Sport

Hétvégén Szeged Kupa a modellezőknél

Hétvégén Szeged Kupa a modellezőknél

2014. szeptember 11., csütörtök
Hétvégén Szeged Kupa a modellezőknél
modellezoverseny

Hétvégén rendezik meg a Szeged kupa elnevezésű országos, egyben nemzetközi rádiótávirányítású vitorlázó modellversenyt, a két napos esemény házigazdája ezúttal Szeged lesz.

Jelenleg több, mint 30 fő nevezett a hétvégi versenyre, amelyre a szegedi repülőtéren kerül sor szeptember 13-án és 14-én, mindkét napon 9 órától, a döntőket vasárnap délután rendezik.

Vörös Endre

főszervező portálunknak elmondta, hogy a repülőtér délnyugati bejárata felől lehet majd ellátogatni az eseményre, az úgynevezett hátsó bejáraton keresztül lehet majd bejutni. Fontos információ, hogy a verseny egyetlen kizáró oka az időjárás, esőben nem lehet lebonyolítani a versenyt, ezért a szervezők kivárnak, amennyiben nagy mennyiségű esőt jósolnának hétvégére, akkor két hét múlva tartanák meg a rendezvényt, a döntéssel legkésőbb csütörtök délutánig várnak. "A rádióriányítású vitorlázó modellek versenyére kerül sor szombaton, ami annyit jelent, hogy 2 és 4 méter körüli fesztávolságú modellek versenyeznek, amelyeknek 10 percet kell repülniük és ezen az időtartamon belül célra kell szállniuk. Két kategória van a modelleknél, az egyiknél egy 150 méteres, 1,3 tized milliméteres damillal juttatja fel a modellt a levegőbe a versenyző egy aggregátor segítségével. A másik kategóriánál egy elektromotor van az a repülő orrába építve, ami 30 másodperc alatt juttatja el a megadott magasságig a repülőt. A verseny pontozással dől el, minden repült másodperc pontot ér, valamint a leszállást díjazzák külön, az elektromosoknál 50, míg a damilosoknál 100 a maximálisan megszerezhető pontszám a célra szállásnál, aminél egy 15 méteres sugarú körben kell landolni, és a közepétől kifele csökkennek a pontok. A gépek többnyire műanyagok illetve műszálasok, ami annyit jelent, hogy karbon,kevlár, üvegszál erősítésű szálvázas, műgyanta gépeket reptetnek a résztvevők,amelyeknek értéke 200-500 ezer forintig is terjedhet." - mondta el Vörös Endre. A verseny főszervezője hozzátette: teljesen civil és önszerveződő módon zajlanak a versenyek, a legtöbb résztvevő igazi megszállottja ennek a sportnak. A hétvégi versennyel kapcsolatban reménykednek, hogy nem lesz eső, így az eredetileg is kiírt időpontban meg tudják tartani a rendezvényt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.