Közélet

Nem lesz több disznóvágás 2015-től a Picknél Szegeden + FOTÓK

Nem lesz több disznóvágás 2015-től a Picknél Szegeden + FOTÓK

2014. február 24., hétfő
Nem lesz több disznóvágás 2015-től a Picknél Szegeden + FOTÓK
pick02_gs

Közel 300 embernek kell elhagynia a szegedi gyárat: vagy költöznek Mohács környékére, esetleg keresnek más megoldást.

Értesüléseink szerint

Csányi Sándor

, az OTP elnök-vezérigazgatójának érdekeltségi körébe tartozó, a Pick termékeit gyártó Bonafarm-csoport már idén tavasszal belekezd az

új vágóhíd felépítésébe a Mohács környéki Bólyon

, a tervek szerint 2015 második felére készülne el Európa legmodernebb vágóhídja, így Szegedről is átkerül a vágás Mohács mellé. A szegedi Pick gyárban dolgozó informátorunk szerint naponta 2300 sertést vágnak heti öt alkalommal itt, és 300 embert vesz részt a munkafolyamatokban. „A munkaszerződésben szerepel egy olyan kitétel a munkavégzéssel kapcsolatban, hogy ’a munkáltató által meghatározott, változó munkahelyen’ kell, lehet dolgozni. Azaz, aki ezt a szerződést aláírta, tudnia kell, hogy bármikor ’átvezényelhetik’ másik területre, városba is akár. Mohácson szükség lesz a szakszerű munkaerőre, úgyhogy biztos, hogy ennek a 300 embernek felajánlják majd a költözés lehetőségét, az más kérdés, ki fog élni vele, és ki dönt úgy, hogy közös megegyezéssel szerződést bont, és más munkahelyet keres” – mondta el nekünk a neve elhallgatását kérő dolgozó.

A sertéshizlaldáit is fejlesztené a Bonafarm?

A

Népszabadság korábban úgy értesült

, hogy a cég azokat a beruházásokat indítaná el már tavasszal, amelyek nélkülözhetetlenek a későbbi munkákhoz. Így többek között az útépítés és a közművek fejlesztése kezdődhetne el. Ezt követően – az engedélyek megszerzésétől függően – az év második felében már az üzem kivitelezési munkái is elindulnának. A lap szerint a társaságnak az építésre kijelölt területtel már nem kell foglalkoznia, azt már megvásárolták, zajlanak a tervezési munkák is. Ezenfelül a vágóhíd működéséhez nélkülözhetetlen gépi technológia beszerzéséhez szükséges pályázatokat is előkészítették. Csányi Sándor korábban egy nyilatkozatban 13-15 milliárd forintra becsülte a költségeket. Ekkora ráfordítással éves szinten – egy műszakban – egymillió sertés vágására alkalmas üzemet alakítanak ki a dél-magyarországi városban. Ezzel a kapacitással a vágóhíd a hazai sertésállomány harmadát képes lenne levágni, sőt horvát tenyésztők mohácsi vágatásáról is tárgyalnak már. Informátorunk szerint a beruházás akár a 20 milliárd forint környékérét is elérheti.

pick05_gs

„Ennél is érdekesebb az a terv, hogy a gyár saját sertéshizlaldáiból szeretné a jövőben lefedni a vágókapacitást, jelenleg a feldolgozott sertések 40 százaléka érkezik tenyésztőktől, 60 százalék saját hizlalású. A legnagyobb rész Tolna, Somogy és Baranya megyéből, 20 százalék Győr és Sopron környékéről és a maradék az ország keleti részéről érkezik. Tudomásom szerint 2015-re tervezik azt is, hogy szinte a teljes vágást le tudja fedni a cég” – mesélte forrásunk, aki hozzátette, hogy Szegeden a szalámigyártás továbbra is a fő tevékenysége lesz a Picknek.

A készítményüzemben kínálnak alternatív munkalehetőséget

Felkerestük a Bonafarm Zrt.-t;

Éder Tamás

PR és vállalati kapcsolatok igazgató arra a kérdésünkre, hogy terveznek-e kapacitáscsökkentést elmondta, a közlejövőben Szegeden nem terveznek leépítéseket vagy kapacitáscsökkentést, s a Pick Szeged Zrt. dolgozóit a vállalat vezetése folyamatosan tájékoztatja a cégnél zajló fejlesztésekről, átalakításokról, azok várható hatásáról. „Amennyiben a Bonafarm-csoport részvételével tervezett új vágóhíd megkezdi működését Mohácson, úgy Szegeden a sertésvágás megszűnik, de a szalámi- és készítményüzem továbbra is termel majd” – tájékoztatott. A PR és vállalati kapcsolatok igazgató hozzátette: a vágásnál kieső munkaerő nagy részének a készítményüzemekben kívánnak alternatív munkalehetőséget biztosítani. A

Népszabadság cikkében az is olvasható

,hogy a mohácsi vágóhíddal az az alapvető célja a Bonafarmank, hogy a Pick Szeged Zrt. élősertésekhez és az alapanyagokhoz kapcsolódó költségeit csökkentsék. Ezzel kapcsolatban Éder Tamás közölte, a korszerű technológiával felszerelt mohácsi vágóhídon az üzem hatékonysága jelentősen jobb lesz, mint a mai szegedi üzemrészé. „Így az egy kilogramm húsra vetített gyártási költségek, vagyis elektromos energia-, víz-, gáz- és egyéb költségek csökkenni fognak. Ezenfelül ugyancsak csökkenni fog az állattartó telepek és üzem, illetve a feldolgozásban érintett üzemek közötti szállítások mennyisége is. Ezzel a mainál olcsóbb alapanyagból dolgozhatnak a vállalat készítményüzemei, így a szegedi üzem is, ami a termékek versenyképességét javítja” – részletezte Éder Tamás.

Dobó Csaba - Varga Anna

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.