Egyetem

Trócsányi László is előad az SZTE szabadegyetemén

Trócsányi László is előad az SZTE szabadegyetemén

2016. február 9., kedd
Trócsányi László is előad az SZTE szabadegyetemén

2016 szenzációja, hogy az SZTE Szabadegyetem – Szeged XVII. szemeszter előadójaként több világcégnek és néhány hazai vállalkozásnak a tudományhoz kötődő vezetője, illetve az igazságügyi miniszter is a hallgatóság elé áll, összeköti szakterületét a tudománnyal.

"Nagy hagyományokkal rendelkezik az SZTE szabadegyetemi előadás-sorozata. A 2016. tavaszi szemeszterre olyan előadókat kértünk fel, akik oktató kollégaként, öregdiákként vagy a Szegedi Tudományegyetem partnereként kötődnek intézményünkhöz. Meghívott előadóink példát mutathatnak az SZTE hallgatóinak az alkalmazott tudományok területén elért, de az egyetemi szférán túlmutató sikereikkel" – fogalmaz a program szervezését irányító

Martinek Tamás

közkapcsolati rektorhelyettes. " "Új ritmust hoz Szeged kulturális életébe" most is a szabadegyetemi előadássorozat, ugyanakkor marad a szokásos menetrend: az előadások szerdánként 18 órakor kezdődnek a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja (Szeged, Ady tér 10.) kongresszusi termében. Az előadás része az SZTE Szabadegyetem – Szeged tantárgynak, a hallgatók kreditpontot kapnak érte. Az SZTE rögzíti a szabadegyetemi előadásokat. A program – az eddigi szemeszterekhez hasonlatosan – utólag megtekinthető lesz többek között az

SZTE honlapján

.

A Szabadegyetem – Szeged XVII. szemeszterének programja 2016 tavaszán:

Február 10.

– Aczél Petra (Budapesti Corvinus Egyetem): Benne vagyunk? Család és párkapcsolat az új médiakultúrában.

Február 17.

– Csesztregi Tamás (Bűnügyi Szakértői Intézet): Kábítószerek, designer drogok - a „sötét oldal” kémiája”.

Február 24.

– Szalma Sándor (Johnson and Johnson Kft.): Kihívások a transzlációs informatikában – prekompetitív válaszok?

Március 2.

– Puskás László (Avidin Ltd.): Gyógyszerfelfedezés – a véletlen és a szándékos tervezés szerepe.

Március 9.

– Frank Péter (Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.): Autonóm haszonjárművek fejlesztése.

Március 23.

– Sepp Norbert (IBM Magyarország Kft.): Watson, az első kognitív számítógép - társ vagy vetélytárs?

Április 6.

– Ifj. Bogsch Erik (Richter Gedeon Nyrt.): Biohasonló termékek – revolúció vagy evolúció az egészségügynek?

Április 13.

– Katona Tamás (ContiTech Rubber Industrial Kft.): Az elmúlt 50 év innovációi a szegedi gumigyárban.

Április 20.

– Krenács László (T-Sejt KFt): A modern patológia szerepe az orvosi diagnosztikában.

Április 27.

– Ifj. Domokos László (Shell Global Solutions International BV ): Második generációs bioüzemanyagok – Van-e élet az első generáció után?

Május 4.

– Feszty Dániel (Audi Hungaria Motor Kft.): A láthatatlan megértése felé – párhuzamok a járműipari és repülőgép-ipari kutatások között, az áramlástan tükrében.

Május 11.

– Trócsányi László (Igazságügyi Minisztérium): Élet vagy túlélés a jogszabályok dzsungelében – egy világjelenség margójára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.