Közélet

Szegedi közgyűlés: Ménesi "pénzügyi önkielégítést" vizionált a céges számháborúban + FOTÓK

Szegedi közgyűlés: Ménesi "pénzügyi önkielégítést" vizionált a céges számháborúban + FOTÓK

2014. május 5., hétfő
Szegedi közgyűlés: Ménesi "pénzügyi önkielégítést" vizionált a céges számháborúban + FOTÓK
kozgyules29_gs

Heves vita után nem kapott többséget a városi cégvezetők mandátumának meghosszabbítására, prémiumfeladataik értékelésére, illetve kijelölésére vonatkozó indítvány, ellenben elfogadták a társaságok idei üzleti terveit - az IH kivételével.

Haág Zalán: Létrejött az MSZP–Jobbik-koalíció Szegeden

"A közgyűlésen a mai szavazás során – az önkormányzati cégek törvényes működéséhez feltétlenül szükséges Fidesz–KDNP-s előterjesztések alkalmával – a Jobbik és az MSZP alkut kötött. Az MSZP–Jobbik csak szavakban ellenfelei egymásnak, amikor gazdasági döntésekről van szó, megtalálják a közös hangot" - olvasható a szegedi kereszténydemokraták szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Haág Zalán hozzáteszi: "az MSZP–Jobbik-koalíció nem sok jót ígér Szeged számára a következő időszakban. A polgári oldal képviselői azonban a jövőben is partnerei lesznek Szeged Megyei Jogú Város önkormányzata képviselőinek minden olyan előterjesztés tárgyalásakor és megszavazásakor, amely a város érdekeit szolgálja" - zárul a kommüniké.

Bohács: Hatékonyan dolgoznak a cégvezetők

Bohács Zsoltot,

a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét az ülés után értékelésre kértük. Kiemelte, a legfontosabbnak most - tekintettel a jogszabályi határidőkre - a céges beszámolókat tekintették. Ez ügyben késhegyre menő viták voltak, de a valós számokat kell és érdemes figyelembe venni. "A 14 városi cég a 2012-es évhez képest 600 millió forinttal növelte árbevételét, 13 nyereséggel zárta a tavalyi esztendőt, közel 148 millióval emelte bevételeit 2013-hoz képest, törzstőkéjük is egyértelmű, 500 milliós gyarapodást mutat az utóbbi évek vonatkozásában. Ez mindenképpen annak bizonyítéka, hogy a cégvezetők jól dolgoztak, annak türkében pedig különösképpen, hogy 2010-től jelentősen csökkent az önkormányzati működési támogatásuk" - mondta. A következő, júniusi közgyűlésen - jelezte - ismét terítékre kerülnek majd a cégvezetők prémiumfeladatai, illetve a szerződésük meghosszabbítása is, hiszen megbízatásuk idén június 30-án lejár. A frakcióvezető reményei szerint akkor sikerül majd pozitív döntést hoznia a közgyűlésnek ezekben a kérdésekben.

14.30:

Itt a közgyűlés vége! A tervek szerint május 23-án, pénteken 16 órakor tartják az ünnepi díszközgyűlést Szeged Napja alkalmából - jelenti be Botka László polgármester.

14.25:

Az IH üzleti tervét nem fogadták el, a többit 15 igen, 12 nem és 1 tartózkodás mellett igen. A cégvezetők mandátumának meghosszabbítása 14 igen, 13 nem és 1 tartózkodással nem kapott többséget. Ugyanígy a tavalyi prémiumfeladatok értékelése és az idei prémiumfeladatok meghatározása is sikertelen maradt. (A Jobbik képviselője, Rácz Tibor tartózkodott mindhárom esetben, a Fidesz-KDNP szavazott igennel.)

14.24:

A Tisza Park Fejlesztéséért Civil Kezdeményezés bevonása a Tisza-parti településfejlesztésbe - 27 igen és 1 tartózkodás!

14.23:

A zárszámadás elfogadása miatt tárgytalan Kohári Nándor kezdeményezése, mely 22,5 millió forintot juttatna a SZVSE sportegyesületnek az intézményi pénzekből - jelzi Botka László. "Nincs rá forrás" - mondja, ezzel együtt 14 igen, 4 nem és 10 tartózkodás mellett el sem fogadják az indítványt...

