Közélet

Nem elégedett maradéktalanul az ÁSZ Szentes gazdálkodásával

Nem elégedett maradéktalanul az ÁSZ Szentes gazdálkodásával

2016. március 8., kedd
Nem elégedett maradéktalanul az ÁSZ Szentes gazdálkodásával

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte Szentes város pénzügyi és vagyongazdálkodása megfelelőségének ellenőrzését. Az ÁSZ jelentés szerint a pénzügyi gazdálkodás szabályozása, a gazdálkodási jogkörök gyakorlása nem felelt meg teljes körűen az előírásoknak. A vagyongazdálkodás szabályozása megfelelő volt, azonban a vagyonváltozást érintő döntések végrehajtása során nem minden esetben tartották be az előírásokat. A pénzügyi egyensúly 2012-2014 között nem állt fenn.

A Csongrád megyében fekvő, 28 ezres lakosú önkormányzat 2014. évi költségvetési beszámolója szerint 9 milliárd forint bevételt ért el, és közel 5,9 milliárd forint kiadást teljesített. Az önkormányzat vagyona az ellenőrzött időszak alatt 800 millió forinttal (2,3 százalékkal) csökkent. Az ÁSZ most lezárult, 2011-2014. évekre vonatkozó ellenőrzése során megállapította, hogy a költségvetési tervezés, az előirányzatok nyilvántartása és módosítása összességében szabályszerű volt. A gazdálkodási jogköröket gyakorlók személye, aláírás-mintája naprakész nyilvántartásának hiányában a jogkör gyakorlására vonatkozó jogosultság nem volt átlátható. A pénzügyi egyensúly 2012-2014 között nem állt fenn. A fizetési kötelezettségek teljesítése részben eredeti határidőben, részben az átütemezésnek megfelelően történt, a követelések behajtása érdekében rendszeresen intézkedéseket tettek. A gazdálkodással összefüggő, pénzügyi egyensúlyt befolyásoló kockázatok mérséklésére megfelelően működtették a kockázat-kezelési rendszert. Az adósságkonszolidáció során a Magyar Állam 2013-ban több mint 2,6 milliárd forint, 2014-ben közel 3,2 milliárd forint tőketartozást és annak járulékait vállalta át. A 2013. évi adósságkonszolidáció számviteli elszámolásában jelentős összegű szabálytalanságot tárt fel az ellenőrzés. Az adósságkonszolidáció eredményeként a pénzintézeti kötelezettségek megszűntek, amely a pénzügyi egyensúlyi helyzetet jelentős mértékben javította. Az önkormányzati vagyon nyilvántartása, a költségvetési beszámolók mérlegének alátámasztottsága a jogszabályi előírásoknak nem felelt meg teljes körűen. Előfordult, hogy a vagyonváltozást eredményező döntések dokumentáltságánál, illetve a döntések megvalósításánál nem tartották be a jogszabályokban és a belső szabályozásban foglaltakat. A gazdasági társaságok veszteséges gazdálkodásának elkerülése érdekében a Képviselő-testület nem tette meg minden esetben a szükséges intézkedéseket. A veszteséges gazdasági társaságok részére több alkalommal, jelentős összegben, biztosíték kikötése nélkül és a visszafizetés kockázata mellett nyújtottak tagi kölcsönt. A gazdasági társaságokban lévő részesedések számviteli nyilvántartása, év végi értékelése, az értékvesztés elszámolása nem felelt meg az előírásoknak. Az erőforrásokkal való szabályszerű gazdálkodáshoz szükséges követelményeket kialakították, azonban az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodáshoz szükséges követelményeket nem határozták meg. Az Önkormányzatnál az integritás kontrollrendszere fejlesztendő. Az ÁSZ jelentésében szereplő javaslatok alapján a polgármesternek 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.