Közélet

A Szőke Tisza védett kormánykerekét mentenék a szegedi hagyományőrzők

A Szőke Tisza védett kormánykerekét mentenék a szegedi hagyományőrzők

2015. május 28., csütörtök
A Szőke Tisza védett kormánykerekét mentenék a szegedi hagyományőrzők
szoke_tizsa_2015_07_gs

Védett műtárgyak végveszélyben – múltunk értékes darabjaiért aggódók segítségét kéri a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület.

Körvonalaiban sem emlékeztet már egykori önmagára a Szőke Tisza, a tápéi kikötőben megfeneklett hajót úszóművéig lebontották –

írtuk meg és mutattuk be fényképeinken

néhány hete. A gőzös egykoron üdülőhajóként, majd úszó diszkóként is szolgálta a helyieket, mai állapotában inkább egy úszó szeméthalom látszatát kelti. Az elbontó vállalkozás felszámolás alatt áll. Védett műtárgyak is veszélybe kerültek, a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület pedig megunta a nemtörődömséget és a tétlenséget! Emlékezetes: a hajótestet még

2012 szeptemberében

kezdték el bontani, darabjait később

több szakaszban

emelték ki a vízből. A nagy múltú gőzös megmentéséért egykor sokan felemelték szavukat, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) rossz állaga miatt azonban csak bizonyos részeit nyilvánította védetté. Utódja, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ a kormánykerék, a szellőzőkürtő, a horgonycsörlő, a háromhengeres Compound gőzgép és talpával együtt az árbocrúd megóvását írta elő. Elviekben... Csakhogy a gyakorlat sajnos mást mutat!

Menteni a menthetőt! Védett műtárgyak végveszélyben! Kultúrkincsek gazdátlanul! Adományoddal segíthetsz a mentésben!!!! Részletekért klikk ide!

Ahogy a roncsok lassan a víz martalékává válnak, végveszélybe kerültek ezek a védett műtárgyak is. A hivatalok nem mozdulnak, a Szegedi Városképvédő és Hagyományőrző Egyesület most saját kezébe venné a dolgokat, hogy mentse a menthetőt. Ehhez kérik minden jóérzésű, a múlt értékeiért aggódó segítségét. „Célunk, hogy megállítsuk a további állagromlást, és legalább a kormánykereket kiemeljük. Ennek érdekében darut és teherautót kell bérelnünk, és lehet, hogy még egyéb eszközökre is szükségünk lesz. Ehhez a munkához kérjük a civilek támogatását, hozzájárulását, áldozatvállalását, akár anyagi formában

az alábbi linken keresztül

, vagy pedig a magának a linknek a megosztásával. Minden segítséget örömmel és köszönettel fogadunk” – mondta a SZEGEDma.hu-nak a hagyományőrző egyesület részéről

ifj. Szilágyi Árpád.

A Szőke Tisza

A Ganz Danubius Hajógyár újpesti üzemében 1917-ben építették meg a lapátkerekes gőzhajót, amelyet 1919-től SAS, majd 1930 és 1944 között Szent Imre, később Felszabadulás, végül Szőke Tisza néven jegyeztek. 1958-ban átépítették, ettől kezdve üdülőhajóként, majd 1973-tól állóhajóként, diszkóként is működött és a szegedi városkép elválaszthatatlan részévé vált.

szoke_tizsa_2015_05_gs

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.