Közélet

Homokháti Portékákat értékeltek Mórahalmon

Homokháti Portékákat értékeltek Mórahalmon

2014. március 25., kedd
Homokháti Portékákat értékeltek Mórahalmon
homokhatiportekak

2014. március 25-én, Mórahalmon, az Aranyszöm Rendezvényházban a Homokháti Portéka védjegyet elnyert termelőknek tartottak szakmai napot. Az eseményen Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere adta át a védjegytanúsítványokat a kiérdemelteknek.

A Homokháti Portéka termékvédjegyet Mórahalom Városi Önkormányzata mint védjegytulajdonos jegyeztette be 2010-ben. Idén kezdődhetett el az a felmérési folyamat, amely során megítélték, hogy kik azok a Homokhátságban élő termelők, akik jogosultak a kritériumrendszer szerinti védjegy használatra. Ez egy tanúsító védjegy, amely elnyeréséhez a következőknek kell megfelelni: a bekerült termékeket a Duna-Tisza-közi Homokhátság területén állítsák elő extra minőségben, és olyan gyártási folyamatokat követően kerüljenek a fogyasztók elé, amelyek garantálják a kiváló kvalitást. Így biztosak lehetnek a vásárlók abban, hogy az általuk megvett áruk vegyszertől és génmódosítástól mentes növényekből készültek. „A Homokháti Portéka termékvédjegy célja, hogy összefogja a Duna-Tisza-közi Homokhátság településeinek azon termelőit, jogi- és magánszemélyeit, akik kiváló minőségű termékeket állítanak elő a Homokhátság területén, és hozzájárulnak a térség hagyományainak megőrzéséhez, továbbfejlesztéséhez” – áll annak a prospektusnak az elején, amely arra a 29 termelőre várt, akik – megfelelve a különböző feltételeknek – átvehették

Nógrádi Zoltántól

, Mórahalom polgármesterétől a védjegytanúsítványokat. A polgármester elmondta: ahhoz, hogy egy önálló, piacképes gazdaságfejlesztési szervezet jöjjön létre kistérségi szinten, egységes fellépésre van szükség. A piaci körülményeket meg kell szervezni, piactereket kell létrehozni és fenntartani. Ezután a turizmus irányába kell kiterjeszteni a portékát. Ez azért fontos, mert évente 420000 turista érkezik a Homokhátság központjába, Mórahalomra. Ezt kihasználva nem csupán homokháti, hanem országos szintű értékké is válhatnak a termékek.

Papp Renáta

projektmenedzser elmondta, hogy a minőségbiztosítási eljárás, valamint a helyszíni szemle által engedélyezett védjegykiosztás során nagyon széles termékpaletta alakult ki. Alapvetően élelmiszeripari termékekről van szó, de a méztől elkezdve a szamócadzsemen át a kézzel készített száraztésztáig, a savanyúságig, a húsig, a spárgáig és a fűszerpaprikáig számos portéka található a listán. A termelői kör gerincét olyan termelők alkotják, akik Ásotthalomról, Bordányból, Forráskútról, Öttömösről, Pusztamérgesről, Röszkéről, Ruzsáról, Üllésről, Zákányszékről és természetesen Mórahalomról érkeztek. A védjegyhasználati szerződést két évre írták alá, ez idő alatt Mórahalom Város Önkormányzata, vagyis a védjegytulajdonos, változatlan feltételekkel segíti, támogatja a termelőket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.