Közélet

"Ságvári" - védjegy vagy nem kívánatos személy?

"Ságvári" - védjegy vagy nem kívánatos személy?

2015. február 20., péntek
"Ságvári" - védjegy vagy nem kívánatos személy?
sagvari_endre_gy_gimnazium02_gs

Átnevezhetik a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endréről elnevezett gyakorló gimnáziumát. Hatvan évvel ezelőtt Bokor István igazgató tiltakozott a Ságvári név ellen, a napokban pedig (újra) felmerült a névváltoztatás kérdése. A "közterület elnevezésére nem ajánlott" személy hatással van a ságváris életérzésre? Volt diákokat kérdeztünk.

A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásában úgy fogalmaz,

Ságvári Endre

neve "a kommunista áldozatvállalás jelképe lett, így közterület elnevezésére nem ajánljuk, mivel értelmezésünk szerint

<...>

XX. századi önkényuralmi politikai rendszer fenntartáshoz kapcsolható". Az MTA

összefoglalóban

jelzi: a közterületek, közintézmények elnevezése önkormányzati feladat, szakmai szempontú állásfoglalásuk nem kötelező érvényű. "Az MTA tehát nem saját kezdeményezésre készít állásfoglalásokat, hanem kizárólag a jogszabályban meghatározott szervek eljárásában, azok hivatalos megkeresésére adja ki állásfoglalásait." Mivel 2014. januárt 1-je óta sem sajtótermék, közterület, közintézmény, sem pedig civil szervezet nem viselheti 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet betöltött személyek nevét, ezért felmerült annak lehetősége, hogy az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium kénytelen lesz nevet változtatni. Mivel az ügyben a mai napig nem született megoldás,

Rétvári Bence

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az SZTE részéről mulasztásra gyanakodott. (

Erről itt számoltunk be részletesebben

.) A fenntartó sajtóközleményben reagált: "az SZTE vezetése felvette a kapcsolatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma Felsőoktatási Államtitkársággal és jelezte, hogy az átnevezést illetően a szegedi intézményre vonatkozó esetleges feladatokban együttműködik az államtitkársággal".

Átnevezési hercehurca

A kezdet kezdetén, vagyis 1955-ben

Bokor István

igazgatósága alatt még nem volt hivatalos neve a líceumnak, a Radnóti- és a Tömörkény-gimnázium mellett "Új Gimnázium" néven futott. Még abban az évben javaslatot tett az Oktatásügyi Minisztériumnak, hogy

Hunyadi Mátyás

vagy

Mikszáth Kálmán

nevét vegye fel az intézmény, később felmerült

Zrínyi Miklós

,

Dózsa György

,

Kossuth Lajos

, Ságvári Endre,

Rózsa Ferenc

és

Bajcsy-Zsilinszky Endre

is. Bokor István sem volt maradéktalanul boldog, amikor kénytelen volt a "Ságvári Endre Általános Gimnázium" táblát kiszögezni a falra - legalábbis ez áll a gimnázium történetét összefoglaló honlapon. 1956-ban Bokor újra reménykedett, hogy a helyi tanácsnak kérvényezett levelével sikerül meggyőznie a tagokat a névváltoztatásról. Ekkor már

Hunyadi Jánost

szerette volna látni a névtáblán, amit rövid időre sikerült is elérnie: 1956. november 22-től egészen 1957. március 30-ig a középkori Magyarország egyik legkiválóbb hadvezérének nevét viselte az iskola. Később ismét Ságvári lett.

A volt diákok is véleményeztek

Bogáts Gábor

, az SZTE Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Szívsebészeti Osztály egyetemi docense a Ságvári-gimnáziumban érettségizett, 2007-ben - mint tudományos területen jelentős eredményeket elért egykori diákot - Ságvári Emlékéremmel jutalmazták. Véleménye szerint indokolatlan a névváltoztatás, ugyanis az iskolát eredményei, nem pedig névadója alapján kell megítélni. "Az én nagynéném az első ságváris diákok között kezdte az iskolát, úgy gondolom, ha eddig jó volt, már nem kellene rajta változtatni." Hasonlóan vélekedik

Széll Márta

, az SZTE ÁOK Orvosi Genetikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára is, aki 2010-ben vehetett át elismerést az intézménytől. Szerinte a Ságvári-gimnáziumot a közösség határozza meg, ságvárisnak lenni élmény, az pedig, hogy milyen sikerekkel büszkélkedhetnek, az elhivatott tanároknak és a szorgalmas diákoknak köszönhető. Ezen nem változtatna a névmódosítás, önmagában ezért szükségtelennek tartja.

Facebook-csoport alakult

A régi és jelenlegi ságvárisok a közösségi oldalon fogtak össze. Facebook-csoportot alapítottak "Ne nevezzék át a Ságvárit" néven, a kezdeményezéshez pedig már több mint 700-an csatlakoztak. Tiltakozásuk azonban hiábavaló, a közoktatási törvény ugyanis kimondja: a köznevelési intézmények nevéről

Balog Zoltán

oktatásért felelős miniszter dönt. A Szegedi Tudományegyetem - mint jelezte - együttműködik az Emberi Erőforrások Minisztériumával, azonban az intézmény névváltoztatását csak oktatási időszakon kívül lehet kezdeményezni, így legkorábban júniusban történhet előrelépés az ügyben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.