Írjon nekünk

Egyetem

Minden gyermek számít – a Motiváció Oktatási Egyesület vár kreatív pályázatokat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

motivacio_tanoda06kf

Írásműveket, fotókat és pólóterveket várnak április 10-ig. Az első helyezetteknek kategóriánként százezer forint díj jár.

“Mi abban hiszünk, hogy a szegénységben élő gyermekeknek is jó oktatást kell kapniuk. Ha te egyetértesz azzal, hogy a magyar társadalom egy gyermeket sem hagyhat az út szélén, akkor ez a pályázat neked való!” – a Motiváció Oktatási Egyesület kreatív pályázatot hirdet az integrált oktatás népszerűsítése érdekében. Úgy gondolják, fontos felhívni a problémára a figyelmet, mert az alacsony oktatási színvonalon tanított gyermekek nehezen tudnak beilleszkedni a társadalomba, kevesebb adót fognak fizetni felnőttként, s hátrányos helyzetüket utódaikra is átörökítik. Habár a térségben Szegeden és Hódmezővásárhelyen már komoly antiszegregációs lépések történtek, a magyar oktatásban még mindig hatalmas probléma, hogy a szegény gyerekek – bőrszíntől függetlenül – nem tanulnak együtt középosztálybeli társaikkal, így tehetségüket képtelenek kibontakoztatni.

Kiírásukban hangsúlyoztak, olyan pályaműveket várnak, amelyek felhívják a problémára a figyelmet, valamint pozitív lehetőségeket, megoldásokat mutatnak be. A beküldött írásműveket, fényképeket, pólóterveket az integraciomotivaciomuhely.hu e-mail címre várják április 10-ig. Az első helyezettek 100 ezer forintot, a második helyet elérők 50 ezret, a harmadikok 25 ezret kapnak. Közönségdíjat is kiosztanak minden kategóriában, az ezt megkapók 50 ezer forintos pénzdíjazásban részesülnek.

Kreatív pályázatot hirdet a Motiváció Oktatási Egyesület az integrált oktatás népszerűsítése érdekében – írásműveket, fotókat és pólóterveket várnak április 10-ig. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=625225

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. április 7.

Egyetem

Merevszárnyú drónokkal védekeznek az árvíz és belvíz ellen a Dél-Alföldön

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Monitoringrendszert alakítottak ki az SZTE közreműködésével.

Tovább olvasom

Egyetem

Felkészítő napok lesznek az Őszi Állásbörze előtt az SZTE-n

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Október 8-án 10 órakor megnyitja kapuit a régió legnagyobb álláskeresési fóruma. Az SZTE Őszi Állásbörze előtt felkészítő napokkal várják az egyetem gyakornoki- és munkahelyet kereső hallgatóit. A személyes tanácsadásokra és workshopokra szeptember 26-ig várják a jelentkezőket.

Tovább olvasom

Egészség

Tudományos napot rendeznek az egyetemen az Alzheimer-kórról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szeptember 20-án, pénteken.

Tovább olvasom

Aktuál