Közélet

Erzsébet-program - Idén a 400 ezredik pályázó táborozhat a kezdeményezésnek köszönhetően

Erzsébet-program - Idén a 400 ezredik pályázó táborozhat a kezdeményezésnek köszönhetően

2014. július 3., csütörtök
Erzsébet-program - Idén a 400 ezredik pályázó táborozhat a kezdeményezésnek köszönhetően

Az Erzsébet-program Európa-szerte az egyik legsikeresebb kezdeményezés, amely az állam szociális érzékenységéről tanúskodik – mondta a kormányszóvivő csütörtökön Zánkán. Kurucz Éva közlése szerint az idén a 400 ezredik pályázó élhet a program kínálta lehetőségekkel.

A harmadik évébe lépett Erzsébet-program két alappillére a szociális üdültetés és a gyermektáboroztatás - emelte ki a kormányszóvivő a program eredményeiről és terveiről szóló sajtótájékoztatón. A program széles társadalmi rétegeknek kínál kikapcsolódási lehetőséget, például fogyatékkal élőknek, nyugdíjasoknak, nagycsaládosoknak - tette hozzá.

Kurucz Éva

közlése szerint 2010 óta az étkezési utalványokból befolyt összeg kizárólag szociális célokra fordítható, ez képezi az Erzsébet-program pénzügyi alapját. Ennek keretében az elmúlt két évben több százezer ember, köztük több mint 180 ezer gyermek táborozhatott.

Guller Zoltán

, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: az Erzsébet-utalványt több mint 2 millió felhasználó veszi igénybe országszerte, több mint 50 ezer elfogadóhelyen, az ebből befolyt összeg jelenti az Erzsébet-táborok anyagi forrását. A pályázati elbírálásról szólva kiemelte, hogy az automatikus, nem rangsorolják a jelentkezőket, kizárólag a rendelkezésre álló pályázati keretösszeg szab határt. Hozzátette: a pályázás módja egyszerű, a benyújtáshoz elegendő egyetlen dokumentum, nyugdíjasok esetében például a nyugdíjszelvény. Az Országgyűlés tavaly hét ingatlant adott vagyonkezelésbe az alapítványnak, így jött létre a tábor infrastruktúrája, a múlt évben megkezdődött az ingatlanok felújítása is. Zánkán négy házat sikerült felújítani – emelte ki a kuratóriumi elnök, hozzátéve, hogy néhány héten belül az első határon túli tábor is megkezdi működését Székelyföldön, ahol 150 gyermeket fogadhatnak. Guller Zoltán kiemelte, hogy a tábor életében az önkéntesség fontos szerepet játszik, önzetlenül szerepet vállaló sportolók, művészek teszik tartalmassá a gyermekek táborban töltött napjait. A részvevők átlagosan napi 200 forint körüli összeggel járulnak hozzá a költségekhez, több mint 90 százalékuk hátrányos helyzetű – tette hozzá Guller Zoltán.

Komáromi Tibor

, az Erzsébet-tábor egyik szakmai vezetője, világbajnok és olimpiai ezüstérmes birkózó kiemelte: három év alatt mintegy ezer gyermek vett részt a birkózó táborokban, az idén 350 gyermek választotta ezt a sportágat a zánkai táborban. Szólt arról is, hogy a tavaly indult Talentum Program - amelynek lényege a kiemelkedően tehetséges gyerekek felkarolása - az idén is folytatódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.