A második világégés szörnyűségeiről – Don kanyar, gulágok, koncentrációs táborok, nők meggyalázása, deportálások, kitelepítések – már sok mindent tudtunk. Annál kevesebbet a hazai hadifogolytáborokról.
Magyarországon 1944 őszétől, a front nyugat felé vonulásával párhuzamosan, sorra alakultak a hadifogolytáborok, elsősorban a megszálló Vörös Hadsereg, valamint a vele szövetséges bolgár és román haderő irányítása és őrizete alatt. Felügyeletük a szovjet titkosszolgálat, az NKVD feladata volt, akik döntöttek a foglyok további sorsáról. Csak a trianoni Magyarország területén több,mint 50 gyűjtőtábor volt, melyekben táboronként 1000-40.000,összesen 6-700.000 fogvatartott volt, kiknek 8-10% -a, mintegy 50-70.000 meghalt. Szegeden és környékén öt fogolytábor volt.
Központi helyzeténél fogva a Kárpát medence legnagyobb fogolytábora a ceglédi volt, ahol 200.000-en fordultak meg. A csúcs 1945 májusában volt, amikor is egyszerre 130.000-en voltak a három század befogadására készült huszár laktanyában. A foglyok többségét Budapestről hozták, egyharmaduk-felük az utcán összefogdosott, vagy a lakásukról elhurcolt civil volt, egy rövid, 2-3 napos munka, úgynevezett málenkij robot ígéretével. 70-80%-uk magyar volt. A gyűjtőtáborok, végső célja a Szovjetunióba való deportálás rabszolgamunkára. A tervezett kiszállítás 800.000 fő volt, melyből a kiszállítás alatt 80.000, a Szovjetunióban további 300.000 pusztult el. A szovjetek sokszor dicsekedtek, hogy míg a németek agyonlövik foglyaikat, ők halálukig dolgoztatják őket.
A gyűjtő táborokban minden képzeletet felülmúló embertelen körülmények, hiányos táplálkozás és öltözködés, az egészségügyi ellátás elégtelen volta miatt tömegesen haltak meg a foglyok fertőző betegségekben, vagy éhhalált szenvedtek, megfagytak, agyonverték őket, vagy öngyilkosok lettek. A menekülni próbálókat agyonlőtték. A halottakat jeltelenül tömegsírba temették, vagy csupán szeméttel fedték be. A halottakat az utcákról, lakásukról elhurcolt civilekkel „pótolták”. A borzalmakról évtizedekig tilos volt beszélni, a laktanya területére belépni sem lehetett. Még az elhunytak hozzátartozói sem mertek érdeklődni.
A foglyok közül számosan téglákra írtak ceruzával, vagy belevéstek, melyeket végső üzenetként is felfoghatunk szeretteik és utókor számára.
A témából könyv is készült, Bognár Zalán, Jójárt György, Reznák Erzsébet: Téglába vésett történelem, (Kossuth múzeum, Cegléd, 2013,) mely tartalmazza Jójárt György 75 művészi fényképét a téglákról. A könyv akár kötelező olvasmány is lehetne. ”Kőbe zárt fájdalom”, a magyar Golgotára vezető Via Crucis kövei.
„Facere magna et pati fortia hungaricum est.” „Nagyot alkotni, nemesen szenvedni, magyar tulajdonság.” (A Fogadalmi templom felirata, mely XI. Pius pápától származik.)
Hencz Péter
