Közélet

CVU: Dózsa tendereztette, most Dózsa fejleszti a szegedi trolikat?

CVU: Dózsa tendereztette, most Dózsa fejleszti a szegedi trolikat?

2015. május 27., szerda
CVU: Dózsa tendereztette, most Dózsa fejleszti a szegedi trolikat?
piros_troli0_gs

Vállalkozási szerződést kötött az önkormányzat és az SZKT a Szeged ELEKTROLINE konzorciummal „trolibuszváltók automatikus áthaladási irányállító rendszerének kiépítésére”. A CVU kiszúrta, hogy a konzorcium tagja a Ganz Tram Kft., amit az SZKT egykori vezetője, Dózsa Gábor képvisel a bruttó 160,5 millió forint összértékű projektben.

Folytatva

városházi botrányleltárját

, ismét egy „érdekességre” bukkant a Civil Városi Unió (CVU), egészen pontosan egy vállalkozási szerződésre, mely dokumentumot 2015. május 7-én láttak el kézjegyükkel a felek.

„Kész átverés show újratöltve”

címmel megjelent bejegyzésükben a CVU ismét a troliügyet boncolgatja, és a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetőjének,

Dózsa Gábornak

(2009/2010-ben az ő ügyvezetősége alatt bonyolították le az elektromos tömegközlekedési nagyprojektben a trolitendert - a szerk.)

az újbóli "helyzetbehozásáról" írnak a civilek. „Volt és jelenlegi SZKT-s szakemberek elmondása szerint a projekt kivitelezéséhez a Dózsa által jegyzett Ganz Tram Kft. semmiféle kapacitással nem rendelkezik (ezért volt szükség a cseh társ bevonására), mint ahogyan az is egyöntetű vélemény, hogy a projekt költsége többszöröse a reálisnak. Úgy tűnik tehát, hogy a

Botka

,

Nagy Sándor

,

Szentgyörgyi

szentháromság ugyan úgy folytatja áldásos tevékenységét, ahogy korábban…” – veti fel a Civil Városi Unió, hozzátéve, hogy persze könnyen tehetik, hiszen „a bénult ellenzék és a helyi nyilvánosság hiánya miatt a lakosságnak minderről halvány fogalma sincs”. A CVU oldalán megtalálható

vállalkozási szerződést

Szeged város önkormányzata és a Szegedi Közlekedési Kft. kötötte a Szeged ELEKTROLINE konzorciummal, melynek vezetője a Prágában bejegyzett ELEKTROLINE a. s., és tagja a szegedi székhellyel rendelkező Ganz Tram Kft., amit Dózsa Gábor képvisel. A dokumentum szerint a Szeged elektromos tömegközlekedés projekt keretében trolibuszváltók automatikus áthaladási irányállító rendszerének kiépítését vállalja a konzorcium 145 napos határidővel. A nettó vállalkozási díj 122 706 500 forint, van továbbá egy 3,6 milliós tartalékkeret, így az ezzel növelt bruttó vállalkozói díj 160 512 373 forint a szerződés szerint. A

Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság

is foglalkozott a „Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése” című projekttel kedd reggeli ülésén. A támogatási szerződés 6-os számú módosításának jóváhagyása kerül a bizottsági tagok elé, egy kormányhatározat értelmében ugyanis további fejlesztéseket hajtanak végre mintegy 378 millió forint értékben, melyből több mint 326 millió forint a támogatási összeg. „Ez pluszpénz, 378 millió forint többletforrásra pályázott az önkormányzat, a Közlekedési Operatív Programban (KÖZOP) ugyanis még maradt forrás. Olyan projektelemekre lehetett igénylést beadni, amelyeket még az idén meg lehet valósítani. A projektelemek listája szerepelt a közgyűlés előtt, időközben a közbeszerzési eljárásokat lebonyolítottuk, és amint megadja a kormány a hozzájárulását, kezdődhet a kivitelezés” – tájékoztatott

Nagy Sándor

alpolgármester a bizottsági ülésen.Az előterjesztésben nettó 146,5 millió forintból kooperációs és villámvédelem szerepel, nettó 130 millió forint értékben a trolibusz automatikus rádiós váltóállító rendszer kiépítése, nettó 59,5 millióból üzembiztonságot növelő beszerzések, továbbá nettó 34 milliós értékben szerepelnek projektmenedzsment feladatok. A projektet a tervek szerint idén november végéig befejezik.

A CVU blogbejegyzésében leírtak kapcsán felkerestük az SZKT volt vezetőjét, Dózsa Gábort is. Arra voltunk kíváncsiak, nem tartja-e etikátlannak, hogy most alvállalkozóként jelenik meg egy olyan projektben, ahol korábban ügyvezetőként a tenderért volt felelős, valamint megkérdeztük, mi a véleménye a CVU állításairól, miszerint jelen beruházás egyrészt túlárazott, másrészt a Dózsa-cégnek nincs megfelelő szakmai kapacitása, ezért kellett bevonni a cseh társvállalkozót. Amint a korábbi SZKT-vezér reagál megkeresésünkre, közzétesszük válaszait.

Tovább gyűrűzik a szegedi trolibotrány - újabb érdekes részletek láttak napvilágot! Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=541447

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 26.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.