Közélet

Lucien Hervé emléktáblát avatnak Hódmezővásárhelyen

Lucien Hervé emléktáblát avatnak Hódmezővásárhelyen

2014. március 26., szerda
Lucien Hervé emléktáblát avatnak Hódmezővásárhelyen
002 Lucien Hervé,Autoportrait.1938

Emléktáblát avatnak Hódmezővásárhelyen, a város leghíresebb szülöttje, a kortárs fotográfia kimagasló alakjának emlékére: Lucien Hervé emléktábláját március 27-én, 11 órakor Kószó Péter alpolgármester és Gáti György fotóművész leplezi le a Bessenyei Ferenc Művelődési Központnál.

Lucien Hervé

(1910-2007)

Elkán László

néven született 1910-ben, Hódmezővásárhelyen egy bőrnagykereskedő család harmadik gyermekeként. 1918-ban költözött családja Budapestre. Itt érettségizett, majd egy évig Bécsben tanult rajzolni. Bátyját követve 1929-ben emigrált Párizsba. Ettől kezdve élete kész regény. A 20. századi Európa minden jelentősebb történelmi fordulatának szereplője, mondhatni hőse lett. A második világháború idején harcolt, túlélte a hadifogolytábort, menekült, szökött, bujkált. Az illegalitásban veszi fel az Hervé nevet, amelyen végül világhírűvé vált. 1938-ban, egy véletlennek köszönhetően kezdett el fényképezni. A Marianne Magazine-nak dolgozott, mint fotóriporter. 1949-ben megismerkedik Le Corbusier-vel, akinek barátja és örökös „házi” fotográfusa lesz. Számos megbízást kap a kor legrangosabb modernista építészeitől, több tucat folyóirat és magazin közli képeit. Népi építészetet és történelmi negyedeket fényképezett Spanyolországtól Indiáig, Mexikótól Sri Lankáig. Lencsevégre kapta az utca emberét, hétköznapi életét, zsánereket fogalmazott meg képi nyelven, portréin megragadta a hírességek jellemző karaktereit. Nevét a világhírre szert tett magyar származású fotográfusok: Capa, Moholy-Nagy, Munkácsi, Kertész és Brassaï között tartják számon. A fekete-fehér fényképezés mestere, a képszerkesztésben sajátos dramaturgiája jellemzi képeit. Batár Attila, munkásságának elmélyült tanulmányozója így jellemzi a fotóművész munkamódszerét: „Hervé átalakítja a látható világot, legyen szó akár épületről, akár emberi arcról, alakról, tájról vagy eleven jelenségről, bármiről, ami a lencséje elé kerül.

<...>

Rendkívül tömören, határozottan és keményen fogalmaz, a kontraszt az, ami alkotásaiban elsődleges és meghatározó.” Hódmezővásárhelyen több alkalommal rendeztek kiállítást műveiből, a város közgyűlése 2012. március 15-én adományozott posztumusz díszpolgári címet Lucien Hervének. Hervé emléktáblájának avatásán beszédet mond Gáti György, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, aki baráti viszonyban állt az idős művésszel. Az eseményen Hervé ars poeticajából szemelvényeket olvas fel Sisák Tamás, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulója. A Návay Sándor szobrászművész által készített emléktáblát Kószó Péter alpolgármester és Gáti György fotóművész avatja fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.