Bulvár

Öt Csongrád megyei fürdő csatlakozik az idei Strandok Éjszakájához

Öt Csongrád megyei fürdő csatlakozik az idei Strandok Éjszakájához

2015. július 27., hétfő
Öt Csongrád megyei fürdő csatlakozik az idei Strandok Éjszakájához
napfenyfurdo_aquapolis02_gs

Országosan 53, megyénkben pedig öt fürdő részvételével rendezi meg a Magyar Fürdőszövetség a Strandok Éjszakáját.

Hat évvel ezelőtt indult a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére a magyarországi fürdőkben a "Strandok Éjszakája" elnevezésű rendezvény. A forró nyári éjszakákon nyújtott színes programok, a hosszú, éjszakai nyitva tartás évről évre több mint 50.000 embert mozgat meg, vonz a hazai fürdőkbe. A Strandok éjszakája a magyarországi fürdők legnagyobb nyári együttműködéseként valósul meg, az idei évben július 31-én, pénteken éjszaka rendezik meg. Évről évre növekszik a programhoz csatlakozók száma, mely a tavalyi évben 60 létesítményt (helyszínt) tett ki. A fürdők csatlakozása önkéntes, mint ahogyan az a programkínálat is, amit vendégeiknek ezen az éjszakán biztosítanak. A kínálat évről évre egyre színesebb és változatosabb: élőzenei koncertek, tűzzsonglőrök, táncosok szórakoztatják egyes helyszíneken a közönséget, de sok fürdő várja vizi disco-val, animációs programokkal, habparty-val, latin-, brazil-, karib estekkel, vagy éppen látványos lézershow-val, az éjszaka fürdőzni vágyókat. A programok részletes információi a csatlakozott fürdők honlapjain és tájékoztató felületein, valamint a Magyar Fürdőszövetség

honlapján

és

Facebook oldalán

olvashatók.

Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdő:

Nyitva tartás:

éjfélig.

Jegyár:

egységesen 1000 forint.

Programok:

Hawai hula tánc, hangfürdő, élőzene, lézer show, kártyajóslás, ezotéria.

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

Nyitva tartás:

8 órától éjfélig.

Jegyár:

18 óra után kedvezményes belépőjegy váltható.

Programok:

éjszakai szauna szeánszok, aqua zumba, tűzzsonglőr show.

Napfényfürdő Aquapolis

Nyitva tartás:

20 órától éjfélig.

Jegyár:

egységesen 1600 forint.

Programok:

Szaunaszeánszok, tűzzsonglőrök. igénybe vehető a csúszdapark, a hangos wellness, a csendes wellness részleg. Koktélbár áll a vendégek rendelkezésére.

Makói Hagymatikum Gyógyfürdő

Jegyár:

egységesen 1000 forint.

Programok:

a fürdő előtti téren 20 órától Marót Viki és a Nova kultúrzenekar koncertje, azt követő retro élőzenei rendezvény.

Borbála Gyógyfürdő Algyő

Nyitva tartás:

8 órától éjfélig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.