Sport

Futsal: nehéz idény elé néz az UTC

Futsal: nehéz idény elé néz az UTC

2014. augusztus 10., vasárnap
Futsal: nehéz idény elé néz az UTC
puskascsaba_utc_csomor08_gs

A tavalyi NB I-es bajnokságban a hetedik helyen zárt az UTC, azonban a keretben bekövetkezett változásoknak várhatóan egy keményebb év vár az újszegediekre.

„Július második hetében kezdtük el a felkészülést, továbbra is összhangban a UTC nagypályás futballcsapatával, a heti tréningeken hétfőn és csütörtökön kizárólag a futsalra koncentráltunk, majd ezt a programot egészítették ki a felkészülés harmadik hetében az edzőmeccsek” - részletezte a szezon előtti munkát

Brinszky Adrián

, a csapat edzője. Mint arról portálunk is beszámolt, az UTC-t több komoly veszteség is érte a nyáron, hiszen az NBII-es

SZTE EHÖK SE-ben

folytatja pályafutását a

Tombácz Róbert

,

Bullás Imre

,

Bilics Igor

trió is, az ő pótlásuk pedig egyértelműen a nehezen kivitelezhető feladatok közé tartozik. „Sajnos sem mennyiségben, sem minőségben nem sikerült pótolni a tőlünk távozó játékosokat, akik az új „riválisunknak” köszönhetően hagyták el klubunkat. Ezeket a döntéseket nem szeretném minősíteni, mi továbbra is megpróbáljuk a nagypályás futball mellett a futsalt is eredményesen űzni, néhány, nagypályán szereplő játékosunknak ajánljuk a futsalt, aztán meglátjuk, hogy sikerül. Neveket nem szeretnék jelenleg mondani, célunk a biztos bennmaradás kiharcolása, amelyre úgy gondolom, 50 százaléknyi esélyünk van is: vagy sikerül, vagy nem...” - mondta az újszegedi tréner. A jelenlegi információk szerint 10 csapat indul majd az NB I-ben, amely várhatóan augusztus végén, szeptember elején indul el. A 10 induló közül az utolsó helyezett a szezon végén mindenképp búcsúzni kényszerül, míg az utolsó előtti helyen végzett gárda osztályzón biztosíthatja be a jövő évi tagságát az első osztályban, így az UTC-nek legalább a nyolcadik helyet kellene megkaparintania az izgalommentes szezonzáráshoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.