Szórakozás

Hétvégi programajánló: Paprikafesztivál, postpunk, színház

Hétvégi programajánló: Paprikafesztivál, postpunk, színház

2014. október 3., péntek
Hétvégi programajánló: Paprikafesztivál, postpunk, színház
Tonalrausch-615x410

Október első hétvégéjén is számos program várja a szegedieket: lesz Paprikafesztivál, az Őszi Kulturális Fesztivál néprajzi sétával és a'capella koncerttel készül, valamint pszichedelikus rock koncertre és színházi fesztiválra is sor kerül hétvégén.

paprikafesztivál 2014 plakát

A magyaros ízvilág kedvelőit várják az Alsóvárosba szombaton, ugyanis az

Alsóvárosi Tájházban és a Ferences kolostorban

rendezik meg a Szent Ferenc-napi paprikafesztivált. A 10 órától induló rendezvényen lesz paprika- és fűszerpiac, kolostori séta, játszóház, méhészeti bemutató, lecsófőzés és kóstoló a kolostorban, a tájházban pedig mesemondás, zene, táncház várja az érdeklődőket. Hétvégére sem áll le az Őszi Kulturális Fesztivál, szombaton 10 órától az

Újszegedi temetőben

tart művelődéstörténeti sétát Tóth Tamás temetőkutató. 11 órától a külföldi diákokat várják a

Móra Ferenc Múzeumba

egy idegen nyelvű néprajzi sétára. A nagy civilizációk kulturális örökségeiből, régészeti leleteinek reprodukcióiból festhetnek meg egyet-egyet, valamint a történetükről és a szimbolikájukról is hallhatnak azok, akik ellátogatnak a

Concordia Kultúrműhelybe

15 órától. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat hivatalos dalának bemutatója október 4-én 17:00-tól lesz a

Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében

. A dalt a hódmezővásárhelyi DODGEM együttes adja elő, aki elnyerte Magyarország 2014. legjobb sulizenekara címet. A rendezvényhez kapcsolódott a Fekete István Általános Iskola is, ahol integrált oktatás folyik. A dalbemutató után az iskola diákjainak rajzkiállítása tekinthető meg, a sérült és egészséges gyermekek a születés, életmentés témakörében készítettek rajzokat. A rendezvényt megnyitja: Kispéterné Kotogán Erzsébet intézményvezető és Pintér Sándor kuratóriumi elnök. Szombaton indul a IV. THEALTER U21 plusz Desszert "kisfesztivál", amelynek keretein belül öt programmal jelentkeznek a szervezők október 4-14. között. Az elmúlt évek tavaszi és őszi THEALTER U21 plusz programsorozataihoz hasonlóan most is fiatal tehetségek, művészeti egyetemisták és pályájuk kezdetén álló elhivatott színházcsinálók új produkciói jönnek el a

Régi Zsinagógába

. Szombaton, az első napon 19 óra 30 perctől William Shakespeare III. Richárd című művét tekintheti meg a közönség a Manna Produkció Zsámbéki Színházi Bázis előadásában.

Fool-Moon-615x410

Záró napjához érkezik a 10. Fool Moon A'Capella Fesztivál szombaton. Az

IH Rendezvényközpontban

20 órától a szegedi Fool Moon és a német Tonalrausch lép színpadra. A Fool Moon vokálegyüttes 2001-ben alakult Szegeden, és azóta – hazánkban egyedülállóan – a pop-acappella, azaz hangszeres kíséret nélküli éneklés könnyűzenei műfaját népszerűsíti Magyarországon. Első lemezük “Csillagok…” (2003, Warner-Magneoton) címmel került a boltokba, melyen magyar slágerek feldolgozásai hallhatók, de a csapat énekel angolul, olaszul, franciául sőt, “Acappelland” (2008, MDB Records) című nagylemezükön még bantu nyelven is, olyan előadóktól mint Sting, Paul Simon vagy Eric Clapton. Több mint 10 éves pályafutásuk alatt felléptek Magyarország legelismertebb előadóival, többek között Presser Gáborral, Szolnoki Péterrel, Malek Andreával, Zsédával vagy Szekeres Adriennel, és 2008-ban képviselték Magyarországot Csézyvel a belgrádi Eurovíziós Dalversenyen. Nyugat-Európa fesztiváljainak állandó fellépői, de koncerteztek már Tajvanban, Kínában, Dél-Koreában, Japánban és Szingapúrban is. A Tonalrausch hangáradatát Alice Wohlust, Diana Labrenz, Gabriel Fuhrmann, Friedrich Rau és Daniel Barke indította el, és a csapat tagjai 2007-ben elhatározták, hogy műfajokon átívelő egyedi átirataikkal kitörnek a négy fal közül és meghódítják a világot. 2008-ban első helyezést értek el a Nemzetközi Acappella Versenyen Grazban és a tajpeji Nemzetközi Acappella Versenyen is. Első albumuk 2009 nyarán jelent meg „Jazzclub” címmel. A tonalrausch „On Vocation” nevű jelenlegi műsorában a sűrű jazzes és popos hangszerelések mellett népdalok is hallhatók, melyek hangszerelése ugyan nem népies, de őrzi a népdalok lelkét. Az egyéni hangok ritka változatossága és virtuozitása mellett a tökéletes összhangzás jellemzi a csapatot és biztosítja a felejthetetlen élményt a közönség számára. A

