/

Szórólapos tanácsokat osztanak a rendőrök a vásári forgatagban + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szorolapozas05_kfNe írja ki Facebookra, hogy elutazik, kellő körültekintéssel járja a vásárokat és mindent zárjon el táskája cipzáros zsebeibe! A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya jó tanáccsal látja el a szegedieket az ünnepi vásárokban.

A rendőr-főkapitányság szórólapjai a megelőzés fontosságára, a vásári forgatagban is biztonságos nézelődés és vásárlás mikéntjére hívja fel a figyelmet. Ahhoz, hogy biztonságban tudjuk értékeinket, mindössze néhány apró dologra kell odafigyelnünk. “Keressünk jól zárható, biztonságos helyet pénztárcánknak, mobiltelefonunknak, például válasszuk a kabát belső zsebét, vagy a táska rejtett rekeszeit. Tömegben figyeljünk a lökdösődésre, gépjárművünkkel pedig parkoljunk kivilágított, őrzött helyen” – ismertette a legfontosabb szabályokat M. Toronykőy Márta rendőralezredes.

De nem csak a szabadtéri vásárokban járhatunk el körültekintően, otthonunkat is védhetjük néhány megbízható szomszéd, rokonok közreműködésével. “Ha elutazunk is, keltsük azt a látszatot, hogy otthon vagyunk. A közösségi oldalakra ne írjuk ki, hogy elutazunk, hacsak nem alkalmazzuk a megfelelő keresési szűrőket. Előfordulhat, hogy álszervezetek jönnek házhoz adományt gyűjteni, ezért mindenkit fogadjunk kellő fenntartással.”

A karácsonyt megelőző hetek preferált időszaknak számítanak a zsebesek számára, a rendőrség tapasztalata mégis az, hogy a bűnesetek száma az elmúlt években nem nőtt jelentősen. A szegediek a Karácsonyi Ünnepi Hetek ideje alatt találkozhatnak a szórólapozó rendőrökkel.

no images were found

Előző sztori

Újabb 10 szénmonoxid érzékelő forgalmazását tiltotta meg a hatóság

Következő sztori

A Botka-féle nagyvonalúságát kéri számon az LMP, perli a hőszolgáltatót a város