Közélet

Szili Katalin: Sem az MSZP, sem Botka nem baloldali, hanem neoliberális

Szili Katalin: Sem az MSZP, sem Botka nem baloldali, hanem neoliberális

2014. március 27., csütörtök
Szili Katalin: Sem az MSZP, sem Botka nem baloldali, hanem neoliberális
szili_katalinkti_02_gs

A kamu- és bizniszpártok az egész demokráciának ártanak Szili Katalin szerint. A KTI elnöke a SZEGEDma.hu-nak úgy fogalmazott, a mai politikai elit azzal, hogy megkérdőjelezi a tisztességes kispártokat is, ahhoz járulhat hozzá, hogy a radikalizmus teret nyerjen Magyarországon.

Programjában kétkamarás parlament létrehozását célozta meg a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt, megreformálná a pártfinanszírozás rendszerét, és javaslata szerint visszahívhatóak lennének az országgyűlési képviselők is. Garantált nyugdíjminimumot is bevezetne a KTI, míg a pályakezdőket államilag támogatott gyakornokprogrammal támogatná. Szegeden tartott

programismertetőjén

Szili Katalinnal

, a KTI elnökével a baloldaliságról és a választási kampánynak a kispártok szempontjából hátrányos oldaláról is beszélgettünk.

- Négy évvel ezelőtt távozott az MSZP-ből, mely most Mesterházy Attila vezetésével több más párttal, így például a Gyurcsány Ferenc fémjelezte Demokratikus Koalícióval, a Bajnai Gordon-féle Együtt 2014-gyel közösen kormányváltó erőként kampányol. Ezek a pártok, ezek a politikai erők és politikusok hónapokon, éveken keresztül támadták egymást, a baloldal megújítását hirdetve kizártak a másikkal mindenféle együttműködést, majd a 2014-es parlamenti választások előtt hirtelen összeborultak. Hogyan értékeli ezt az ellenzéki összefogást, mennyire tekinthető ön szerint hitelesnek?

- Egyfajta hitelességi deficitet vélek felfedezni az ellenzéki összefogás oldalán, mivel pontosan ugyanazok az embereket jelölték a Fidesszel és a KDNP-vel szemben, akik miatt 2010-ben kétharmados többséget szerzett a jelenlegi kormány. Egy politikának nem lehet kizárólag az az alapja, hogy azért kell összefogni, hogy

Orbán Viktor

miniszterelnök menjen, hiszen április 6-a után is kell, hogy legyen élet és jövőkép Magyarországon. A KTI szerint nem egy kormányváltás személyi jellegű változásain van a hangsúly, hanem azon, hogy a valós programon, ezért vázoltunk fel a társadalom előtt vállalható jövőképet.

- Az MSZP, illetve a magát kormányváltónak tituláló összefogás kampányát botrányok is beárnyékolják, gondoljunk csak Simon Gábor, Mesterházy Attila egykori helyettesének eltitkolt százmillióira vagy a börtönből szabadult volt szocialista politikus, Zuschlag János könyvére, melyben egyebek mellett azt állítja, annak idején nejlonszatyorban kapott 50 millió forintot az MSZP-től, hogy hátrébb lépjen, ne induljon a választáson...

szili_katalinkti_03_gs

- Ezeket az ügyeket mindenféleképpen tisztázni kell, nem maradhatnak következmények nélkül. Amikor házelnökként leköszöntem 2009-ben, az volt az egyik kívánságom, hogy forduljon balra a szocialista párt. Jelenleg csak a KTI tekinthető ténylegesen baloldali erőnek, mely nem fordul a nemzete ellen, nem tagadja meg azt. A kereszténység számunkra teljesen természetes dolog, ezenfelül a szociális elkötelezettség is fontos eleme programunknak. Azok, akik azt mondják, hogy mi csak összezavarjuk a választók fejét, szerintem egyszerűen nem demokraták. A demokráciában sokszínűség van, és ezt tudomásul kell venniük azoknak is, akik huszonöt év alatt idejuttatták ezt az országot.

- Szeged politikailag speciális helyzetéről sokszor esik szó a baloldali városvezetés kapcsán, melyhez nem társul közgyűlési többség. Egykori párttársának, Botka László polgármesternek, szocialista választmányi elnöknek az MSZP-n belüli szerepét milyennek látja?

-

Botka László

meglehetősen fiatalemberként került polgármesteri székbe, és az MSZP egyik meghatározó politikusa is volt, ígéretesnek is láttam őt mindig. A Magyar Szocialista Párt azonban nem egy tipikusan baloldali erő, hiszen mindig is neoliberális gazdaságpolitikát valósított meg. Így sajnos a magyar társadalom azt kellett, hogy érzékelje, kapott egy neoliberális gazdaságpolitikát baloldali csomagolásban, és ez jelenik meg a kormányváltóknak nevezett ellenzéki összefogásban is. Így amit ma Szeged polgármestere a politikában elfogad vagy képvisel, az egyáltalán nem baloldali. Ha valódi baloldali erőt keresünk, akkor annak a KTI felel meg, hiszen nem az az elsődleges célja, hogy minden hajtást lenyessen, hanem csak a vadhajtásokat. Például a rezsicsökkentéssel egyetértünk, de azzal nem tudunk egyetérteni, amit a társadalmi folyamatokban érzékelünk, hogy négymillió magyar ember nélkülöz ma hazánkban, és ez a probléma alapvetően a vidék Magyarországát sújtja.

- Az idei kampányban feltűnt több olyan kispárt is, melyekről korábban senki sem hallott, ezeket ön ezeket bizniszpártnak titulálta. Ezek a formációk mennyire és miben ártanak a KTI-nek?

szili_katalinkti_01_gs

- Nem pusztán a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártnak, hanem az egész demokráciának ártanak ezek a kamupártok. Már most betáraznak olyan kis aknákat, amelyek április 6-án éjszaka azt hozhatják, hogy elcsalt választásokat lehessen kiáltani. Ezt azért tartom rossznak, mert amit mi 1990-ben megálmodtunk és építettünk, nevezetesen hogy Magyarországon egy nyugodt, kiegyensúlyozott demokrácia legyen, ez fog most gellert kapni. Nem szabad azonban összemosni minden kispártot. Azok, akik ma demokratának kiáltják ki magukat, még a tisztességes kispártokra is azt mondják, hogy bizniszpártok, holott az ő oldalukon meg láthatunk parazitapártokat, melyek rácuppannak egy nagyobbra, és úgy próbálják bejuttatni saját magukat a parlamentbe. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ez a karriervágyból elkövetett érdekszövetség, semmi más. Például a

Fodor Gábor

nevével fémjelzett liberális párt, amely mögött nincs hálózat, se emberek, de így tud érvényesülni. Ő mennyivel különb, mint mi, ahol olyan civil szervezetek, mozgalmak és pártok szövetkeztünk, akik mögött ténylegesen emberek és társadalmi erő van? Ezért kikérem magamnak, hogy bárki megalázóan minősítse a KTI-t, pláne azok, akik magukat demokratáknak nevezik, de megkérdőjelezik bárkinek a jogát arra, hogy elinduljon egy választáson. Azokat én is elítélem, akik összevadásztak embereket jelöltnek, de se látható kampányuk, sőt még egy logójuk sincs. De ha így folytatja a mai magyar politikai osztály, ahogy ma létezik ebben a gyűlöletstruktúrában, akkor pont ők lesznek a megágyazói annak, hogy a szélsőségek és a radikalizmus teret nyerjen Magyarországon. Jobb lenne, ha inkább erre figyelnének...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.