14.22: A Huszárlány című szobor szőregi kihelyezését - Rózsavölgyi József képviselő kezdeményezésére - 25 igennel és 2 tartózkodással támogatták. 14.20: A vagyongazdálkodási bizottság a polgármester által felfüggesztett, műfüves pályaépítésekre vonatkozó döntését a közgyűlés 15 igen és 13 nem mellett újra hatályba helyezte. 14.15: 15 igen, 0 nem, 13 tartózkodás mellett kaptak többséget az önkormányzati cégek tavalyi beszámolói. 14.13: Módosították az építési szabályzatot, elfogadták az idei közbeszerzési tervet. 14.12: Elfogadták a zárszámadást és a 2013. évi egyszerűsített beszámolót. 14.10: Előkerült Kosik Dénes is, kezdődhet a szavazás. Kozma József nincs jelen. 14.05: Következik a határozathozatal. Kozma Józsefre és Kosik Dénesre várunk még, ők valahol elvesztek útközben. "Csengessünk már, hogy a képviselő is idetaláljon!" - kéri az illetékeseket Botka László. 14.00: A szünet és a frakciómegbeszélések perceit éljük. 13.45: Lassan a napirendi pontok végére érünk, majd a szavazások következnek. 13.35: Hüvös László kéri a jegyzőt, az illetékes hatóságok felé ő is továbbítsa a problémát. Botka László pedig azt mondja, az egyetemet, a pedagógusképző kart és a rendőrséget kellene felkeresni az üggyel a képviselőnek. 13.31: A Hattyas sori lakosok panaszkodnak az SZTE ott található sportközpontjában rendezett programokhoz kötődő randalírozások, közegészségügyi szennyezések miatt. Hüvös László Mózes Ervint interpellálta az ott élők pihenése, nyugalmas érdekében. A címzetes főjegyző emlékeztet, csak önkormányzati ügyben lehet őt interpellálni, ez pedig államigazgatási ügy. Rendészeti feladatról van itt szó, a közterület-felügyelet nem avatkozhat közbe. 13.28: Szentistványi István reálisnak tartja a felvetést. Mint mondja, a környezetgazdálkodás egy erdőmérnök felmérése, szakmai javaslata alapján járt el, ugyanakkor teljes fasorcserét nem javasolt, viszont az ültetés után nagyobb védelmet. A cég készített is tervet, árajánlattal, ezek alapján indulhat majd a rekonstrukció. Javasolja, ezt is a bizottság ülésén tárgyalják meg részletesen. 13.26: A város legrégebbi utcája, a Szentháromság utca gyönyörű gesztenyesora megritkult, 53 helyen nem történt meg pótlás az utóbbi évek során. Hüvös László szerint helyre kellene állítani a fasort. 13.23: Szentistványi István bizottsági elnök próbált utánajárni a Ballagitó sori ügynek, ott szúnyoggyérítést folytat a környezetgazdálkodás. Bővebb írásos anyagot még nem kapott a cégtől, de a környezetvédelmi bizottság jövő szerdai ülésén minden érintett részvételével körüljárná a kérdést. 13.20: Interpellációk, kérdések az ülés végéhez közeledve. Hüvös László a Ballagitó sor élővilága és a Szentháromság utcai gesztenyesor védelmében interpellált a közgyűlés szakbizottságához. Kéri, ne okozzon senki helyrehozhatatlan természeti károkat Alsóvároson, sem máshol. 13.07: A szegedi légioltalom és a várost érő légitámadások áldozatainak emlékére avat emléktáblát a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány a hetvenedik évfordulón. Haág Zalán kéri, a dolog súlyát ismerve a város adja pozitív véleményét ehhez. Botka László egyetért ezzel. 13.05: Vita robban ki arról, hogyan lehet törvényesen építkezni Tápén. Nógrádi Tibor tisztázza a technikai kérdéseket. 13.02: Botka László szerint a cél jó, de az előterjesztésnek pontosnak kell lennie. 12.58: A tápéi és a gyálaréti műfüves pálya tervezett pályázatainak adatait pontosítják. 12.51: Járulékokkal együtt 55 millió forint jutalmat adna a Fidesz-KDNP a cégvezetőknek - így Botka László. Közben - mondja - csökkenő árbevételt és növekvő kiadást terveznek a társaságok. Haág Zalán válasza: a cégek sikeresek, hatékonyak, eredményesek. 12.50: Haág Zalán emlékeztet, a szocialisták úgy menesztettek korábban egy cégvezetőt, hogy 120 milliós végkielégítésébe került a városnak... 12.46: Botka László állítja, 2010 előtt nem volt divat a cégvezetők kirúgása. 2002-ben ők sem küldtek el minden igazgatót. Korrektnek tartja az LMP-s politikus hozzászólását. 12.45: Szentistványi István a cégvezetők tervezett hosszabbításáról beszél. Mint mondja, októberben lesznek az önkormányzati választások. Ha többsége lesz a jobboldalnak, maradhatnak a vezetők, ha viszont nem, akkor a megváltozott többség két választás elé kerül: megtartja az igazgatókat, akikben nem bízik, esetleg horribilis pénzeket kell fizetni nekik a szerződésük felbontásáért. Ciklusról ciklusra ez megy persze, ismeri el, de az egész hajcihőnek a lakosság a vesztese, például a szociális szféra, melynek évről évre farigcsálják a kiadásait. 12.43: Szentgyörgyi Pál kérdezi, egyetért-e azzal Kalmár Ferenc, hogy 332 millió forintos veszteséget tervezzen az SZKT. Illetve egyetért-e azzal, hogy 13 társaság drasztikusan, 60 százalékkal csökkentse eredménytervét 2013-hoz képest? Kiemeli, a VTV vezetőjének a hitel nélkül gazdálkodás lenne a prémiumfeladata, ami komikus feladatvállalás. Inkább az lenne életszerű, ha éppen hitelezne 90 milliós banki tartalékából az IH-nak. Sorban bírálja a cégvezetők üzleti terveit, prémiumkitűzéseit. Állítja: vállalhatatlanok az üzleti tervek. 