Sport

Jégkorong: erőltetett menet vár a Tisza Volánra

Jégkorong: erőltetett menet vár a Tisza Volánra

2015. február 13., péntek
Jégkorong: erőltetett menet vár a Tisza Volánra
tisza_volan_zvezda_mj-_DSC8938

Egy hét leforgása alatt négy mérkőzésen vár a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC jégkorongcsapatára a szerb I. osztályban. Az első összecsapást itthon a Crvena Zvezda ellen vívja Kalocsa László legénysége.

Ódry Tamásék tavaly novemberben

6-1-re

páholták el a Vörös Csillagot, majd egy hónappal később Belgrádban is egygólos

magyar siker

született. Az eddigi eredmények tehát mindenképpen a szegedieket jósolják, ahogyan a bajnoki tabella mutatói is. A Volán nyolc fellépésen négy diadalt aratott, míg a szerb rivális hét találkozón mindössze egyszer hagyta el győztesen a jeget. Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy a magyar együttes keretében több változás is történt az elmúlt hetekben. Mint azt

korábban írtuk

, az év elején csatlakozott a gárdához

Borbás Gergely

,

Strenk Hunor

,

Nagy Márk Máté

és

Major Tamás

. Szintén e névsorba tartozott akkor a Dunaújvárosi Acélbikákat elhagyó

Szabados Róbert

, ő azonban mindössze két meccs után máris továbbállt - éppen a vasárnapi ellenfélhez, a Crvena Zvezdához írt alá.

Hardi Mártont

az FTC vitte el Szegedről, így már ő sem állhat a szakmai vezetés rendelkezésére az elkövetkező menetelés során, ahogy a sérült

Lippai Balázs

és

Ódry Tamás

játéka is kérdéses. Beszállhat viszont a munkába a Vasastól érkező

Papp Márton

. A Volán tehát vasárnap 18 órától a Crvena Zvezdát fogadja, jövő hét kedden pedig a HK Vitez játszik a Tisza-parti városban délután 17 órától. A mérkőzések folyamát két belgrádi fellépés teszi teljessé, február 21-én a Partizan Beograd, 22-én pedig a Beostar ellen. "A Beostar elleni bravúrgyőzelmünkkel megmozgattuk az álló vizet a bajnokságban, gyakorlatilag mindenki ránk van kihegyezve, mi lettünk a céltábla közepe! Hét nap alatt négy meccset kell játszanunk, ami borzasztóan megterhelő lesz. Nagyon fontos lenne a két hazai derbi megnyerése" - fogalmazott portálunk

Kalocsa László

vezetőedző. A szervezők – a szokásoknak megfelelően – minden érdeklődőt forralt borral és ingyenes belépővel várnak a hazai találkozókon ezúttal is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.