Hátország: országos döntőben a SZEAC U13-as futsalosai



Továbbjutott a múlt vasárnap Debrecenben rendezett négyes tornáról, így bekerült az országos fináléba a Junior Sport SZEAC U13-as futsalcsapata.
A sikeresen megvívott megyei selejtezőket követően a szegedi együttes április közepén kettős győzelemmel múlta felül a Kerekegyházát egy oda-visszavágós párharcban, aminek köszönhetően május 3-án a Debrecenben rendezett Középszakaszban folytathatta a gárda.
Paksi Péter
tanítványai végül két győzelemmel és egy döntetlennel a második helyen zártak csoportjukban, mindössze gólarányuk okán lemaradva a Gyöngyös mögött, de megelőzve a Gyulaházát és a házigazda debrecenieket. Eközben a másik ágon a Rába ETO lett az első, a martonvásári Mustang SE pedig a második, ami azt jelenti, hogy a SZEAC május 16-án a győriekkel találkozik az Üllőn rendezendő elődöntőben. "Volt, amikor messzire kerültünk a döntőtől, hiszen például rögtön az első mérkőzésen két perc alatt két gólt kaptunk. Ezt követően viszont szépen visszajöttek a meccsbe a gyerekek. A Debrecen elleni siker már elég simán alakult, majd egy jó második félidővel a Gyulaháza elleni ki-ki meccset is sikerült behúzni. Örömteli volt látni, hogy szinte bárki képes a csapatból olyan teljesítményt nyújtani, ami a javunkra billentheti a mérleg nyelvét. Azért ez nagyon sokat jelent, különösen kispályán. Mi itt a SZEAC-nál a futsalra a labdarúgóképzés egy pozitív elemeként tekintünk, ami révén további fejlődést érhetünk el a gyerekeknél, és ami utánpótláskorban kiválóan passzol a képzéstervbe. Nem készülünk külön kifejezetten a futsalra, de a növendékeink az ehhez a sporthoz szükséges alapokat már nyolc éve gyakorolják az edzéseken. A fizikumuk, a technikai tudásuk és az egy az elleni játékuk kiforrott annyira, hogy hasznosítani tudják azt a parketten is. Szeretnénk sikeresek lenni a döntőben, óriási dolog lenne, ha a
tavalyi U11-es győzelemután idén meg tudnánk nyerni az U13-as országos bajnokságot is" - nyilatkozott portálunknak Paksi Péter, a SZEAC Labdarúgó Akadémia koordinátora, aki
Péter Sándorral
közösen irányítja a 2002-es korosztályt.
Fiú futsal U13 országos bajnokság középszakasz (2015. május 3., Debrecen):
Debreceni Sportiskola - Gyulaháza KSE 1-5 (1-2)
Energia SC Gyöngyös - Junior Sport SZEAC 2-2 (2-2).
Szegedi gól: Holcsik B., Veszelka M.
Junior Sport SZEAC - Debreceni Sportiskola 3-0 (2-0).
Szegedi gól: Vincze Zs., Török K., Csányi Á.
Gyulaháza KSE - Energia SC Gyöngyös 0-1 (0-0)
Gyulaháza KSE - Junior Sport SZEAC 1-3 (1-0).
Szegedi gól: Veszelka M. (2), Vincze Zs.
Debreceni Sportiskola - Energia SC Gyöngyös 2-7 (0-2)
A csoport végeredménye:
1. Energia SC Gyöngyös 7 pont (gólarány: 10-4)
- továbbjutó
2. Junior Sport SZEAC 7 (8-3)
- továbbjutó
3. Gyulaháza KSE 3 (6-5) 4. Debreceni Sportiskola 0 (3-15)
A Junior Sport SZEAC kerete:
Horváth Kevin (kapus), Fazekas István Richárd, Vincze Zsombor, Csány Ádám, Ottlik Máté, Holcsik Bálint, Lóki Roland, Veszelka Milán, Nagy Márton Andor, Török Kevin, Mészáros Gergő, Nagypál Máté, Négyökrű Ákos.
Edzők:
Paksi Péter, Péter Sándor.
Országos döntőbe jutott a SZEAC U13-as együttese futsalban - a szegedi fiatalokra a Rába ETO vár az elődöntőben! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=534794
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 5.