12.39: Botka László szerint a cégvezetői anyagok minősíthetetlenek, jogszabályellenesek. Mózes Ervin jegyzi, több száz jogi probléma van, melyeket 31 oldalban foglalt össze, az előterjesztésért pedig Kalmár Ferencnek kell jogi és szakmai felelősséget vállalni. 12.38: Az előterjesztő az első szónok. Kalmár Ferenc állítja, a városvezetés nem engedi dolgozni az illetékes irodákat, ezért azok nem hozzák be az üzleti terveket, prémiumkiírásokat, prémiumértékeléseket, pedig előtte 16 évig ez volt a szokásos rend. Így a felügyelőbizottságok és a cégek készítik el. 12.32: Kalmár Ferenc céges sürgősségi indítványa következik. Többek között 2015. december 31-éig hosszabbítaná meg a cégvezetők mandátumát. Meghatározná a 2014-es üzleti terveket, a 2014-es prémiumfeladatokat, értékelné a 2013-as prémiumfeladatok teljesítését. Solymos László állítja: csökkenő eredményekkel számolnak a cégek. 12.31: Nagy Sándor szerint nem bejegyzett civil szervezetről van szó, hanem valahányan összeálltak, aláírtak valamit, és egy kapcsolattartó megjelent a nevükben. Így nehézkes lesz a külön jogképes személyeket bevonni az ügymenetbe. 12.30: Juhász Gyula megerősíti Szentistványi István megállapítását, Kohári Nándor sürgősséggel hozta a városfejlesztési bizottság elé az említett civilek kérését, de úgy döntöttek, az emberek érdeke, véleménye előrébb való mindennél. 12.28: A Tisza Park Fejlesztéséért Civil Kezdeményezés bevonása a Tisza-part településrendezési tervébe, ez van most soron. Szentistványi István egyetért a civilek bevonásával, de a sürgősséggel, az előterjesztés módjával, illetve az érintetti körök meghatározásával már kevésbé. 12.25: Vita robban ki arról, hogy Kohári Nándor (Fidesz-KDNP) 22,5 millió forintos támogatást kér módosító javaslatában a SZVSE sportszervezetnek egy korábban felvett hitel kiváltására. Szentgyörgyi Pál ezt felháborítónak tartja, pláne, hogy Kohári a céltartalékot jelölte meg forrásként. A zárszámadás elfogadásával szerinte ez az intézmények között oszlik szét, nem lehet tehát ilyen egyszerűen más célra fordítani... 12.22: Solymos László: "Bízunk most már Rózsavölgyi József esztétikai érzékében" - a szobor kihelyezését tehát a baloldal is támogatni fogja... 12.20: Szentistványi István (LMP) is hiányolja az ábrázolást mint a városképi bizottság elnöke. 12.18: Rózsavölgyi József jelzi, a kulturális bizottság egyhangúlag döntött, az ábrázolást pedig számos önkormányzati irodához eljuttatta. 12.15: Önálló előterjesztések következnek. Rózsavölgyi József (Fidesz-KDNP) indítványozza a Huszárlány című szobor kihelyezését Szőregen. Nagy Sándor ezt rendben lévőnek tartja, de nehezményezi, hogy képet erről még nem láttak a bizottságok. 12.14: Haág Zalán azt mondja, 2010-hez képest Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség az EU-ban, nem véletlenül kapott ismét kétharmadot a Fidesz-KDNP. 12.12: Újra Ménesi Imre kér szót. Öt éve mondta e teremben, hogy a közfoglakoztatás nem lehet cél, csak eszköz, állítása szerint ebben megelőzte Orbán Viktort. 12.09: Haág Zalán szerint a közfoglalkoztatás jó eszköz arra, hogy segítse azokat, akik a piacon nem tudnak elhelyezkedni. 2010 előtt Simon Gábor vezetésével Ménesi Imre elvbarátai éhségmenetre is indultak, de nem így kellett volna segíteni a rászorulókat, hanem valódi programokkal - mondja. 12.06: A közfoglalkoztatás témájához ezúttal is Ménesi Imre szól hozzá, mint minden alkalommal. Szerinte ez nem lehet cél, csak eszköz. Munkát kell biztosítani, ezért fizetést az embereknek - mondta Orbán Viktor 2010 előtt, de Ménesi szerint 2010 után megváltozott a hozzáállása. A közfoglalkoztatás került középpontba, melynek keretében a résztvevők 60 százaléka képzésekre jár. Ez persze nem is lenne baj, de úgy tűnik, a választások végével már ez a program is lezárul. Valódi, a versenyszférában teremtett munkahelyekre van szükség az MSZP-s politikus szerint, nem tömeges közfoglalkoztatásra még a választások évében sem. 12.02: Vita vége, megyünk tovább! 12.00: Újra Nógrádi Tibor kér szót. Kérdezi, melyik egyesületet értesítették ki kérdéseikkel. Solymos László válasza: egyiket sem, mert Nógrádi Tibor volt az előterjesztő. Továbbra is konstruktív együttműködést kér a közgyűléstől a Fidesz-KDNP-s politikus. Mózes Ervin kiegészítése: a bizottsági döntés egyszerűen végrehajthatatlan volt, ezért nem lehetett levelezni az egyesületekkel. 11.58: Solymos László megismétli: a Nógrádi Tibor által képviselt hat pályázó közül kettő anyagáról semmit sem tud az önkormányzat. 11.56: Nógrádi Tibor válaszol a felvetésre. Azt mondja, törvényesen és pontosan akarnak dolgozni az egyesületek, lehetőség van arra, hogy a megnyert forrásokat Szegedre hozzuk, miközben sportlétesítmények terén rosszul állunk. Bölcs döntést kér a városatyáktól. 