Közélet

Folyamatosan csökkent tavaly a nyilvántartott álláskeresők száma

Folyamatosan csökkent tavaly a nyilvántartott álláskeresők száma

2014. január 27., hétfő
Folyamatosan csökkent tavaly a nyilvántartott álláskeresők száma

Folyamatosan csökkent 2013-ban a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon: tavaly decemberben mintegy 414 ezer álláskereső szerepelt a foglalkoztatási szolgálat regiszterében, szemben az év eleji (januári) több mint 648 ezerrel, valamint a 2012 decemberi 569 ezerrel - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján található frissen közölt munkaerő-piaci adatokból.

2013 decemberében éves összehasonlításban több mint 27, az előző hónaphoz képest pedig 7,2 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. Ezzel folytatódott a tavaly egész évben jellemző csökkenő trend: a januári, 648 451-es létszámról áprilisra 600 ezer, majd júniusra 500 ezer alá csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, és a mérséklődés egészen év végéig folytatódott. Tavaly június előtt legutóbb 2008 decemberében volt 500 ezer alatt a foglalkoztatási szolgálatnál nyilvántartott álláskeresők száma; akkor 477 400-an szerepeltek a regiszterben. 2013 decemberében csaknem 184 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra; 30 százalékuk álláskeresési ellátást, a többiek pedig szociális jellegű támogatást kaptak. Decemberben a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,3 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 6,3 százalékos értéket mutatott. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2013. szeptember-novemberi gördülő negyedévben 410 500 volt, ami 9,3 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg. A munkanélküliségi ráta az előző év azonos időszakához képest 1,3 százalékponttal csökkent. Tavaly decemberben a nyilvántartásban 52 300 pályakezdő szerepelt, arányuk az összes álláskereső között 12,6 százalékot jelentett. A pályakezdők létszáma az előző hónaphoz képest 12,1, míg az előző év azonos időszakához képest 21,8 százalékkal mérséklődött. A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma tovább csökkent az előző hónaphoz és az előző év decemberéhez képest is. A 128 ezer tartós állás nélküli az összes álláskeresőhöz viszonyítva 30,9 százalékos aránnyal szerepelt decemberben. A tavalyi év utolsó hónapjában a foglalkoztatók összesen 81 100 üres álláshelyet jelentettek be, amely egy év alatt szignifikáns emelkedést mutatott. Az újonnan bejelentett állások közel kilenctizedéhez a foglalkoztatók valamilyen támogatást igényeltek. A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, az e két megyében megjelenő álláslehetőségek a teljes kínálat több mint egynegyedét tették ki. Összességében 2013. decemberben 174 100 munkaerőigény állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 90 200 állás maradt betöltetlen. A vizsgált hónapban az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 70 700 volt, amely az elmúlt hónaphoz képest 51,8 százalékkal csökkent, míg az előző év azonos hónapjához képest több mint háromszorosára emelkedett. A tárgyhónapban az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 10 400 darabot tett ki decemberben, amely egy év alatt 29 százalékos növekedést mutatott. A legnagyobb munkaerő-kereslettel Budapest és Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.