Zsinórban hatodik mérkőzését is megnyerte a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC a szerb élvonalban. Kalocsa László fiai ezúttal a Vojvodinát fektették két vállra idegenben.
A szegedi együttes második meccsét játszotta már a hétvégén, hiszen előzőleg szombaton az NS Starst verték Ódryék hátrányból felállva. Az újabb megmérettetés ugyanakkor jóval simábbra sikerült, mi több, lényegében egyetlen percig sem volt kérdéses az összecsapás kimenetele. Major Tamás alig több mint egy perc elteltével szerezte meg a vezetést, az első harmad végére pedig már féltucatra hízott a differencia a felek között. A vendéglátók 0-13 után tudtak csak szépíteni, így még nagyobb verést kaptak, mint a novemberi szezonnyitón. Bár a Volán általában véve is gálázott, Hüffner Adrián nevét mégis érdemes külön kiemelni, hiszen öt gólja mellé öt asszisztot is összehozott a találkozón.
Kalocsa mester legénysége hat fellépés után még mindig hibátlan mérleggel vezeti a tabellát. A csapat legközelebb január 23-án lép ismét jégre, amikor a pályaválasztói jogát feladó Vitez érkezik immár másodjára az idényben Szegedre.
Szerb I. osztályú jégkorongbajnokság:
HK Vojvodina – Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC 1-13 (0-6, 0-5, 1-2)
Újvidék, SPENS csarnok. Vezette: Fazekas György, Fazekas Tibor, David Perduv.
Vojvodina: Belic – Milojkovic, Milicevic, Kozarski, Nikolic, Cengeri – Gnip (kapus), Jerkovic, Drozdik, Simionovic, Babic, Milic – Ekmescic, Turinski, Nad, Pil. Vezetőedző: Goran Ristic.
Szeged: Szőke – Szabó, Vígh, Bosnyák, Ódry, Komáromi – Szalai (kapus), Hüffner, Bontovics, Fülöp, Kukucska, Major – Győri, Maslac, Egyed, Varga. Vezetőedző: Kalocsa László.
Gól: Major (Kukucska, Hüffner, 01:11: 0-1), Hüffner (Bosnyák, Ódry, 02:22: 0-2), Bontovics (Varga, Hüffner, 04:11: 0-3), Varga (Hüffner, 07:53: 0-4), Hüffner (Komáromi, Bontovics, 14:56: 0-5), Egyed (Maslac, 17:45: 0-6), Egyed (Varga, Hüffner, 24:01: 0-7), Hüffner (Vígh, Varga, 26:27: 0-8 – emberelőnyből), Hüffner (Bontovics, 31:04: 0-9 – emberelőnyből), Fülöp (32:24: 0-10), Kukucska (Bontovics, 34:17: 0-11 – emberelőnyből), Varga (Egyed, Hüffner, 43:21: 0-12), Hüffner (Bontovics, Fülöp, 51:11: 0-13 – kettős emberelőnyből), Kozarski (51:26: 1-13 – emberhátrányból).
Kiállítás: 16 perc + 10 perc fegyelmi (Drozdik), ill. 14 perc.
Tönkreverte a Tisza Volán a Vojvodinát hétvégi második fellépésén – Hüffner Adriánék meg sem álltak 13 gólig! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=600648
Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 10.