Közélet

Akadályok a Szegedre tervezett Löw Immánuel-szobor előtt

Akadályok a Szegedre tervezett Löw Immánuel-szobor előtt

2014. március 13., csütörtök
Akadályok a Szegedre tervezett Löw Immánuel-szobor előtt
low_imanuel_szobor07_gs

A zsinagóga kertjébe vallási okokból nem kerülhet az alkotás, közterületen való felállítását támogatná a szegedi hitközség, de Botka László polgármester nem - a pályázat beadási határideje március 17-e.

Ahogy arról

a SZEGEDma.hu beszámolt

, egy bizottsági határozat értelmében felkérték

Botka László

polgármestert, hogy támogasson egy pályázatot, ami révén

Löw Immánuel

(1854-1944), a híres tudós rabbi emlékére állítanának Szegeden egész alakos szobrot. A vagyongazdálkodási bizottságnak

Gyimesi László

(Fidesz-KDNP) tanácsnok mutatta be a tervet és

Simor Márton

szobrászművész által elkészített makettet is, amivel lehetne indulni a Nemzeti Kulturális Alap tenderén. Az ide vonatkozó szabályok értelmében a közgyűlésnek kellene döntenie egy ilyen pályázaton való részvétel ügyében, de az anyag beadásának a határideje március 17-e, a legközelebbi közgyűlés pedig áprilisban lesz. Ha a pályázat forrásigénye 5 millió forint alatti összeg (az önrész 2, az elnyerhető összeg 5 millió forint), akkor ilyen esetben a polgármester dönt, hogy indulhat-e az önkormányzat a pályázaton, és a pályázati alapból – amennyiben a projekt elnyeri a támogatást – csoportosíthat át önrészt. Most úgy áll a helyzet, hogy az egész terv meghiúsulhat, Botka László ugyanis nem írta alá a támogatói nyilatkozatot. Löw Immánuel szoborállításával kapcsolatban a polgármesteri kabinet egy sajtónyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe, melyben leírják, hogy mivel a Szegedi Zsidó Hitközség vallási okokból ellenzi a szobornak a zsinagóga kertjében történő elhelyezését, így neki sem áll módjában támogatni az elképzelést. Gyimesi László azonban ismertetett a SZEGEDma.hu-val egy másik nyilatkozatot is, amelyen már a szegedi rabbi aláírása is szerepel, és melyben leszögezi a hitközség, hogy közterületen támogatják az elképzelés megvalósítását – a polgármester azonban így sem ad támogatást, szerinte közgyűlési határozat kell ehhez és alkotói pályázat. Mind a hitközség elnökének,

Lednitzky Andrásnak

, mind pedig Szeged polgármesterének nyilatkozatát mellékelte a kabinet, ezeket alább olvashatják.

Vallási okokból nem kerülhet a rabbi szobra a zsinagóga területére

„Megkeresés érkezett a Szeged Zsidó Hitközséghez a nemzetközi hírű főrabbi, botanikus számára szobor létesítésére a Gutenberg utcában. Simor Márton szobormakettjét és rajzait megtekintettem, s azt a környezetbe illőnek tartva korábbi nyilatkozatomban támogattam. Időközben a Rabbi Kar felhívta figyelmemet, hogy vallásunk tízparancsolata értelmében a templomban és a templom területét képező hajdani Biblikus Kertben azt felállítani nem lehet, mert élő alak formálásával elkövetnénk a hívság bűnét, és ezért nem támogatják, sőt felhívták figyelmemet azon elvárásra, miszerint a szobor felállításának ellenzését kérik tőlem. Köszönöm, hogy a zsidóság és Szeged nagy személyiségét annak tragikus halála évfordulójakor így kívánják megtisztelni, és kérem megértésüket” – fogalmaz levelében Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke. „(...) Tájékoztatom, hogy a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke 2014. március 11-i nyilatkozatában vallási okok miatt kifejezetten ellenzi a szobor fenti helyszínen történő elhelyezését. (A nyilatkozatot mellékelem.) Szeged MJV Önkormányzata a zsidó hitközség kezdeményezésére 2004-ben, születésének 150. évfordulóján a Nemzeti Emlékcsarnokban helyezte ki Löw Immánuel mellszobrát, méltó módon megemlékezve a tudós rabbiról. Felmerült a javasolt alkotás közterületen való elhelyezése, azonban erről az 1991. évi XX. törvény alapján a közgyűlésnek kell döntenie. Az önkormányzat az elmúlt években számos közterületi művészeti alkotást helyezett el, de minden esetben alkotói pályázat előzte meg a művész kiválasztását. Fenti indokok alapján jogszerűen nem áll módomban a javasolt pályázat benyújtása” – írja Botka László polgármester.

Közterületen támogatná a zsidó hitközség az alkotást, Botka László nem

A SZEGEDma.hu megkereste a kezdeményezőt, Gyimesi László tanácsnokot, aki kérdésünkre reagált az ügyben született levelekre, nyilatkozatokra. „Született egy későbbi levél is a Szegedi Zsidó Hitközség részéről, amiben leírják, hogy a tízparancsolat ide vonatkozó része szerint nem állhat szobor a zsinagógában és annak kertjében. Lednitzky András és a szegedi főrabbi,

Markovics Zsolt

azonban azzal zárja levelét, megtisztelőnek éreznék, ha a város úgy döntene, hogy Löw Immánuelnek köztéren szobrot emelne, ebben az esetben a hitközséggel együtt örömmel támogatnák az elképzelést. A hitközség vezetőivel, a szobrásszal és a fejlesztési iroda illetékeseivel a Gutenberg utcában találtunk is a tervhez megfelelő helyet. Sajnálom, hogy ezt Botka László a fenti levelében azzal hárítja el, hogy erről közgyűlési döntés kell hozni, miközben a közgyűlés utólag is jóváhagyhatja a polgármester ez irányú döntését, a pályázat beadásához így elég lenne csak egy polgármesteri szignó, ahogy a bizottság az MSZP-s tagok támogatásával, egyhangúan fel is kérte erre Botka Lászlót. A jelen pályázati kiírás egyébként fogalmilag kizárja azt, hogy megpályáztassák a Löw-szobrot, ugyanis az NKA-hoz az önkormányzatoknak kell kész makettel, tervvel benyújtaniuk a tendert. A város kiírhatott volna egy alkotói pályázatot, de mire? A polgármesteri hivatal dolga lett volna figyelni a megjelent tendereket, de nem tette, így kicsúszott a határidőből, egy előválogatás lehetőségéről, most egy ötlet született a hajrában, amire vagy lépünk, vagy nem. Természetesen nem kötelező szobrot állítani Löw Immánuelnek, de szép gesztus lett volna a holokauszt emlékévében, halálának kerek évfordulóján így tisztelegni Szeged egyik nagy vallási tanítója, tudósa előtt” – nyilatkozta portálunknak Gyimesi László.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.