Sport

Kosárlabda: a döntőért játszhat szombaton a Szedeák U21

Kosárlabda: a döntőért játszhat szombaton a Szedeák U21

2015. április 10., péntek
Kosárlabda: a döntőért játszhat szombaton a Szedeák U21
vasas_szedeak18_gs

A Morgen Ferdinánd U21-es bajnokság nyolcaddöntőjében szerepel a hétvégén a Naturtex-SZTE Szedeák utánpótlás csapata. Pénteken este az első akadályt sikerrel vették Révész Ádámék, így szombaton az elődöntőben léphetnek pályára.

A házigazda Debrecen ellen jól kezdett a Szedeák, és már az első negyedben sikerült kialakítania egy stabil 6-7 pontos előnyt. A második negyedben mindig a legjobbkor érkezett egy szegedi kosár, főleg

Révész Ádám

volt elemében, így a nagyszünetre tizenkétpontos előnnyel vonulhattak a szegedi fiatalok. (35-23) A második félidőben azonban feljavult a Debrecen, főképp

Nagy Botondnak

köszönhetően, aki sorra szórta a hármasokat, így mindössze hét perc alatt eltüntette hátrányát a házigazda, és egy triplával már átvette a vezetést. (44-45) A negyedet ugyan fölényesen nyerte a Debrecen, de csak öt pont volt az előnye a záró negyed előtt. Az utolsó 10 percet azonban lényegesen jobban kezdte a Szedeák,

Demeter

, Révész és

Kuntic

kosaraival visszavette a vezetést a Szedeák, amely a végén higgadtabban is játszott, és végül a büntetőket is jobban dobta ellenfelénél a szegedi csapat, így bejutott a szombati elődöntőbe. A Naturtex-SZTE Szedeák együttese szombaton 20:30-tól játssza majd az elődöntőt a bajnokságbeli nagy rivális Falco ellen.

Férfi kosárlabda, Morgen Ferdinánd U21-es bajnokság, nyolcasdöntő:

Naturtex-SZTE Szedeák – DEAC 70 – 67 (19-11,16-12,12-29,13-15)

Szedeák:

Mike 6, Demeter 14/6, KUNTIC 16/6, Varga 7, RÉVÉSZ 17.

Csere:

Kovács -, Meleg 8, Molnár B. - , Bonifert - , Fehér - , Savanya - , Maronka 2.

Vezetőedző:

Simándi Árpád.

DEAC:

Szarka 13/6, NAGY BOTOND 29/12, Pék - , Nagy Benedek 4, Kiss 2.

Csere:

Tóth L. - , Reizer - , Tóth P. 3, Lőrincz - , Andrássy 10/3, Lippai 6, Opre.

Győzelemmel kezdte a Szedeák az U21-es bajnokság utolsó etapját Pécsen - ma már az elődöntő vár Demeter Attiláékra! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=526514

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 11.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.