11.55: A vagyongazdálkodási bizottság az MLSZ pályaépítési pályázatához kapcsolódó, a polgármester által felfüggesztett határozata kerül napirendre. Solymos László Nógrádi Tibort támadja. Állítja, aláírás nélkül hozott be valamilyen levelet, a Bohács Zsolt vezette bizottság pedig pár percen belül hat pályázathoz is tulajdonosi hozzájárulást adott, pedig minden dokumentáció hiányos volt. Kijelenti, a városháza nem akarja akadályozni a beruházásokat, csak azt szeretné, hogy törvényesen, a határidőket betartva hozzák be ezeket a terveket. 11.50: Gyimesi László ismét: szerinte 9 ezer fővel csökkent az utóbbi években a város lakossága, nem 6 ezerrel nőtt, ahogy a polgármester állítja. Sürgető feladat a munkahelyteremtés! Mózes Ervin pontosít, több szám is rendelkezésre áll, ami Szeged város lakosságszámot mutatja. 169 ezer fő a népességnyilvántartás adatai alapján, de mára akár a 170 ezret is elérheti, így nem helyes, hogy Gyimesi László a KSH 160 ezres adatait veszi alapul. 11.47: Mihálffy Béla (Fidesz-KDNP) példás összefogást emleget a kiskundorozsmai műfüves labdarúgópálya megvalósulása kapcsán. Bízik benne, sok-sok száz, ezer fiatal sportol majd ezen nyártól. 11.45: Botka László jelzi, a szegedi munkanélküliség 2-3 százalékkal az országos átlag alatt van. 11.41: Gyimesi László (Fidesz-KDNP) örömmel jelenti be, hogy az elmúlt évtized jelenségeivel szemben végre 150 új munkahely létesülhet Szegeden. Komoly kormányzati lépések segítették mindezt 2010 óta, a foglalkoztatottság csúcsokat dönt, több mint 4 millió ember dolgozik ma hazánkban. Az önkormányzat 75 millióval támogatja idén a munkahelyteremtést, máris 15 millióra érkezett támogatást. A tanácsnok javasolja, tekintsék ezt felülről nyitott kalapnak. Akár a föld alól is teremtsenek elő pénzt, ha ilyen igény érkezik be. Maga kapcsolatban áll egy olyan társaságban, mely a call-centeres szakágban további több mint 300 új munkahelyet hozna létre Szegeden. 11.40: Haág Zalán: 2010-hez képest 87 millió forinttal kaptak kevesebb önkormányzati támogatást a városi cégek, így pazarlásról nem lehet beszélni. 11.35: Szentistványi István (LMP) hangsúlyozza, tíz- és százmilliós nagyságrendben nagyvonalúan dobálózik a számokkal a jobb- és a baloldal is. Akár szórakozhatnánk is ezen a számháborún - mondja, ám drámai fordulatot vesz az egész, ha megnézzük, a pazarlásnak ki viseli kárát. Hivatalosan több mint 3000 gyerek szorulna például Szegeden nyári étkeztetésre, ehhez is hozzájárulhatna a város. Emellett a szociális és fogyatékosügyi támogatásra is többet lehetne fordítani. 11.30: Következik: döntés a vállalkozások beruházásösztönzési és munkahely-teremtési helyi támogatásának programjáról szóló 33/2013. (XII.23.) önkormányzati rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem tárgyában. 15 millió forintot javasol Botka László a Transcom cégnek, mely 150 új call-centeres munkahelyet hozna létre, erről egyezett meg velük a polgármester, aki kiemelten fontosnak tartja a helyi munkahelyteremtést. 11.29: Megyünk tovább! Önkormányzati társaságokat illető tulajdonosi döntések következnek. Új FB-tagokat kell választani az Ifjúsági Háznál, mert ketten is lemondtak. 11.28: Lassan lecseng a vita, de Kalmár Ferenc még reagál Nagy Sándor korábbi szavaira. Jelzi, a 250 millió forintról tényleg az önkormányzat döntött, ám ez célzottan a tömegközlekedés támogatására érkezett az államtól, és bizottsági szinten osztották fel a forrásokat az SZKT és a Tisza Volán között. 11.25: Haág Zalán ismét: tavaly a cégek árbevétele 600 millió forinttal nőtt, 13 önkormányzati társaság működött nyereségesen, 100 millióval nőtt azok nyeresége, saját tőkéjük 500 millióval emelkedett, szó sincs tehát vagyonvesztésről. Ráadásul 87 millió forinttal kaptak kevesebb önkormányzati támogatást, mint 2010-ben! 11.22: Kónya Gábor (MSZP) néhány konkrétumot ígér. Arról szól, hogy az IKV vezetése több alkalommal akadályozta meg a belső ellenőrzést, így nehéz belelátni a vállalat működésébe. Ezzel együtt állítja, jelentősen csökkent a cég árbevétele, mérleg szerinti bevétele 2012-höz képest. Az ügyvédi díjak viszont 80 százalékkal nőttek. A helyiségek bérbeadása és az ingatlanok értékesítése - folytatja - nagyon rosszul alakul. 11.20: Juhász Gyula vívja tovább a számháborút Solymos Lászlóval. Jelzi, az elszámolási szabályok változása miatt nem lehet összehasonlítani a 2010-es és a 2013-as adatokat. 11.18: Nagy Sándor is leragad annál a bizonyos 250 milliónál, szerinte ez okozta, hogy Póda Jenő kedvező számokról tudott beszámolni. Állítja, a forrás odaítéléséről az önkormányzat döntött. 11.15: Botka László válasza: az SZKT duplán kapta meg tavaly a 250 milliót, mert az év elején megelőlegezte neki az önkormányzat. 