Millenniumi Kávéházban

a MásKÉP zenekar biztosítja a hangulatot 20 órától. A zenekar 2011-ben alakult Csongrádon. Az együttes repertoárját megzenésített versek alkotják, különleges hangszereléssel. Zenéjük műfaji és stílusbeli korlátok nélküli, egyedi hangzást képvisel. Dallamaikban megtalálhatók a magyar népzene, ír, bolgár, román és balkáni zene jellemző elemei is, melyekről saját képükre formálva alkotnak egységes egészet. Emberkísérletet tartanak a

LIVE Music Clubban

, annak kiderítésére, hogy létezik-e hardcore punk Szegeden. A kísérletet az Another way, a Spark, a Gazpröm és a Passivists zenekarok végzik 20 órától. http://www.youtube.com/watch?v=q-0dT-eaafo#t=116 Pszichedelikus este várja a közönséget a

Rongy kocsmában

21 órától, a psychedelic/vintage sci-fi rockban utazó fővárosi Spacetaxi és a szegedi Johnny in the Jungle lép színpadra. http://www.youtube.com/watch?v=HV01Z9CDpHQ&feature=youtu.be

Folyamatos kiállítások, programok:

A

Somogyi-könyvtár

kiállítása, "A Vasgróf, Tisza István alakja a korabeli sajtóban" a Szegedi Nemzeti Színház új évadának első bemutatójához kapcsolódva villantja fel gróf Tisza István életének néhány epizódját a korabeli újságok, hetilapok híradásai tükrében. A kiállítás képanyagát a század eleji sajtótermékekből válogattuk, melyek a Somogyi-könyvtár gyűjteményében megtalálhatók. A Vasgróf féltve őrzött magánéletéről, geszti otthonáról a Vasárnapi Ujság 1904-ben részletesen tudósított. Tisza István gyakori szereplője volt a korabeli ellenzéki élclapoknak is. Különleges, elfeledett karikatúrákon keresztül megmutatjuk, hogyan látták őt politikai ellenfelei és támogatói. A miniszterelnök ellen elkövetett merényletekről az országos és a helyi napilapok izgalmas tudósításokat közölnek. Néhány szalagcímet mutatunk meg, melyekből kiderül, hogyan tálalták az eseményeket a különböző pártállású sajtótermékek. Az Érdekes Ujság 1920-ban megjelent száma különleges képeken mutatja be Tisza István 1918. október 31-i meggyilkolásának helyszínét. Az ősbemutatóhoz kapcsolódó kiállításon Tisza István alakját önvallomásai és a korabeli újságírók véleménye alapján idézzük meg. A tárlat október 30-ig tekinthető meg. "Színház az egész világ" - Ujhegyi Éva, a Tiszatájonline fotósának kiállítása nyílik 2014. szeptember 17-én délután fél 6-kor a

Somogyi-könyvtár

földszinti Internet-terében. „Azt tudtam Éváról, hogy nagy szerelme a színház. Munkám során több csodálatos színházi fotójával volt szerencsém már dolgozni. Később tudtam meg, hogy Éva másik nagy szerelme a természet. Képes kora hajnalban felkelni, felpattanni kerékpárjára, oldalán fényképezőgépével elindulni, hogy több tíz kilométert tekerve napkeltét, ág végén egyensúlyozó csigát, harmatos vadvirágokat fotózzon. Természetfotóin mozdulatlanság látszódik. De ez a mozdulatlanság csak látszólagos. Nem próbálja megállítani a megállíthatatlant, nem fagyasztja meg az időt, hanem történetet mesél. Saját története van a párás ártéri erdőnek, a ringatózó búzatáblának vagy a fűszál hegyén billegő vízcseppnek. Szokták mondani, hogy a fényképezés a pillanat megörökítésének művészete. Éva legjobb színházi képeinek láttán ugyanazt érezzük, mint természetfotóiból. A mozdulatok, a pillanatok nem állnak meg, hanem tovább mesélnek. A tekintetek, a szólásra nyitott ajkak, a megfeszülő izmok, a lendülő karok ragadnak magukkal bennünket egy csodálatos világba, a színház világába!” (Annus Gábor – Tiszatájonline) A tárlat 2014. november 6-ig látogatható a Somogyi-könyvtár földszinti Internet-terében. Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket. Az ókor és a huszadik század találkozik a

