Kultúra

Közönségtalálkozók A nyomorultak stábjával

Közönségtalálkozók A nyomorultak stábjával

2015. augusztus 4., kedd
Közönségtalálkozók A nyomorultak stábjával
nyomorultak

Augusztus 5-én és 12-én is kulisszatitkokról rántják le a leplet a monumentális produkció szereplői és alkotói.

A musicalirodalom legszebb, legnépszerűbb műve A nyomorultak, melyet augusztus 14-én mutat be új produkcióban a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Madách Színház. A Dóm téren egy igazán különleges előadás van készülőben. A gyönyörű dalok mellett az előadás látványvilága is lenyűgöző és felejthetetlen lesz. A monumentális előadás szereplőitől és alkotóitól két közönségtalálkozó keretében is hallhatnak kulisszatitkokat az érdeklődők. Augusztus 5-én, szerdán, 16 órától

Tihanyi Ákos

koreográfus és a díszletet megálmodó

Kentaur

mellett olyan népszerű művészek várják a kérdéseket a REÖK-ben, mint

Vikidál Gyula

(Püspök),

Tóth Attila

(Jean Valjean),

Vágó Bernadett

(Fantine),

Debreczeny Csaba

(Javert),

Tóth Angelika

(Cosette) és

Nagy Balázs

(Enjolras). Augusztus 12-én, szerdán szintén 16 órától pedig

Szirtes Tamás

rendező mellett érdekességet árul el a premierre való készülődés izgalmairól

Rományi Nóra

jelmeztervező,

Zöld Csaba

(Jean Valjean),

Solti Ádám

(Marius),

Tóth Andrea

(Eponine),

Sáfár Mónika

(Thénardierné) és

Nagy Sándor

(Thénardier). A közönségtalálkozók ingyenesek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.