11.12: Haág Zalán kér szót ismét. Jelzi, a 250 millió állami támogatás volt az SZKT-nak, azt nem az önkormányzat adta. Egyébként a cég közel 1 milliárddal gazdálkodik kevesebből, mint 2009-ben... 11.09: Solymos László a 179 milliós nettó árbevétel-növekedésre reagál. Állítja, a 2010-es nettó árbevétel alatt vannak még mindig 200 millió forinttal, így nem éri, minek örül a Fidesz-KDNP. Megjegyzi, az IH ügyében sem moshatja kezeit a Fidesz, mert hosszú ideig egyhangú szavazattal tartotta posztján az igazgatót. 11.05: Juhász Gyula (Fidesz-KDNP) azt mondja, olyan állítások hangzottak el a baloldal részéről, melyek nem felelnek meg a valóságnak. A nettó árbevétel 179 millió forinttal nőtt például 2013-ra. Az üzemi, adózás előtti és mérleg szerinti céges eredmények is megsokszorozódtak. Visszautasítja, hogy gazdasági bűncselekménnyel vádolja a városvezetés a Fidesz-KDNP frakció tagjait. Mint mondja, joggal érezheti magát sértve az önkormányzati cégeknél dolgozó több mint 2200 szegedi. 11.02: Botka László azt mondja, a piactól joggal várna bevételt a város. Rengeteget költöttek a Mars térre, megduplázódott a forgalma, a bevételt azonban elköltik, abból nem lehet egyb feladatokat, például a szociális intézményeket finanszírozni. 11.00: Botka László is csatlakozik Szentgyörgyi Pálhoz, ő is a megnövelt önkormányzati támogatással indokolja a Fidesz által említett pozitív számokat. Majd Ménesi Imre (MSZP) jelentkezik be. A Szegedi Vásár és Piac Kft. működését kritizálja. "Egyfajta pénzügyi önkielégítést végez a Fidesz-Jobbik mutyicsoport egy kinevezett strómanon keresztül" - fogalmaz. Úgy folytatja, jelentősen megnőttek a hirdetési, ügyvédi, tanácsadói, szakértői díjak, önös érdekből történő pénzszivattyúzás történik. 10.57: Szentgyörgyi Pál ismét az MSZP részéről, szintén a számokhoz nyúl, hiszen szerinte a Fidesz manipulál azokkal. A cégek nettó árbevétele - mondja - csökkent a tavalyi évben, csak a növekvő önkormányzati működési támogatás csapódott le abban, amit Póda Jenő és Haág Zalán kiemelt. Az SZKT indokolatlanul kapott 250 milliót, a SZINT Kft. is feleslegesen jutott nagy támogatáshoz - jelenti ki. 10.54: Haág Zalán (Fidesz-KDNP) folytatja, arról szólva, hogy 600 millióval nőtt tavaly az önkormányzati cégek árbevétele, saját tőkéjük pedig csaknem félmilliárddal. Éppen százmillió forint nyereséget is termeltek. Éppen ezeket kérik számon a társaságokon, tehát tulajdonképpen a szocialisták azok, akik saját számaikkal vitatkoznak. 10.51: Botka László szerint Póda Jenő nem a városvezetéssel vitatkozik, hanem saját magával. Állítja, az árbevétel azért nőtt, mert az önkormányzat több támogatást adott a cégeknek az adófizetők pénzéből. 10.50: Póda Jenő reagál a Fidesz-KDNP részéről, konkrétumokat nélkülöző általánosságokat fogalmazott meg szerinte Gila Ferenc. Ami általában az önkormányzati cégeket illeti, meglepő számokat ajánl majd a szocialisták figyelmébe. Jelzi, ezek a cégek alapvetően nem profitorientáltak, hanem a lakosság számára fontos szolgáltatásokat látnak el. Nem piacgazdaságinak tűnő kijelentésekkel kell tehát bombázni a szegedieket. Ellenben: a 14 cég közül egy, az IH esetében komoly gondok vannak, ez igaz. A pénzügyi bizottság kezeli a problémát. Csak ez a cég veszteséges, 13 pozitívan zárta az elmúlt évet! Kettő: a 14 cég árbevétele 600 millió forinttal haladja meg a 2012-es árbevételt. Szó nincs tehát vagyonvesztésről! Összes eredményük 146 millió forint, egy évvel azelőtt 48 millió volt, az eredményesség is csaknem 100 millió forinttal nőtt. Ezek rendkívül pozitív számok, ráadásul a folyamatok, a cégek működése átlátható. Három: saját tőkéjük egy év alatt csaknem 150 millió forinttal szaporodott. Ez nem vagyonvesztés - üzeni a baloldalnak. Hozzáteszi, a szocialisták üzenetei csak hangulatkeltésre alkalmasak. 10.45: Gila Ferenc (MSZP) az IKV-t veszi górcső alá. Kritizálja a céget, hogy elmaradnak a karbantartások, viszont ügyvédi díjakra bőven juttat. A pályáztatásokkal kapcsolatban is kritikákat fogalmaz meg. 10.43: Nagy Sándor szerint az SZKT az állatorvosi ló, az egyik legfontosabb közösségi feladatot ellátó társaságként. Érthetetlennek tartja, hogy a cég által szolgáltatott számok hetente változnak. Év elején például hét használt villamost akartak sürgősen vásárolni, mára ez valami miatt háromra csökkent. Tavaly év végén csődhelyzet miatt kértek póttámogatást, majd ettől brutálisan nyereségessé váltak. 10.36: Sorban jelentkeznek az MSZP-sek, Tóth Károly a következő. Emlékeztet, a közgyűlés jobboldali többsége a vezetőváltásokkor hatékonyságot és átláthatóságot ígért. Ebből szerinte semmi sem valósult meg, különösen az IH esetében nem, az árbevétel ott például 62 százalékra csökkent, a SZIN pedig csaknem 82 milliós veszteséget produkált tavaly, miközben Boros Gyula korábbi igazgatót amiatt támadták, hogy csak 5 milliós nyereséget termelt. Pitiáner politikai bosszúként említi, hogy a Fidesz-KDNP kiszavazta Szegedről az Armel-operafesztivált. 