Sport

Női vízilabda: nem sikerült a bravúr a Szegednek a Dunaújváros ellen + FOTÓK

Női vízilabda: nem sikerült a bravúr a Szegednek a Dunaújváros ellen + FOTÓK

2015. október 31., szombat
Női vízilabda: nem sikerült a bravúr a Szegednek a Dunaújváros ellen + FOTÓK
sznve-dunaujvaros26kf

Hazai vízben öt góllal kapott ki a Dunaújvárosi Főiskolától a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem, amely így továbbra is nyeretlen az OB I-ben.

Gurisatti Gréta

már a 25. másodpercben vezetéshez juttatta a vendégeket

Dalmády Szandra

kiállítását követően, majd

Horváth Brigitta

növelte nem sokkal később kettőre az előnyt. (0-2) Hazai részről

O-Nagy Orsolya

zörgette meg először a hálót, amit az exszegedi

Somhegyi Noémi

és

Lengyel Dominika

gólváltása követett. (2-3) A negyedet

Menczinger Kata

akciógólja zárta, így a dunaújvárosiak várhatták kedvezőbb helyzetből a folytatást. Amennyire kevés talált született a második felvonásban, annyira beindultak a csapatok a harmadikban, amikor igazi gólparádét rendeztek a felek. Sajnos azonban hiába mattolták ötször is a Tisza-partiak

Kasó Orsolyát

, a csatát így is a DFVE nyerte. (8-11) Az utolsó 8 perc elején

Miklós Dóra

zárkóztatta övéit, amire a túloldalról

Szilágyi Dorottya

és Horváth is válaszolni tudott. (9-13) Lengyel Dominika ötméteresét Gurisatti egalizálta akcióból, a végén pedig

Vályi Vanda

állította be a 10-15-ös végeredményt. A Szeged ezzel ötödik mérkőzésén az ötödik vereségét szenvedte el a bajnokságban.

Barna Tamás

tanítványai legközelebb már Csongrád megyei rangadón ugranak a medencébe, november 7-én ugyanis a Szentes látogat Dalmádyékhoz.

Női vízilabda OB I A csoport, 5. forduló:

Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem - Dunaújvárosi Főiskola VE 10-15 (2-4, 1-1, 5-6, 2-4)

Szeged, SZUE. Vezette: Pásztor Antal, Berki András.

Szeged:

Szikora - Lengyel Dor. 1, Miklós 3, Dalmády P., Dalmády Sz. 1, Lengyel A., Lengyel Dom. 3/1.

Csere:

Tóth E. (kapus), Árkosy, Rudics 1, O-Nagy 1, Tóth P.

Vezetőedző:

Barna Tamás.

DFVE:

Kasó - Szilágyi 1, Menczinger 1, Gurisatti 5/1, Horváth 3, Garda, Somhegyi 3.

Csere:

Ziegler, Vályi V. 2, Vályi F.

Vezetőedző:

Mihók Attila.

Emberelőny:

9/3, ill. 11/3.

Ötméteres:

1/1, ill. 1/1.

Kipontozódott:

Tóth P. (17'), Miklós (32'), ill. Horváth (29').

Győztesen távozott a Dunaújváros Szegedről - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=585009

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 31.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.