Női futball: szegedi diadal a XXV. Pentele Kupán + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

pentele_kupa_szak001

A Szegedi AK együttese nyerte meg a kissé furcsa véget ért XXV. Pentele Kupa, s egyben a III. Kárpát-medence Bajnoka női focitorna dunaújvárosi küzdelmeit.

Immáron huszonötödik alkalommal adtak egymásnak randevút azok a női labdarúgó csapatok, melyek részt vettek a XXV. Pentele Kupa, III. Kárpát-medence bajnoka elnevezésű kispályás focitornán a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az idei, jubileumi megméretésre tíz csapat adta be nevezését, de közülük végül csak kilenc vett részt a tornán, hiszen a győri DAC gárdája végül nem érkezett meg a sportcsarnokba.

A szervezők így egy ötös, valamint egy négyes csoportot alakítottak ki, ahol körmérkőzéses rendszerben döntöttek az együttesek arról, hogy ki jut tovább az egyenes kieséses szakaszba. Az “A” csoport küzdelmei hatalmas csatát hoztak, hiszen három együttes is hét szerzett ponttal zárta a torna első körét, így közöttük végül az egymás elleni minitabella döntött a szerb Sivac, valamint a szegediek javára. A szintén hét ponttal záró Pécs így joggal szomorkodhatott a kiesés miatt, hiszen az utolsó pillanatban a szerb Sivac kiénekelte szájukból a sajtot, így idő előtt véget ért számukra a viadal.

A SZAK számára rosszul indult a torna. Mondhatjuk, hogy a “buszon felejtették magukat”, hiszen az első meccsen már a 6. percben háromgólos hátrányba kerültek. Azonban sikerült visszajönniük a meccsbe, hiszen egy bedobást követően Szil Tünde fejelte keresztbe a kimozduló kapus elől labdát a kapu előtt, ahol Vass Noémi érkezett és gyakorlatilag az üres kapuba lőtte a labdát. Nem sokkal később ismét Vass Noémi volt eredményes, amikor egy bedobást követően az egyik védő vállának segítségével a hálóba fejelt. A 3-3-as végeredmény úgy alakult ki, hogy a jobbhátvéd pozíciójából Sávai Vivien indította egy szép keresztpasszal Guth Renátát, aki azonnal középre passzolt, ahol Szil Tünde érkezett és jól helyezett labdájával 4 méterről mattolta a pécsi kapust.

A második mérkőzést végigtámadta a SZAK a Sivac együttese ellen, de nem sikerült betalálniuk, egy védelmi hibát követően viszont meglepetésre megszerezte a vezetést a szerb csapat. Mivel nem változott az eredmény, a csalódott szegediek szerzett pont nélkül fejezték be a meccset és nehéz helyzetbe kerültek a továbbjutást illetően.

A következő mérkőzésen Dunaújváros ellen a vártnál nehezebben, de megérdemelten sikerült megszereznie a SZAK-nak a 3 pontot, miután egy szögletet követő kavarodás végén egy belőtt labdát Szil Tünde fejelt szép mozdulattal a bal felső sarokba. A tatabányai Kalafa ellen is hasonlóan gólszegény találkozón gyűjtötte be a 3 pontot a szegedi együttes. Sokáig döntetlenre állt a meccs, hiszen jól tartotta magát az ellenfél, de a hajrában Szil látványos gólpasszából a jobbról érkező Guth Renáta 5 méterről kíméletlenül a hálóba vágta a labdát.

A B-jelű négyesben valamivel tisztább volt a helyzet, hiszen a szerbiai Magyarkanizsa, valamint az erős csapattal érkező Nagyvárad együttese végzett az első két helyen, így ők játszhattak a torna elődöntőjében a másik két továbbjutóval. Az elődöntők közül az Sivac és a Nagyvárad csatája meglehetősen sima meccset hozott, hiszen utóbbi 4-0-ra nyert, ám a másik ágon alaposan meg kellett izzadnia szegedi csapatnak.

A 6. percben az egyik kanizsai védő hiába fedezte előnyösebb helyzetben a labdát, Szalai Ágnes erőszakosan letámadta és megszerezte a labdát, majd 3 méterről a kimozduló kapus mellett a hálóba pöckölt. A vajdasági csapat nem adta fel a küzdelmet és néhány perccel a vége előtt egyenlíteni tudott, így jöhettek a büntetők a döntőbe jutásért! Szil Tünde és Vass Noémi a hálóba bombázott, Lipták Lilla lövését viszont hárította a kapus. Schildkraut Fruzsina azonban két magyarkanizsai büntetőt is hárított, így várhatta a finálét a SZAK!

A helyosztók közül a bronzmeccs változatos küzdelem után szintén büntetőkkel dőlt el a Sivac javára, miután a rendes játékidőben 3-3-ra végeztek egymással a felek.

A döntőben a 7. percben a szegediek szerezték meg a vezetést Temesváry Tekla révén, aki a bal oldalon felfutva szép lövést eresztett meg az oldalvonaltól a hosszú sarokra. A löket elsuhanva a lábak alatt a hálóban kötött ki. Néhány perccel később a másik oldalon Rusz Laura egy szép egyéni akció végén egyenlített. A 18. percben Szil Tündére ívelték rá a labdát a bal oldalon,aki nem levette, hanem azonnal középre passzolta azt, ahol az érkező Vass Noémi látványos mozdulattal bombázott a hálóba. Elszabadultak az indulatok! A következő percben kiállították a nagyváradiak legjobbját, a 9 góllal gólkirálynői címet szerző Rusz Laurát, mert megsértette, majd lökdösni kezdte a játékvezetőt.

A XXV. Pentele Kupa, III. Kárpát-medence bajnoka Kupa fináléja sajnos nem várt közjátékkal ért véget, hiszen egy ütközést követően 2-1-es szegedi vezetésnél a nagyváradiak annyira elégedetlenek voltak a játékvezetők tevékenységével, hogy levonultak a pályáról, s a szervezők kérése ellenére sem folytatták a mérkőzést. Rövid várakozás után így a Szeged javára írták jóvá a győzelmet, így a kurta-furcsa véget ért döntő után ők örülhettek az aranyéremnek. A legjobb játékos díját a tornán a szegedi Vass Noémi szerezte meg!

A XXV. Pentele Kupa, III. Kárpát-medence Bajnoka Kupa végeredménye: 1. Szegedi AK, 2. Nagyvárad, 3. Sivac, 4. Magyarkanizsa.

Cserenkó Szabolcs: “Örülök, hogy ez a nehéz szezon úgy zárult, hogy a lányoknak volt egy kis sikerélményük! Gratulálok nekik a tornagyőzelemhez! Szerintem reggel még nem sokan gondoltuk, hogy ezt a kupát mi fogjuk megnyerni. Voltak mérkőzések, amiken szenvedtünk, de mindenki odatette magát és ha néha szép megoldásokkal, néha fogcsikorgató játékkal is, de a lényeg, hogy kiharcoltuk a végső győzelmet.”

no images were found

Előző sztori

A nyugdíjak 1,6 százalékkal nőnek januártól

Következő sztori

Személyautó égett Hódmezővásárhelyen, Szegeden villamossal ütközött egy kisteherautó