Kass Galériában

nyílt tárlaton, ahol egyiptomi sírkamrába léphet be a látogató, és Kass János grafikáit is megcsodálhatja. A fáraók Egyiptoma címűt tárlaton az ókori egyiptomiak túlvilágát ismerhetik meg az érdeklődők, egy több mint 2000 éves férfi szarkofág és mintegy 70 műtárgy segítségével. A

Fekete házban

az ókori egyiptomi balzsamozás, az orvoslás és a hieroglif írás rejtelmeibe pillanthatnak be a látogatók. A múzeum emeletén az egészséges embert mutatják be, többek között a testrészek ábrázolását, míg a gyógyításnak a racionális és mágikus módjait is. Egy kétezer éves múmiát is kiállítottak, de Tutanhamon kerámiagyűrűje is gazdagítja a tárlatot, amit a németországi Hiedelbergből hoztak Szegedre.

egyiptomi_sirkamrak19_gs

A

Móra Ferenc Múzeum főépületében

látható nagy tárlat ismerteti meg az érdeklődőkkel a lenyűgöző, titkokkal teli ókori Egyiptom vallási életét, papságát, uralkodóit és az akkori emberek mindennapjait. A múzeum főhomlokzatát két óriási szoborkolosszus őrzi. A III. Amnehotepet és hitvesét, Tijét ábrázoló szobormásolatok nyolc és fél méteres magasságból üdvözlik a látogatókat. A külső terem a fáraóké és az állatáldozatoké, míg egy másik terem a férfi-nő kapcsolatot helyezi előtérbe. Mindhárom kiállítás december 16-ig látogatható. Kovács Emil Lajos számára Erdély a világ közepe, ahol az ég kékebb, mint máshol és a hegyek üde zöldje is magával ragadja. A szatmárnémeti festőművész alkotásaiból a

Polgári Szalonban

nyílt kiállítás Ecsetnyomok Erdélyből címmel, mely elkalauzol mindenkit a mesés tájakra. Kirakózhatunk, megtanulhatjuk a Zengő ABC-t és papírország mesefája is játékokat rejt. Mindez a

Móra-múzeum emeletén

várja a családokat, ahol Panka és a Vadember kalauzol végig bennünket Móra Ferenc különleges mesebirodalmán. A 135 esztendeje született és 80 éve elhunyt legendás író, Móra Ferenc gondolatait, történeteit megidézve igazi mesebirodalomba csöppenhetünk a kultúrpalota emeletén, ahol van betűleves és a betűfelhő is meglepetéseket tartogat. Panka, Móra Ferenc lánya, és a Vadember, vagyis imádott unokája bukkan fel újra és újra, kalauzolva végig a látogatót a három nagyobb részre tagolódó tárlaton. A kiállítás nem a hagyományos, vitrinben vagy épp a falon megjelenítő formában, hanem újszerűen, interaktív módon, többféle korosztály igényeit kiszolgálva mutatja be Móra Ferenc meséit, verseit és életbölcsességeit, így az egész család számára különleges birodalom tárul fel a múzeumban. Anna Margit

REÖK

-ben rendezett kiállításán 24 mű mutatja be dióhéjban a tragikus sorsú művész pályáját: a festői működés kezdetétől, vagyis az 1930-as évektől egészen szinte élete végéig, a 80-as évekig bezárólag. A harmincas években világos színekkel festett jelenetei, réveteg tekintetű nőalakjai tárgy nélküli nosztalgiával itatódnak át. A negyvenes években – férjének, Ámos Imrének egyre gyakoribb munkaszolgálatainak idején – rajzain, festményein a kontúrok megerősödtek, abroncsszerűen fogták körbe, szorították önmagukba a formákat. Már 1945 előtt megvoltak az előzményei annak a groteszk, csupán fejből, kézből és a felsőtestből álló bábunak, aki most szinte egyetlen elemi formára, a gömbfejre egyszerűsödve különböző szerepekben merítkezik meg. Az ötvenes évek végére a bábutematika mellett megszületett egy lírai, a szecessziót, Gulácsy alakjait idéző, visszafogottabb színeket használó, illetve szénnel vászonra készült műcsoport. A hetvenes években a naiv, tudatos primitivizmus, a festményekbe ragasztott giccstárgyak, fotók, rendkívüli színesség uralta képeit. A családi és történelmi tragédiákat egyaránt a bábukban mutatta meg. A hetvenes évektől haláláig a háború és a zsidóság, az özvegység, a magány tragédiáját dolgozta fel ironikus, groteszk, gonosz és démoni hangokkal, ambivalenciával átitatott képein. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.