Az 1950-es évektől kezdődően összesen hárman vizsgálták, kutatták az István királynak tulajdonított Szent Jobb eredetét, egyelőre mégsem tudunk többet annál, hogy a kéz egy kisebb férfié. Áttekintettük a rejtélyes vallási és nemzeti tartalommal átszőtt István-ereklyék történelmét.
Szent István (970-980 körül – 1038. augusztus 15.) holttestét a fehérvári káptalan emelte ki a Nagyboldogasszony bazilika márványszarkofágjából, ugyanis félt, hogy megszentségtelenítik a király testét. Ekkor vágták le a mumifikálódott jobb kezet, amit később Merkur kincstárőr lopott el, annak érdekében, hogy illetéktelenek ne férhessenek hozzá. A király szentté avatási folyamatát elindító I. László az ereklye őrhelyén építtetett apátságot, innen kapta a mai Románia területén található Szentjobb település a nevét.
Nagy utat jártak be a Szent István-ereklyék
Hartvik püspök legendája szerint a jobb kart László király István gyűrűje alapján azonosította, azonban a domonkos szerzeteseknél lévő ereklye – amit török kereskedőktől szereztek vissza a hódoltság idején – ujján nem volt ékszer (erről az 1970-es évek elején Györffy György, tekintélyes István-kutató is értekezett). Az viszont bizonyos, hogy a kar és a raguzai szerzeteseknél őrzött koponyacsont – ami sokak szerint bizonyíték arra, hogy a kéz is István király földi maradványa – hatalmas utat járt be a történelemben, ráadásul szinte mindenki eltett magának egy darabkát a maradványokból. Többek között Mária Teréziának, I. Ferenc császárnak és Ivo Martinic jóvoltából a pannonhalmi bencéseknek is jutott a szent ereklyéből. 1769-ben Mária Terézia a koponyaereklyét, 1771-ben pedig a Szent Jobbot is visszaszerezte Raguzából, így az előbbit ma Székesfehérváron, utóbbit pedig Budapesten, az István királyról elnevezett bazilikában őrzik.
Három magyar kutató különböző szemszögből
A Szent Jobbot három tudós vizsgálta eddig. Először Bochkor Ádám orvos kapott megbízást a jobb megvizsgálására 1951-ben, amikor penésztelepszerű jelenséget észleltek az ereklyén. A Rubikon 2013/6-os számában Rácz Piroska antropológus Szent István ereklyéi című cikkében idézett Bochkor a Vigilia folyóiratban publikált anyagából. Eszerint István 1038-ban bekövetkezett halálát szentté avatásáig, vagyis 45 éven át elegendő volt az idő arra, hogy a “holttest teljes felbomlása megtörténjék”. A kézfej azért maradhatott meg ilyen jó állapotban, mert az volt a koporsóban fekvő halott legmagasabban lévő testrésze, így a “hullalé maceráló hatásának s így a teljes széteséshez vezető felbomlásnak nem lehetett kitéve.”
A Hartvik-legendán alapuló kutatás után 1988-ban nyitották fel újra a Szent Jobb ereklyetartóját Szentágothai János és Nemeskéri János antropológus professzorok vezetésével. Az eddigi legrészletesebb leírást Szentágothainak köszönheti a tudomány: az inak, csontok, ízületek és a hiányzó bőr pontos anatómiai helyzetét is feljegyezte. Megállapította, hogy a “Szent Jobb a közepesnél csak valamivel kisebb férfikéz – a körülményekhez képest igen jól megtartott – múmiája”.
1999-ben már endoszkópos vizsgálatnak vetették alá az ereklyét, sikerült hozzáférni azokhoz a területekhez, melyek korábban takarásban voltak. A kutatást Réthelyi Miklós jegyezte, aki tulajdonképpen először említette a balzsamozás lehetőségét: “vöröses-lilás-barnás elszíneződéséből és textúrájából arra lehetett következtetni, hogy ez az elváltozás a halál utáni balzsamozás maradéka” – írja. Eddig senki sem merte felvállalni, hogy a Szent Jobbot mintavételi eljárásnak vessék alá, pedig így kiderülne, az országszerte becsben őrzött ereklyék ugyan attól a személytől származnak-e egyáltalán.
Kinek a maradványait őrizzük ilyen nagy becsben?
Nemcsak a Szent Jobbot és koponyacsontokat kötik István királyhoz, az említett legenda szerint karját is levágták, azt azonban további kisebb részekre vágták és elajándékozták. A felső kar a lengyel-magyar perszonálunió megkötésének szimbolikus megerősítése volt még 1370-ben, azóta aranyozott tartóban, kincsként őrzik a maradványokat. A kar alsó része 1411-ben Zsigmond király lányához, Erzsébethez és V. Habsburg Alberthez került nászajándékként – az országok közötti diplomáciai kapcsolat megerősítése érdekében gyakran adományoztak egymásnak ereklyéket az uralkodók. A bécsi ereklyét a Magyar Millennium alkalmából 2000-ben az esztergomi Keresztény Múzeumba szállították időszaki kiállításra, amivel kapcsolatban Éry Kinga antropológus (aki a székesfehérvári koponyaleletek antropológiai szemrevételezését végezte 1971-ben) úgy szólt, meglepte, hogy a szent király karcsontja feliratú tartóban valójában egy lábszárcsont van.
Hogy kinek a maradványait őrizzük nagy becsben, azt máig nem tudjuk biztosan – állítja Györffy György István király és műve című kötetében, aki 1971-ben szemlélte meg közelebbről a Szent Jobbot. A gyűrű nyomát kereste rajta, de csak a hüvelykujjon talált olyan külsérelmi nyomot, amit esetleg gyűrű lehúzásával lehet magyarázni.
A Szent Jobbot ma a Lippert József tervezte kettős ereklyetartóban őrzik. A kívül kápolnaszerű tároló belseje üveghenger, ebben helyezték el István király kézfejét. A kéztőnél aranyfoglalat veszi körül, üregét textillel tömték ki, amit hozzávarrtak az alatta lévő fehér terítőhöz.
Többen is kutatták a Szent Jobb eredetét, de eddig csak azt sikerült kideríteni, hogy a kéz egy kisebb férfié.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=560639
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 19.