10.33: Jogszabályok szerint a közgyűlésnek egyébként május végéig el kell fogadni a cégek beszámolóit - mondja Botka László. Közben Solymos László is visszatért, aki arról beszél, a cégvezetők nem a tulajdonosi elvárások szerint működnek, hanem egy-egy jobboldali képviselő irányításával. Csúsznak lefelé szerinte ezek a társaságok, egyre rosszabb a gazdasági teljesítményük, egyre többet költenek ügyvédekre, tanácsadókra stb. Az IH-nál súlyos vagyonvesztés történt, idén 150 milliós plusztámogatás mentette csak meg a felszámolástól. 10.30: Ismét Szentgyörgyi Pál az MSZP vezérszónoka, mivel Solymos László előterjesztő sincs most a helyén. Felháborítónak tartja, hogy a Fidesz szerint a cégek működésének értékelése szocialista propagandaanyag, ezzel szemben szerinte éppen tükröt tart a társaságok elé. Vagyonfelélés, pazarlás, haverok pénzzel való tömése történik - fogalmaz. Állítja, bizonyos politikusok "gazdaként" irányítanak egyes cégeket, a beszállítókat, ügyvédeket, dolgozókat is pártszempontok alapján választanak ki. Az Ifjúsági Ház 180 milliós vagyonvesztésen ment át, ez állatorvosi lónak tekinthető. A városvezetés többször kezdeményezte az igazgatók felmentését, felelősségre vonását, a Fidesz és a Jobbik azonban rendre megvédte őket. Úgy összegez, a rosszul gazdálkodó cégvezetőknek megálljt kell parancsolni. 10.25: Haladunk tovább, néhány napirendi ponthoz nincs hozzászólás. Elég üres is most a terem, sokan kimentek kávézni, felfrissülni. De már jönnek is a városi cégek 2013-as beszámolói! 10.24: Szentgyörgyi Pál válaszol, aki szerint Orbán Viktor tájékozottabb a szegedi fideszeseknél arról, mekkora volt a város hitelállománya: 1,5 milliárd volt az éves adósságszolgálat, hiszen hosszú lejáratú hitelekkel rendelkezett a város. Az elvett források mellett ennek átvállalása szerinte "sebtapasz" csupán. 10.21: Az ülést vezető Solymos László Póda Jenő (Fidesz-KDNP) gazdasági tanácsnoknak ad szót. Megítélése szerint jó évet zárt az önkormányzat, különösen, hogy a kormányzat csaknem 30 milliárd forint adósságot vállalt át a várostól, ez az adósság pedig felemésztette volna a következő évek fejlesztéseit. A saját adóbevételek 10 milliárd forint körül realizálódnak, azaz majd háromévnyi teljes adóbevételnyi lélegzethez jutott Szeged. Ami a szocialisták politikai érveit illeti, a lakosság azokra április 6-án úgy felelt, hogy kétharmados többséget juttatott a Fidesz-KDNP-nek. Úgy folytatja, fontos év volt 2013 Szeged számára, mert hihetetlen lehetőséget ad a 30 milliárdnyi adósság átvállalása. 10.15: Az önkormányzat 2013. évi zárszámadását, a tavalyi költségvetés pénzügyi teljesítését Szentgyörgyi Pál (MSZP) elemzi. Mint mondja, 2013 nem az önkormányzatok éve volt, 40 százalékkal csökkent a támogatásuk, intézményeket vontak el, feladatelvonásokkal igyekeztek azokat palástolni, de Szeged több mint 1,2 milliárd forintot bukott így is. Az új rendszer szerinte veszélyezteti az önkormányzatiságot. A közvetlen forráskivonást a közvetett forráskivonás követte, éves szinten 2,6 milliárdot vettek el a rezsicsökkentésen keresztül a városi cégektől - állítja, hozzátéve, ezért kellett tagi kölcsönt adni a hőszolgáltatónak például. Úgy véli, vagyonvesztést okozott a városnak a kormány. Hozzáteszi, az önkormányzati finanszírozás legnagyobb vesztese a szociális ágazat, ezen a téren három év alatt 60 százalékkal csökkent az állami juttatás. Úgy fogalmaz, a tavalyi év "közoktatási intézményeink elrablásának jegyében telt". A vagyonkezelési szerződéseket máig nem sikerült pontosítani - jelenti ki. 10.11: Következnek maguk a napirendi pontok, előterjesztések, rendeletalkotások. 10.10: Kalmár Ferenc a városi cégeket érintő sürgősségi előterjesztése 15 igen és 14 nem mellett kerül napirendre. Az SZKT-hitelfelvételének ügye (járműbeszerzés finanszírozására) viszont nem kapott többséget, 14 igen, 14 nem, 1 tartózkodás volt. Megvan a napirend is 29 igennel. 10.02: Kalmár Ferenc SZMSZ-módosító javaslatát is több ponton törvénytelennek tartja Mózes Ervin. 09.57: Tovább elemezgetik a sürgősségi indítványokat. Törvényességi észrevételeket hallhatunk ezekkel kapcsolatban, például az SZKT tervezett hitelfelvételét illetően. 09.55: Botka László és Hüvös László is visszavonja kiemelt sportegyesületi előterjesztését, az EU-s finanszírozási szabályzásokhoz igazítják ezt, majd június végén hozzák vissza a közgyűlés elé. 09.47: Mózes Ervin 31 oldalon sorolta törvényességi észrevételeit Kalmár Ferenc a cégvezetők prémiumát, a társaságok üzleti tervét illető sürgősségi előterjesztéséhez. Ezek ismertetésébe kezd. Törvénytelenségekre, önkormányzati érdekekbe ütköző pontokra mutat rá. Cégeként sorolja, hogy a 2013-ra és 2014-re kitűzött prémiumfeladatokkal kapcsolatban milyen problémákat fedezett fel, például nem a feladatkörön túlmutatóak, aránytalanok, már teljesült célt fogalmaztak meg stb. Nem javasolja tárgyalásra Kalmár Ferenc előterjesztését, kéri átdolgozását, törvényessé tételét. 