Sport

Vízilabda: győzelemmel kezdte az új évet az A-Híd Szeged + FOTÓK, VIDEÓ

Vízilabda: győzelemmel kezdte az új évet az A-Híd Szeged + FOTÓK, VIDEÓ

2014. január 10., péntek
Vízilabda: győzelemmel kezdte az új évet az A-Híd Szeged + FOTÓK, VIDEÓ
szeged_beton_pecs35_gs

Kissé nehézkes kezdés után hamar felkapta a fonalat az A-Híd Szeged, s a rengeteg kiállítás és kipontozódás dacára is simán verte a Pécset 2014 első pólóbajnokiján.

Talán a vesszőfutásnak is beillő 1. fordulóbeli, a végén éppen csak szegedi pontszerzéssel végződő pécsi mérkőzés rémképe idéződhetett fel a hazai szurkolókban, midőn a baranyaiak 2-0-s előnyre tettek szert, amelyet megúszás után Juhász Zsolt trükkös góljával, majd a negyed vége felé a Kiss Csaba által értékesített első emberelőny révén - ez már az ötödik fór volt a Szeged neve mellett ekkor - sikerült kiegyenlíteni (2-2). A folytatásban aztán Szivós Márton góljával már a Szeged vezetett, s bár még egyenlített az ellenfél, a szünetig a mind összeszedettebben játszó hazai gárda sorra érvényesítette emberelőnyeit, s 5-3-as vezetéssel mehettek pihenőre. A második félidőben aztán beindult a szegedi henger - az sem rázta meg a fiúkat, hogy Molnár Tamás még a második negyed végén rövid úton kipontozódott - és eldőlt a találkozó: Decker Ádám, Szivós, Tóth Márton és Juhász futószalagon szállították az akció- és megúszásgólokat (10-5). A zárófelvonásban, bár példátlan mértékben pontozódtak ki a mieink, magabiztos és eredményes játékkal előrukkolva tovább növelték előnyüket. Szivós parádézott, öt gólig jutott a hazaiak világbajnok csapatkapitánya, de a fiatalok, Vincze Márk és Jansik Szilárd is eredményesek tudtak lenni. A mérkőzés végén az egyébként sem magas színvonalú találkozón könnyű gólokat adott és kapott mindkét gárda, így alakult ki a 15-9-es végeredmény. https://www.youtube.com/watch?v=FVAui7NsIA4

Férfi vízilabda OB I 14. forduló:

A-Híd Szeged VE - PVSK-Fűszért 15-9 (2-2, 3-1, 5-2, 5-4)

Szeged, újszegedi sportuszoda, 200 néző. Vezette: Kovács Cs. Tamás, Dodog Szabolcs.

Szeged:

NAGY V. - KISS CS. 2, Tóth M. 1, Decker 1, Seman, SZIVÓS 5, JUHÁSZ 2.

Csere:

Hegedüs 1, Molnár T., Jansik Sz. 1, Sánta 1, Vincze M. 1, Zsigri.

Vezetőedző:

Vincze Balázs.

Pécs:

Barát - DE BLASIO 2, Krizsán 1, Práczky, Hoppál 1/1, Müller 1, Pataki 1.

Csere:

Csacsovszky 1, Cakic, Besenyei 1, Ágner, Barta 1.

Vezetőedző:

Bereczki Miklós.

Emberelőny:

14/8, ill. 14/4.

Ötméteres:

1/-, ill. 2/1.

Kipontozódott:

Molnár T. (15'), Sánta (25'), Tóth M. (30'), Seman (32'), ill. Hoppál (17'). Vincze Balázs:

"Idény eleji formában kezdtünk, de a második félidőben már a régi arcunkat mutattuk."

Bereczki Miklós:

"Tisztességgel helytálltunk, becsülettel küzdöttünk. Ha az emberelőnyös helyzeteinket jobb százalékban értékesítjük, jobban tetszene az eredmény."

Online közvetítésünk:

