Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: a hétvége teljes Csongrád megyei programja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

morahalom_utc04_gs

Teljes fordulót rendeznek a megyei I., II., III. és IV. osztályban, a részletes program cikkünkben!

Online

Szombaton 17 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Vác FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia NB II-es és a Budafoki MTE-Újbuda FC – SZEOL SC NB III-as mérkőzésről. Tartsanak velünk!

Immár listavezetőként fogadja az UTC-t a Mórahalom a megye I-ben, az Algyő a Makó elleni győzelemmel tarthatja a lépést nagy riválisával. A megye II.-ben a Kiskundorozsma az Üllés elleni rangadón menetelne tovább.

Keretes írásunkban arról tájékozódhatnak, melyik összecsapásokról jelentkezünk élő, online közvetítéssel, fotókkal. A hétvége folyamán pedig nem maradhatnak el a részletes összefoglalók sem a kiemelt csatáról, illetve szélsebesen jelentkezünk a friss eredményekkel, tabellákkal is, ahogy már megszokták, megszerették.

A SZEGEDma.hu természetesen továbbra is minden részletre kiterjedően, frissen informálja olvasóit a történésekről. Ha velünk tart, semmiről sem marad le!

A megyei I. osztály 27. fordulójában:

Április 30. (szombat) 17.00: Mórahalom VSE – Ujszegedi TC, Csongrád TSE – Szőregi RSE, FK 1899 Szeged – Mindszent SE, Szentesi Kinizsi SZITE – Szegedi VSE, Algyő SK – Makó FC.
Május 1. (vasárnap) 11.00: Szeged 2011 B – Tiszasziget SE. 17.00: Sándorfalva SK – Tápé ESK, Újszentiván SE – Ásotthalom TE. A Kisteleki TE szabadnapos.
Az U19-es meccsek 15 órakor kezdődnek. A SZVSE nem indított ificsapatot.

A megyei II. osztály 24. fordulójában:

Csütörtökön játszották: Apátfalva – Balástya 3-1 (2-1).

Április 30. (szombat) 17.00: Deszk – Zsombó, Kiskundorozsma – Üllés, St. Mihály FC – Nagymágocs, Móravárosi Kinizsi – HFC II., Tömörkény – Bordány,
Május 1. (vasárnap) 17.00: Csengele – Székkutas, Csanytelek – Baktó-Petőfitelep.
Az U19-es meccsek 15 órakor kezdődnek. A Baktó-Petőfitelep, a Móravárosi Kinizsi és a HFC II. nem indított ificsapatot. A St. Mihály – Nagymágocs (2-3) meccset már lejátszották, a Tömörkény – Bordány és az Apátfalva – Balástya halasztva.

A megyei III. osztály Homokháti csoport 24. fordulójában:

Április 30. (szombat) 9.00: USC Tanárképző – Ásotthalom II. 17.00: Zákányszék – Algyő II., Baks – Röszke, IKV Alsóváros – Csongrád II.
Május 1. (vasárnap) 17.00: Ruzsa – Forráskút, Pusztamérges – St. Mihály FC II., Mórahalom II. – Balotaszállás, Bordány II. – Sándorfalva II.

A megyei III. osztály Tisza-Maros csoport 24. fordulójában:

Április 30. (szombat) 15.00: FK 1899 Szeged II. – SZVSE II. 17.00: Csanádpalota – Fábiánsebestyén, Makó II. – Székkutas II., Szikáncs – Kübekháza, Pitvaros – Csongrád III., Mártély – Kiszombor.
Május 1. (vasárnap) 17.00: Földeák – Pázsit. A Szegvár szabadnapos.

A megyei IV. osztály Keleti csoport 18. fordulójában:

Csütörtökön játszották Szőreg II. – Maros-menti UFC 6-0 (3-0). Gól: Sztán P. (5), Deák B.

Május 1. (vasárnap) 17.00: Nagylak – Maroslele, Gyálarét-LS 2015 – Rock Klub, Móravárosi Kinizsi II. – Földeák U19, Szikáncs II. – KEAC. A Baktó-Petőfitelep II. szabadnapos.

A megyei IV. osztály Nyugati csoport 18. fordulójában:

Április 30. (szombat) 17.00: Üllés II. – Baks II.-Pusztaszer, Csanytelek II. – Ópusztaszer.
Május 1. (vasárnap) 17.00: Eperjes – Szatymaz, Öttömös – Dóc, Zsombó II. – Domaszék, Derekegyház – Tömörkény II.

Sport

Sporthétfő: bravúros győzelemmel kezdett a Pick a BL-ben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Egy helyen a hétvége legfontosabb szegedi sporteredményei.

Tovább olvasom

Közélet

Gólzáporos győzelemmel avatta stadionját a Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Csákvár ellen első győzelmét szerezte meg a szezonban a Szeged-Csanád GA.

Tovább olvasom

Hírzóna

Babos főtáblára jutott

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Babos Tímea vasárnapi könnyed győzelmével főtáblára jutott a 250 ezer dollár összdíjazású szöuli keménypályás női tenisztornán.

Tovább olvasom

Aktuál