09.43: Jöhet a napirend megállapítása. 09.42: Szentistványi István (LMP) kiemeli, pártja az országos átlagnál jobb eredményt ért el a választáson Szegeden. A vidéki bástyák pedig nagyban segítették az LMP Parlamentben maradását. Sokat gratulálnak nekik azóta is. Fontos nekik a helyi támogatás, mert az elmúlt évek munkáját igazolja vissza. Véleménye szerint az LMP alapja lehet a magyar politikai életben szükséges szemléletváltásnak. 09.39: Nagy Sándor (Együtt Szeged Frakció) is a választások eredményeit, azok tanulságát elemzi. Maga is gratulál Szabó Sándornak, biztos benne, kiváló munkát végez majd a Parlamentben. Bátyai Edinának is gratulál, aki bár alulmaradt, de jó eredményt ért el, hozzájárulva ahhoz, hogy Szegeden összességében győzzenek a "Kormányváltók". Úgy véli, sikeres társadalmi koalíció van a baloldal eredményei mögött, a város vezetését társadalmi koalíció támogatja az újszegedi módosabb polgártól a belvárosi értelmiségin át a lakótelepi munkásig vagy kertvárosi lakóig. Ezt a helyzetet szerinte nem ismeri fel a Fidesz, nem olyan ügyeket szolgál, melyek a város minden lakóját érintenének, gyarapítanák. 09.36: A polgármester megígéri, megtesz mindent az iskola újraindításáért. 09.33: Nógrádi Tibor (Fidesz-KDNP) a városról szeretne beszélni. Egy közösség csak akkor lehet sikeres, ha kisebb részei eredményeket érnek el, fejlődnek, gyarapodnak. Kecskésen nagyon szép majálist tartottak szombaton, számba vették a játszóterek rendbe tételét, a faültetéseket stb., örültek a fejlesztéseknek, az óvodai, iskolai beruházásoknak is - mondja. Tudják, a fiatalok a város jövője. Várják a nyarat, hogy a kecskési iskola sportlétesítménnyel bővüljön. Emellett Szentmihályon 1200 ember jelenlétében adták át az új sportközpontot, futballpályát, mely a közösség erejéből, szeretetéből született meg. Az iskola és a templom mellett piacterek, sportpályák, főterek kellenek minden városrészben, Szentmihály e szempontból példát mutatott. Ami az iskolát illeti, Szentmihály lehetőséget kapott az újjászervezésre, a részönkormányzat szándéknyilatkozatot kapott erre vonatkozólag a Karolina-iskolától, melyet át is adnak a polgármesternek. 2015 őszén indulhatna az alsó tagozat. 09.30: Botka László válasza: ő választópolgárt nem minősített, de a Jobbik politikájával keményen vitatkozik, mert populista módon keltik a feszültséget, és nem kínálnak megoldást a problémákra. 09.29: Rácz Tibor (Jobbik) a Simon-ügyet veti Botka László szemére. Kérdezi, nem érzi-e, hogy miközben Szanyi Tiborral nyíltan fasisztázza a Jobbikot, sérti a párt egymillió szavazóját, több mint tizenegyezer szegedi támogatóját. Náci-e, aki Szegeden valódi termelő munkát, rendet, közbiztonságot, itthoni megélhetést akar? - faggatja. Javasolja, menjen az emberek közé, ne csak az autójából szemlélje mindennapi gondjaikat. 09.27: Botka László gratulál Szabó Sándor országgyűlési képviselőnek, korábbi kabinetvezetőjének, valamint B. Nagy Lászlónak is. Szabó lemondott kabinetvezetői posztjáról, holnaptól Kalmár Gábor vezeti a kabinetirodát. 09.23: Kozma József (MSZP) nyitja a sort. Alapvető fordulattal szembesültek a szegediek országgyűlési választási eredményeket szemlélve: Szeged határán belül 2800 szavazattal több szavazatot kaptak a baloldal jelöltjei, mint a jobboldali indulói. Ez változás 2010-hez képest. De mit üzen mindez, érti-e mindenki az üzenetet? Kozma szerint az emberek értékelik a szocialisták erőfeszítéseit, és elítélik a cégeknél folyó manipulációt, a városi acsarkodást. Azt is üzenik a szavazatok, a szegediek elvetették a Bohács Zsolt vezette Fidesz-KDNP alternatíváját, az "elmúltnyolcévezést", az együttműködés elutasítását, a biomassza-erőművet. Nincs kettő Szeged, egyetlen közös Szeged van, ezt meg kell értenie a Fidesz-KDNP-nek - zárja. 09.20: Napirend előtti felszólalások következhetnek. 09.10: Az ünnepelteket koccintással is köszöntik. Az ülésteremben egyébként megjelent a korábbi polgármesterek közül Szalay István és Bartha László is. 09.05: Botka László polgármester üdvözli a március 15-én kitüntetetteket. A rangos állami díjban részesített szegedieket Szeged város emlékérmével jutalmazza. 09.00: Már csak másodpercek kérdése, és élvezhetjük a szópárbajt. Mózes Ervin címzetes főjegyző a helyén. 08.45: Gyülekeznek már a képviselők, a Fidesz-KDNP e percben kezdett frakcióülést Bohács Zsolt vezetésével. A közgyűlési ülés egyébként majd a március 15-én kitüntetett szegediek köszöntésével indul. 08.00: Köszöntjük Önöket a városházáról! Az épület előtt már demonstrációra gyülekeznek, a Szeviép-ügy kifizetetlen alvállalkozói tartanak ma tüntetést, petíciót adnak majd át a polgármesternek, valamint a cégcsoport tulajdonosának is. "Szeviép! Hol a pénz?" - kérdezik transzparenseken.

