Közélet

A Páneurópai Piknik helyszínén tartottak megemlékezést Sopronban

A Páneurópai Piknik helyszínén tartottak megemlékezést Sopronban

2015. augusztus 20., csütörtök
A Páneurópai Piknik helyszínén tartottak megemlékezést Sopronban
panerupai_piknik_megemlekezes_mti

Az 1989 augusztus 19-én békedemonstrációnak induló Páneurópai Piknikre és az azt követő hirtelen határnyitásra, a keletnémet állampolgárok áttörésre emlékeztek szerdán a magyar-osztrák határon, Sopron közelében, a Páneurópai Piknik Emlékparkban.

Fodor Tamás

, Sopron Fidesz-KDNP-s polgármestere ünnepi beszédében úgy fogalmazott, az azonnal nyilvánvaló volt, hogy a 26 évvel ezelőtti események történelmi jelentőséggel bírnak, az akkor készült felvételek már másnapra bejárták a világsajtót. Hatásukban még nagyobbak voltak, hiszen hozzájárultak nemcsak a vasfüggöny végleges lebontásához, de Németország újraegyesítéséhez és Európa egységének megteremtéséhez is - jelentette ki Hangsúlyozta: azzal, hogy a Páneurópai Emlékpark idén Brüsszelben Európai Örökség-díjat kapott, megerősítették a város szándékát, hogy az emlékhelyet tovább fejlesszék, bemutathatóvá tegyék a nagyközönség, az oda látogató hazai és külföldi turistáknak.

Frank Spengeler

, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetője az évfordulós ünnepségen arról szólt, hogy a több mint 600 keletnémet állampolgár átengedése, az első lépése volt annak a békés forradalomnak, amely a berlini fal lerombolásához és később a német újraegyesítéshez vezetett, ezért pedig szavai szerint örök hála és köszönet illeti a magyarokat, azokat a bátor embereket akik azt cselekedték, ami helyes volt.

Katharina Landgraf

, a német parlament CDU-képviselője levélben köszöntötte az emlékezőket. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy 70 éve béke van Európában, ám ez a béke törékeny, éppen ezért mindent meg kell tenni fenntartása, megőrzése érdekében. A béke záloga Európa egységének fenntartása és megerősítése - tette hozzá. A megemlékezés résztvevői elhelyezték virágaikat és koszorúikat a parkban álló kopjafánál, majd a korábbi évek hagyományait követve emlékfát ültettek. Az ünnepi programsorozat ezt követően a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban folytatódott, ahol a Soproni Balett a Végtelen Európa című táncművet adta elő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.