Közélet

Megszületett végre a döntés – a Belvedere-palotába költözik a megye + FOTÓK

Megszületett végre a döntés – a Belvedere-palotába költözik a megye + FOTÓK

2015. június 17., szerda
Megszületett végre a döntés – a Belvedere-palotába költözik a megye + FOTÓK
megyei_kozgyules01_gs

Három ízben leszavazták az előterjesztést, most viszont egyhangúlag döntött a megyei közgyűlés a Belvedere-palotába költözésről. Az SZMSZ-t is módosították, így a székház-ügy egyes elemeiben nem Kakas Béla elnök, hanem a jogi, illetve a pénzügyi bizottság fog dönteni.

Negyedik nekifutásra döntött a Csongrád Megyei Közgyűlés a

székház-ügyről

, ezúttal egyhangúlag támogatták a testület tagjai az előterjesztést, miután

Kakas Béla

elnök befogadta

Gémes Lászlónak

, a Fidesz-frakció vezetőjének módosító indítványát. A rendkívüli ülésen módosították az SZMSZ-t, amit

Buzás Péter

(MSZP) az önkormányzatiság megcsúfolásának titulált, mivel szerinte a közgyűlési elnök feladat- és jogkörének csorbítását vonja maga után az, hogy bizottsági hatáskörbe utalnak bizonyos döntéseket. Módosították továbbá az idei költségvetést és egy TÁMOP-pályázatot is támogattak, illetve döntöttek arról is, hogy ötfősre növelik a jogi bizottság tagjainak számát, mivel az utóbbi két alkalommal nem volt határozatképes egy tag távolléte miatt. Ezzel kapcsolatban azt kifogásolta a szocialista frakció, hogy egyetlen MSZP-s politikus sem kap helyet a bizottságban, pedig a frakciójuk ötfős, míg a négyfős Jobbik-frakcióból kerül ki a testület elnöke is. A rendkívüli közgyűlés ünnepi pillanatokkal kezdődött, letette esküjét

Miklós Péter, aki Kalmár Ferencet váltotta a testületben

, miután összeférhetetlenség miatt lemondott mandátumáról a KDNP-s politikus. Így ismét húszfősre bővült a közgyűlés.

Szeptemberben már a Belvedere-palotában folytatja a megye a munkát

Június 25-éig kell átadnia a megyeháza épületében lévő első emeleti irodáit a megyének, megkezdődik ugyanis a felújítás, ősszel kormányablakok nyílnak ott. „A székházváltással kapcsolatban végig azt kommunikáltuk, hogy támogatjuk a kormányhivatal szándékát, de a megye vagyonvesztést nem szenvedhet el. Első körben vagyoncseréről szólt az előterjesztés, most abban állapodtunk meg, hogy a Rákóczi téri megyeháza épületében lévő 327/2100-ad tulajdonhányadunk megmarad, és ingyenesen birtokba vehetjük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tulajdonában álló Belvedere-palota irodáit, összesen 854 négyzetméter alapterület fog a megye rendelkezésére állni” – részletezte

Kakas Béla

megyei közgyűlési elnök. A Belvedere-ben felújítási munkálatok kezdődhetnek hamarosan, ezeknek és a költözés költségeinek a fedezésére 40 millió forintos kérelmet nyújtott be az elnök a Belügyminisztériumnak. A megyeházán már javában zajlanak a költözés előkészületei, az elnök irodáját is elköltöztették. Kérdésünkre, hogy a Belvedere-palota irodáinak kialakításáig hol fog működni a hivatal, Kakas Béla elmondta, hogy a Rákóczi téri épületen belül is költöznek kollégáik a második emeletre, míg az elnökségnek az Agrárkamara ajánlotta fel székházában irodákat. „Az SZMSZ-módosítás első körben úgy tűnik, hogy az elnöki hatáskört csorbítja, hiszen bizottsági kontrollokat és együttműködést feltételez az előterjesztés, de befogadtam, mert könnyíti a munkámat és a megosztja a felelősséget a költözés kapcsán. Nem is biztos, hogy jól fogják magukat érzeni a pénzügyi és jogi bizottság tagjai, amikor a különböző döntések meghozatal miatt a nyár folyamán össze kell ülniük. Ezt a hozzáállást üdvözlöm, hiszen ebben a munkafolyamatban nincs titkolnivaló, a működésünket befolyásoló törvényi háttér nem sérülnek” – szögezte le Kakas Béla. A Szervezeti és Műdödési Szabályzat módosításával a költözéssel kapcsolatos ügyekben a jogi bizottság folytat egyeztetéseket, míg az anyagi kérdésekben a pénzügyi bizottság fog döntéseket hozni.

MSZP-s tag nélkül működik az ötfősre bővített jogi bizottság

Az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnökének, Kalmár Ferencnek a lemondásával mindössze kétfős lett a jogi bizottság, ezen is változtattak a rendkívüli közgyűlésen, a Fidesz-frakciót vezető Gémes László javaslatára ötfősre bővült a testület. A bizottság sem most, sem az előző közgyűlés előtt nem tudott véleményt alkotni az előterjesztésekről, ugyanis

Pap Gabriella

(Fidesz) külsős tag sem a május 28-i, sem a június 17-i ülésen nem jelent meg. A közgyűlésen Pap Gabriella külsős tag és

Dudás Zoltán

(Jobbik) mellé bizottsági elnöknek a jobbikos

Szabó Zoltán Ferencet

javasolták, míg tagnak Miklós Pétert és

Szél Istvánt

. A szocialista

Szirbik Imre

kijelentette, nem támogatja a javaslatot, de hangsúlyozottan nem a személyek ellen volt kifogása, és nem is a bizottság fideszes többsége, hanem az ellen, hogy az ötfős MSZP-frakciót egyetlen tag sem képviseli a bizottságban, míg a négy jobbikos képviselő közül ketten is bizottsági tagok. Gémes nem értett egyet az érveléssel, szerinte mivel egy tanácsnoki helye van a szocialistáknak, egy bizottsági elnöki poszt megilletheti a Jobbikot. Az MSZP-s

Varga Péter

elmondta, bár egyeztetés volt a kérdésben a frakciók között, egyezség nem született. Megjegyezte azt is, hogy láthatóan a Fidesz önmagában nem tudja elkormányozni a közgyűlést. Szabó Zoltán Ferenc (Jobbik) arra emlékeztetett, hogy a tanácsnokok megválasztásába ők belenyugodtak, és a jövőben minden egyes közgyűlési tagot személyesen fog elhívni a jogi bizottság üléseire, és jegyzőkönyvezni is fogják az általuk elhangzottakat. Javaslatként elhangzott továbbá, hogy a jogi bizottságba válasszák be az MSZP-s

Havasi Jánosnét

, ám csak négyen támogatták jelölését.

A Belvedere-palotába költözik a megyei önkormányzat - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=547761 Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 17.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.