Sport

Női labdarúgás: a felsőházban folytatja a SZAK U17-es csapata + FOTÓK, VIDEÓ

Női labdarúgás: a felsőházban folytatja a SZAK U17-es csapata + FOTÓK, VIDEÓ

2015. április 16., csütörtök
Női labdarúgás: a felsőházban folytatja a SZAK U17-es csapata + FOTÓK, VIDEÓ
szak_ftc_u_17

Az U17-es női labdarúgó NB I-es bajnokság alapszakaszát a harmadik helyen zárta a Szegedi AK együttese, így Cserenkó Szabolcs együttese a felsőházban folytathatja a rájátszás küzdelmeit.

A hét-hét csapattal megrendezett alapszakasz két csoportban zajlott le, ami alatt a a szegediek a déli csoportban szerepeltek. A 12 mérkőzés alatt hét győzelmet és öt vereséget ért el a SZAK, így 21 szerzett pontjával az egyaránt 33 pontos Ferencváros és Honvéd mögött a harmadik helyen zárt, ezzel kivívta a jogot, hogy a felsőházban folytathassa a rájátszást. Az alapszakaszból már ismert FTC és Honvéd mellett a szegedi lányoknak a szombathelyi Viktóriával, az Astrával, valamint az MTK-val kell megküzdeniük a felsőházi rájátszás alatt, a 10 találkozó után pedig kialakul majd a bajnokság végeredménye. Ahogy azt Cserenkó Szabolcs, a csapat edzője portálunknak elmondta, a Ferencváros és az MTK kiemelkedik ebből a mezőnyből, a másik három együttessel szemben azonban lehet keresnivalója a szegedi együttesnek. A rájátszás első fordulójában mindössze kilenc nappal az előző találkozásukat követően (akkor 4-2-re nyert a Ferencváros) ismét a Fradival játszottak a SZAK U17-es együttese, ám ezúttal hazai pályán. Most sem sikerült a pontszerzés a zöld-fehérek ellen, egy szoros mérkőzésen végül alulmaradtak a szegedi lányok, az FTC elvitte a pontokat a Felső Tisza-parti stadionból. A Szegedi AK a következő fordulóban április 19-én vasárnap a szombathelyi Viktória Trend-Optika FC-hez utazik.

Női labdarúgó NB I, U17, Felsőház, 1. forduló

Szegedi AK-Ferencváros 1-2 (0-2)

Szeged, Felső Tisza-parti stadion. Vezette: Gera Ferenc (Farkas Katalin, Hegyi Eszter)

SZAK:

Szabó P. (Schildkraut – a szünetben) – Minyó (Török, 30'), Temesváry, Nagy Dzs., Nyitrai, Koncz, Hegedűs, Veress, Guth, Sávai, Hornok.

Edző:

Cserenkó Szabolcs.

FTC:

Virág – Tornyi (Nádudvari, 48'), Csigi, Fülöp, Hera, Nyéki (Szibek, 54'), Szabó A. (Nagy V., 45'), Szélpál, Haraszti (Győrik 48'), Vári, Gál.

Edző:

Vancsik Zsolt.

Gól:

Guth Renáta ill. Csigi Eszter, Szélpál Nóra. Cserenkó Szabolcs:

"Sajnálom a bekapott gólokat, főleg a másodikat. A vereség ellenére pozitívumokat szeretném kiemelni, a szív, az akarat és a küzdelem megvolt, megnyertük a második játékrészt, sajnos ma ez ponttal, pontokkal nem járt. Van potenciál a csapatban, bízom benne, hogy a befektetett munka eredményes lesz!”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.