Közélet

Az Egyesült Államok légiereje B52-es bombázók bevetését tervezi az Iszlám Állam ellen

Az Egyesült Államok légiereje B52-es bombázók bevetését tervezi az Iszlám Állam ellen

2016. március 5., szombat
Az Egyesült Államok légiereje B52-es bombázók bevetését tervezi az Iszlám Állam ellen

Az amerikai légierő egyik minapi konferenciáján két tábornok is arról beszélt, hogy tavasztól B52-es nehézbombázókat vetnek be az Iszlám Állam ellen Szíriában és Irak területén. A Fehér Ház és a Pentagon (védelmi minisztérium) még nem erősítette meg a terveket.

Az információt a konferenciáról beszámoló Air Force Times című hetilap közli, amely az amerikai légierő aktív és nyugállományú tagjainak magazinja. A cikk szerint

Hawk Carlisle

tábornok, a harci gépek főparancsnokságának vezetője és

Charles Brown

altábornagy, a légierő központi főparancsnokságának parancsnoka arról beszélt: mindketten azon dolgoznak, hogy hogy "visszahozzák a B52-eseket". A konferencián azonban nem hangzott el sem az, hogy hány B52-est vetnének be áprilistól, sem pedig az, hogy hány fős katonai személyzetet rendelnek hozzájuk. A B52-esek hadászati, azaz nagy hatótávolságú és nagy bombateher eljuttatására alkalmas bombázók, amelyek a hidegháború idején az amerikai atomarzenál fontos elemét jelentették. Képesek nehézbombák, cirkáló rakéták hordozására is. Először 1954-ben vetettek be B52-es bombázót, s azóta is rendszeresen repülnek, például hadgyakorlatokon. Januárban, amikor Észak-Korea feltételezhetően hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre, az amerikai légierő egy B52-est küldött a dél-koreai légtérbe, ahol csatlakoztak hozzá dél-koreai F15-ös és amerikai F16-os harci gépek is. A B52-s azután a Guamon lévő Andersen-légibázisra tért vissza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.