VÉGE! 15-9 (2-2, 3-1, 5-2, 5-4)32' Seman is kipontozódik, Barta értékesíti az emberelőnyt, 14-8. Időt kér Bereczki mester. Szivós a kapásszélről, 15-8! Krizsán dőltében húz be egy remek passzt, 15-9. Kissé flúgos futam a vége, aztán vége. 31' pécsi támadófault után jön a Szeged. Jansik löketét eltöri a blokk. Zsigri labdaszerzése, Jansik megúszik, de kiválik rá a védő. Zsigri egyedül, aztán rá is úszik egy pécsi, végül eltotojázzák az ifjak a ziccert... 30' Tóth Marci is kipontozódik, Besenyei lő azonnal gólt az előnyből, 13-7. Jansik passza után az ifjú Vincze Márk a kapásszélről Baráttal együtt lő remek gólt, 14-7. 29' Decker bejátszása remek, kiharcol egy fórt a center, Ágner megy ki. Kiss Csabi kinéz a zsűriasztalhoz, aztán lő egy hatalmas gólt, 13-6! 28' Pataki centerben csavarni készül, de lesodorják a kezéről a labdát. Müllert küldik ki. Szivós negyedik gólja helyett egyelőre korner a nagy löket után, amit Barát fölé tolt. 27' Somogyi második hibája után a szegedi 3-as, Jansik váltja gólra az előnyt, ahogy kell, 11-6. Zsigri Bencét küldik ki, kivédekezzük, Szivós megúszik, egy lóba, aztán nem vacakol, Barát szeme közé lő, 12-6! 26' Barát csap le egy elcsatangolt szegedi lasztira. Jansik Szilárd "harcol" ki egy ötöst a Pécsnek. Müller lövése középre tart, Nagy Viktor hasfala parancsol megálljt a Mikasának. 25' Elhozzák a mieink a lasztit. Kimarad ez is, Sántát kiszórják, ki is pontozódik. Időt kér Bereczki Miklós. De Blasio mintaszerű járatás után hatalmas gólt bombáz a hosszú alsóba a rosszkézszélről, kipattan a vasról a labda bentről, 10-6. III. negyed: 10-5 (2-2, 3-1, 5-2)24' Kiss Csaba kiállítása után hamar labdát szerez a Szeged centerben. Időt kér a hátralévő 25,5 mp-re Vincze Balázs. Támadóhiba, a Pécs fejezheti be a negyedet. Szivós második kiállítása. Lemegy az óra. 23' Megint megúszik Szivós, visszarántja Besenyei, ki is megy. Juhász beverui a kapásszélről, 10-5! 22' Kimarad a hazai támadás, de Nagy Viktor szépen szerez labdát a pécsi indításkor. Tóth elől ragad, 8-5! Szivós megúszva, Nagy Viktor indítja. Marci játszik, várja hogy Barát elsüllyedjen, de a kapus nem akar, aztán közelről, de csak kapufáról lövi be, 9-5. 21' Müllerv dől be, mint csiga a kanyarban, lövése a blokkról vágódik le. Szivós Marci klasszisa villan, egy remek passz után! 7-4! Sánta megy ki. De Blasio hatalmas gólja, Nagy Viktor is visszahőköl a kapura dőlő pécsi csékától, 7-5. 20' Nem veri az egeket a színvonal, eladott-visszaszerzett labdával sem boldogul most a Szeged. 19' Tóth bejátszása arra jó, hogy Somogyi Tamást kiszórják. Decker Ádi aztán behúzza középről a nagy labdát! 6-4! Semant szórják ki, amikor azt hisszük, megvan a laszti. Aztán kivédekezi a Vincze-csapat. 18' Támadóidejük végén kacifántos lövést véd Nagy Viktor. Jansik Szilárd elől megúszva, de a Pécs is megússza, mert a fiatal tehetség most nem csillog, kihagyja a ziccert. A túloldalon Pataki szépít, 5-4. 17' Elhozza a Pécs, él a kiállítás, de az ellenfél nem tud élni vele. Hoppál harmadik hibája ér ötöst, ki is pontozódik. Tóth Marci kihagyja, kapufát lő, aztán a labdáért harcolva kiszórják, időt kér a Pécs. II. negyed: 5-3 (2-2, 3-1)16' Újabb kibekkelt pécsi támadás. Tóth Marci De Blasio szorításában, Barát véd kornerre. Kiss Csabát nem hagyják lőni, szabaddobását azonnal, villámgyorsan csavarja, de fölé pattan. Pécsi időkérés, 4,9 vissza a szünetig. Sípkoncert, Szivós még kimegy, aztán lecsorog az óra. 15' Molnár Tamás már ki is pontozódik... Gól nincs ebből sem a fekete sapkásoknál. Hoppált küldik ki, Vincze Balázs időt kér. Szivós passzát Kiss csaba lövi azonnal, véd Barát. Aztán a korner után ismét egy nagy hárítás tőle. 14' Kiegészül a csapat, a Pécs visszavonul, Müller ugyan betalál, de nem adják meg a sporik. Visszakapja a labdát a PVSK, egy támadófault formájában. 13' Juhász kapufája után csalódott moraj, de Müllert még épp kiküldik előtte. Hegedüs gólja, bár necces hogy benn van-e. Benn volt, hiába reklamál a pécsi mester, 5-3. Juhászt szórják ki Cakicról. 12' Újabb kimaradó hazai roham után lehet védekezni, de lejár a vendégek támadóideje, mielőtt érdemben járatnák a lasztit. 11' Tóth Mártont küldik ki, a húzásra beemelt lasztit azonban a kapu torkában lehúzza Szivós. Gyors kontrafault, jön a PVSK. Somogyi passzába Szivós kap bele, leszedi Nagy Viktor. 