Csongrád megyében is mentőövet dobnak a beragadt diplomáknak + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

katedra_diplomamento02_gsA felsőoktatásban végzett hallgatók mintegy 20 százaléka azért nem kap diplomát, mert nem rendelkezik nyelvvizsgával, jelentős részük pedig később sem szerzi meg az oklevelet. A Diplomamentő Program célja, hogy középfokú nyelvvizsgához juttassa mindazokat, akiknek a végzettséget igazoló oklevele beragadt.

A Diplomamentő Program augusztus végén indította első kurzusait, Csongrád megyében Hódmezővásárhelyen, Kisteleken, Szentesen és Szegeden kezdtek nyelvtanfolyamot a fiatalok. A megyeszékhelyen 357 fő iratkozott be a hétvégi, délelőtti és délutáni órákra, ahol az alapfokú nyelvismeretre építkezve készítik fel a részt vevőket a nyelvvizsgára. “A felsőoktatást végzettek körében 80 százalékos a foglalkoztatási ráta, míg a középfokú végzettséggel rendelkezők között 64 százalék. Igény van tehát a nyelveket beszélő diplomásokra, akiknek nyelvvizsga hiányában nehezebb állást találniuk” – mondta Pákozdi Szabolcs, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a végzettség a fizetésekben is komoly különbségeket jelent: míg középfokú végzettséggel bruttó 155 ezer forintot keresnek a dolgozók, addig a felsőfokú végzettségűek bruttó 322 ezer forintot visznek haza.

“Minden ötödik fiatal azért nem jut oklevelükhöz, mert nincs nyelvvizsgája” – fűzte hozzá Juhász Tünde, Csongrád megyei kormánymegbízott. Úgy folytatta, a diplomamentés nemzetgazdasági szempontból is kiemelt fontosságú, hiszen a fejlődéshez nélkülözhetetlen az idegen nyelveket beszélő munkaerő. Megerősítette, a munkaerőpiac jobb lehetőséget kínál mindazoknak, akik beszélik a világnyelveket, ezért is érdemes belevágni a programba.

katedra_diplomamento05_gs

A program angol, német és francia nyelven biztosít kurzusokat 120, 180 és 240 órában. Bár a részvétel mindazok számára ingyenes, akik nyelvvizsga hiányában nem tudták átvenni diplomájukat, sikertelen vizsga esetén a képzési költség felét meg kell fizetniük. Végh Zsuzsanna, a szegedi Katedra Nyelviskola igazgatója kiemelte, a részvételi díj még így is kedvezőbb a legtöbb magántanáréhoz képest, akik ugyan ennyi időért akár 500 ezer forintot is elkérhetnek. A Tisza-parti városban egyelőre 7 angol tanfolyamot indítottak, német nyelvre kevesen jelentkeztek. A Katedra középfokú komplex vizsgára készíti fel azokat a résztvevőket, akik a beiratkozáskor már legalább alapfokú ismeretekkel rendelkeztek. A képzés során szóbeli, hallott szövegértés és írásbeli feladatokkal is felmérik a tanulók tudását.

Akik a nyelvvizsga amnesztia miatt kézhez kapták oklevelüket, tehát teljesítették az intézmény által előírt csökkentett nyelvvizsga követelményeket, nem vehetnek részt az ingyenes programban. A belépés feltétele, hogy a beiratkozó sikeres záróvizsgát tegyen a hazai felsőoktatási intézmények valamelyikében, alapszintű tudással rendelkezzen és hallgatói jogviszonya már ne éljen. A jövő évi kurzusokra december 31-ig jelentkezhetnek az érdeklődők, mégpedig ITT.

no images were found

Előző sztori

Kiállítással és színházzal készül a REÖK a két ünnep között

Következő sztori

Jelenits István kapta az első Gelsey Vilmos-nagydíjat