Kapusháború: az MTK tehetsége nyerte a nyílt kategóriát + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

kapushaboru_2015_63_gs

Parádés védéseket, hálószaggató lövéseket, nem utolsó sorban rendkívül izgalmas küzdelmeket hozott a Cib Bank Kapusháború 2015-ös tornája.

Kereken 90 indulóval kezdődött el a megmérettetés vasárnap reggel 8 órakor. A nyílt és +35-ös kategória mellett idén már külön versenyezhettek a hölgyek is, köszönhetően a szép számú nevezésekenk. Végül e kategóriában Dékány Dóra, a St. Mihály FC játékosa diadalmaskodott, megelőzve Jankulár Zitát (SZAK) és Tóth Zsuzsanna Reginát (HFC). A 35 éven felülieknél Szabó Attila, a nyíregyházi Bozsik József Labdarúgó Akadémia kapusedzője bizonyult a legjobbnak, míg a nyílt versengés végén Fadgyas Tamás, az MTK Budapest 19 éves hálóőre emelhette a magasba az első helyezettnek járó kupát.

Utóbbi kategóriában a döntő hat összecsapását két gálameccs taglalta három részre. Először a visszatérő vendégnek számító Kiss-Rigó László megyéspüspök nézett farkasszemet Hegedüs Péterrel, a Király Gábor Kapusiskola szakmai vezetőjével. A kétszer négyperces találkozó kiváló védéseket hozott, leszámítva a ficakba tartó bombák esetét, amelyeket már egy válogatott kapus sem tudott volna hárítani. Pedig válogatott portás éppenséggel akadt a Felső Tisza parti stadionban, hiszen a második bemutató mérkőzést Király Gábor, a magyar nemzeti tizenegy 39 éves erőssége vívta Szulyovszky Ákossal, a máig utoljára NB I-ben szerepelt szegedi együttes, a Szeged LC egykori hálóőrével. A két játékos láthatóan élvezte a programot, mindketten bevetették minden fineszüket a gólszerzés érdekében. A zenitet talán az jelentette, amikor Szulyovszky egy rávezetés során egymás után háromszor is elfektette a nyáron a Haladáshoz igazolt kollégáját, mielőtt a hálóba emelt volna felette.

kapushaboru_2015_57_gs

“A sikert mindig a jelentkező kapusok adják, kevésbé szép kifejezéssel élve, ők töltik meg tartalommal a tornát. Mindig a jelenlévők létszáma és minősége dönti el, hogy milyen színvonalú lesz a kapusháború. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy évről évre emelkedik a színvonal, illetve a nézők száma is. Négy év alatt sikerült megduplázni a nevezők számát” – fogalmazott portálunknak Bagdi Ferenc szervező. Hozzátette, több észrevételt is kaptak arra vonatkozóan, hogy amennyiben jövőre 40 év feletti, vagy akár 50 év feletti kategóriát is indítanának, akkor arra is akadna bőven jelentkező. “Az idősebbek eleinte rendre fogadkoznak, hogy majd jövőre megpróbálják, utána viszont visszakoznak, mert bár kívülről nézve nagyon látványosak ezek a mérkőzések, azért emellett a résztvevőknek egy nagyon kemény fizikai erőpróbát is jelentenek egyben” – mutatott rá a szervező.

Bagdi Ferenc kitért rá, ennek a napnak az a szépsége, hogy az amatőrök és a profik, az alacsonyabb és a magasabb osztályban játszók, a fiatalok és az idősebbek mind együtt játszanak. “Ez egy kapusnap, ami arról szól, hogyha valaki érez indíttatást ez iránt a speciális poszt iránt, akkor itt hódolhat a szenvedélyének és jól érezheti magát” – mondta.

Cib Bank Kapusháború 2015 végeredmény:

Nyílt kategória:
1. Fadgyas Tamás (MTK)
2. Papp Tamás (Jászárokszállási VSE)
3. Csontos Krisztián (Dabas-Gyón FC)
4. Weszelovszky Gábor (Újszentiván SE)

+35-ös kategória:
1. Szabó Attila (Bozsik József Labdarúgó Akadémia)
2. Faragó Szilárd
3. Halász Krisztián (Mórahalom VSE)

Női kategória:
1. Dékány Dóra (St. Mihály FC)
2. Jankulár Zita (Szegedi AK)
3. Tóth Zsuzsanna Regina (Hódmezővásárhelyi FC)

Tekintse meg a délelőtt folyamán készült fotógalériánkat:

no images were found

A délutáni küzdelmek során készült képeink itt láthatók:

no images were found

A nyílt kategóriában Fadgyas Tamás, a 35 éven felülieknél Szabó Attila, a hölgyeknél Dékány Dóra nyerte a kapusháború küzdelmeit – részletek fotókkal ITT: http://szegedma.hu/?p=550292

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 28.

Előző sztori

Férfi vízilabda világliga: Az ausztrálok elleni vereséggel 6. a magyar válogatott

Következő sztori

Exportra is jut az idei görögdinnyetermésből