10' Müller Máté akkor villan, amikor már úszna vissza a Pécs, bepattint a hosszú sarokba, 3-3. Csacsovszky második hibája után Sánta Dániel éri el az újabb szegedi előnygólt! 4-3! Hoppál csuklója villan, Nagy Viktornak meg az alkarja. A jobb. 9' Könnyedén elhozzuk ismét a lasztit. Juhász elnézős passza után Tóth Marciról Patakit küldik ki, Szivós Marci azonnal gólra váltja a fórt! 3-2! I. negyed: 2-28' Papeszt küldik ki, aztán hamar utána megy Sánta is a sporik döntése nyomán. Nagy Viktor hatalmas védése. Közben Papesz visszatér. Időt kér Bereczki Miklós. Jansik gyűjt be egy lepattanó lövést. 7' Ágner pattint fölé. Krizsánt küldik ki, Kiss Csabié az első értékesített fór, 2-2. Ahogy a szpíker mondja, "utolértük a Pécset!" 6' Fórban is totojázós a passzolgatás, Kiss Csaba menekül a labdától, középről Hege lő felsőlécet. Felpattanó löket vágódik fel a felsőlécről a hazai kapunál. Aztán kontra, jön a Pécs. 5' Ismét remek védekezés, Csacsovszky megy ki, időt kér Vincze Balázs. Molnár Papesz a vízben, meg Jansik, és Hegedüs is. 4' Juhász aztán remekül védekezik, labdát szerez. Hoppál megy ki, 3. fór. Decker élövése blokkról Kiss Csaba elé, ő meg a kapusba lő. Hősiesen védekezik a Pécs egyelőre. 3' De Blasio megy ki, kapjuk a fórt. Tóth tanácstalan közeli lövését is blokkolják. Kiss Csaba, a krokodil lecsap egy labdára, megindul, de cápa módra hasítja a vizet Juhász Zsolti, aki aztán a Mikasával a kezében méregeti Barát Ferencet, aki most nem barát, elnéz a sarokra, majd a szeme közé lő! 1-2! 2' Krizsánt szórják ki, ám az első fórunk kimarad, amikor Decker lövését blokkolják. Csacsovszky beveri a második pécsi gólt, 0-2. Mumus lesz a Pécs? 1' Tóth Marci elhozza! Új hangszerelésben kezdenek peregni a hazai ultrák dobjai, miközben kimarad az első hazai attak. Túloldalt egy ötméteres kezdésnek. Hoppá! Hoppál belövi, Nagy Viktor jól mozdul, de átmegy a keze alatt, 0-1. 19.25: Kezdődik a csapatok bemutatása, előbb a fekete sapkás Pécs - soraiban az ex-szegedi Barát Ferenc kapussal és Ágner Zoltánnal, majd a mieink. A vendégeknél ezúttal is ott van a talján nevű, de magyar születésű és magyar állampolgár De Blasio Domenico is. 19.20: Kétségtelen, hogy a svájci Baselbe igazolt Czigány Károllyal hatalmas űr keletkezett a baranyaiak támadójátékában, hiszen a pólós egymaga 42 találatot jegyez csapata 128 góljából, azaz durván minden harmadik pécsi gól az ő nevéhez fűződött az ősz folyamán. 19.15: A mieinknél a megszokott nevek között az ifjú Vincze Márkot már megszokhattuk, mellette most 11-es sapka Zsigri Bencét rejti Aljosa Kunac helyett. 19.10: Nyugisan zajlik a melegítés, szállingóznak a szurkolók is. Közben tévés meccsen az Eger tönkreveri a Fradit: a szünetben 8-3 a hazaiaknak, akik érkeztünkkor már 5-0-ra mentek. 19.05: Bizony reváns, hiszen a szezon első körében a pécsiek csaknem kellemetlen tréfával lepték meg a szegedieket a Mecsekalján, amikor a két alakulat 8-8-as döntetlent játszott. 19.00: Sok szeretettel köszöntjük Olvasóinkat az újszegedi sportuszodából! Hamarosan kezdődik a szegedi reváns a Pécs ellen a medencében! Kezdés: 19.30!

A találkozó elé:

A 2013-2014-es bajnokságban is bajnoki esélyes, és az idényben újfent magyarkupa-győzelmet arató A-Híd Szeged ezúttal nem menetel olyan magabiztosan, mint az elmúlt két esztendőben, több váratlan eredmény is becsúszott a mieinknek az őszön, így a röpke téli szünetet a tabella 4. helyén töltötte a Vincze-alakulat. A vargabetűk közül az első épp a nyitófordulóban esett a Pécs otthonában, ahol mindössze 9 másodperccel a meccs vége előtt sikerült csak 8-8-ra mentenie a találkozót a Tisza-partiaknak. A baranyaiak részéről még az 1. fordulóbeli meglepő eredménynél is nagyobb dobás lenne, ha akárcsak megszorítanák a hazaiakat, különösen annak tükrében, hogy csapatuk húzóembere, a góllövőlistát jelenleg még vezető Czigány Károly ugyanúgy a svájci bajnokságba igazolt, mint a korábban Szegeden pólózó Somogyi Balázs. A gólvágó mellett Kuncz Tamás is távozott a Mecsekaljáról, így érkezők hiányában Bereczki Miklós vezetőedző saját nevelésű, ifi játékosainknak adhat lehetőséget a tavasz folyamán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.