A közgyűlés elé:

Az ülésen - egyebek mellett - szó lesz az önkormányzat 2013. évi zárszámadásáról és egyszerűsített beszámolójáról, a 2014. évi közbeszerzési tervről, az építési szabályzat módosításáról, valamint az egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2013. évi beszámolóiról, illetve a cégeket érintő tulajdonosi döntésekről. Várhatóan ez utóbbi napirendi ponto(ka)t kíséri majd a leghevesebb vita, mert az MSZP-s városvezetés szokásához híven hevesen támadja a cégek és a cégvezetők munkáját, gazdálkodását, működésük hatékonyságát, a Fidesz-KDNP-s többség szerint egyértelműen pártpropagandát folytatva... Solymos László MSZP-s alpolgármester előterjesztéseiben többek között arról ír, hogy az elmúlt években több tízmilliós nagyságrendű indokolatlan többletköltések voltak a cégeknél tanácsadásra, reklámra, jogi szolgáltatásokra, az új vezetők rosszabbul gazdálkodnak, csökkent a cégek árbevétele, romlottak az eredmények. Ismét felveti az érintett igazgatók felelősségre vonásának szükségességét is. Mindemellett Kalmár Ferenc (Fidesz-KDNP) tanácsnok sürgősséggel kéri napirendre tűzni az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2014-es üzleti terveit és az egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő személyi döntéseket, a cégvezetők 2013. évi prémiumfeladat-értékelését és a 2014. évi prémiumfeladat-meghatározását. A 14 százszázalékos városi tulajdonú cég vezetője közül – az IH kivételével – 13-nak az adható maximális prémium kifizetését javasolja a közgyűlésnek a felügyelőbizottságok határozata alapján. Botka László MSZP-s polgármester és Mózes Ervin címzetes főjegyző szerint ez törvénysértő és az önkormányzat érdekeivel ellentétes. A jegyző számos törvényességi észrevételt fűzött az anyagokhoz. Kalmár Ferenc indítványában továbbá az szerepel, hogy a városi cégek vezetőinek kinevezését 2014. május 6-tól hosszabbítsák meg 2015. december 31-ig. Terítékre kerülnek egyes helyi sportszervezetek kiemelt támogatásai, illetve a vagyongazdálkodási bizottság egy Botka László polgármester által felfüggesztett döntése, melyben a testület hat, szegedi focipálya TAO-finanszírozású építéséhez, korszerűsítéséhez adott tulajdonosi hozzájárulást különböző sportkluboknak. A városvezető "vétója" miatt most a közgyűlésnek kell állást foglalnia a kérdésben. Kohári Nándor (Fidesz-KDNP) képviselő sürgősségi javaslatára arról is dönthetnek hétfőn a városatyák, hogy a Tisza-part fejlesztésébe vonják be a Tisza Park Fejlesztéséért Civil Kezdeményezés tagjait is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.