Bulvár

Új főszerkesztőt neveztek ki az Origo hírportál élére

Új főszerkesztőt neveztek ki az Origo hírportál élére

2016. március 17., csütörtök
Új főszerkesztőt neveztek ki az Origo hírportál élére

György Bence újságíró, televíziós szakember tölti be hétfőtől az Origo-New Wave Média csoport tartalomért felelős igazgatói és az origo.hu főszerkesztői pozícióját - közölte a hírportál csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az igazgató legfontosabb feladatai közé tartozik majd az Origo online hírportál vezető szerepének megerősítése, és a cégcsoport átalakuló szervezetében a tartalomfejlesztés portfólió szintű vezetése.

György Bence

2001 és 2004 között az Origo szerkesztője volt, majd 11 éven át a TV2-nél felelős szerkesztőként, majd a hírműsorok vezetőjeként, végül program- és hírigazgatóként dolgozott. Mostani kinevezéséig a Faktor online hírportál ügyvezetői pozícióját töltötte be - írták. György Bencével együtt csatlakozik az Origo-NWM csoporthoz

Gábor László

, a TV2 Tények című hírműsorának korábbi főszerkesztője is, aki tartalmi igazgatóhelyettesként dolgozik majd.

Pálmai L. Ákos

, aki 2014 nyara óta látta el az Origo főszerkesztői feladatait távozik a cégcsoporttól - tették hozzá. Felidézték, idén februárban zárult le az a tranzakció, amelynek eredményeként összeolvadt a New Wave Média és az Origo csoport, amelynek legismertebb márkái az Origo mellett a Vs.hu hírportál, a Welove tematikus oldalak és a Köpönyeg.hu.

Száraz István

az Origo-NWM csoport vezérigazgatója szerint az új vezetők kinevezésével az a cél, hogy az Origo legyen a leggyorsabb és legmegbízhatóbb online hírforrás - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.