Közélet

Halottak napi készülődés a szegedi temetőkben fokozott rendőri jelenléttel + FOTÓK

Halottak napi készülődés a szegedi temetőkben fokozott rendőri jelenléttel + FOTÓK

2013. október 29., kedd
Halottak napi készülődés a szegedi temetőkben fokozott rendőri jelenléttel + FOTÓK
PA297977

Már az ünnepek előtti napokban felélénkült a Belvárosi temető forgalma, a szeretteikre emlékezők biztonságára idén fokozottan ügyelnek Szegeden.

A rendőrség idén is készül a Mindenszentekre és a Halottak napjára.

Zélity László

rendőrezredes elmondta, az elmúlt években kisebb szabálysértések történtek, s most is a bűn- és beleset megelőzésre helyezik a hangsúlyt. A szegedi rendőrkapitány hangsúlyozta, ilyenkor a közutakon, kiváltképp a temetők környékén torlódásokra kell számítani, így a rendőrök még a parkolásban is segítik a lakosságot. Fontos, hogy értéket senki ne hagyjon az autójában, s azt is javasolta a kapitány, hogy akik az ünnepek idején elutaznak, szomszédjukat tájékoztassák erről, ugyanis néhány évvel ezelőtt több házba is betörtek. „A temetők közrendjére is odafigyelünk, gyalogos járőrszolgálatot teljesítünk a polgárőrökkel, városőrökkel és temetőgondnokokkal együtt, és a parkolókra is figyelünk” – közölte Zélity. Ezen felül az elmúlt évekhez hasonlóan úgynevezett bűnügyi portyát is elrendelnek, mely keretében az ünnepek idejére üresen hagyott lakásokra ügyelnek.

Balogi Dániel

, a Szegedi Testamentum Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, igyekeznek a temetőkből kiszorítani a gépjárműforgalmat, így csak a rokkantakat engedik be autóval a temetők területére, a többieknek a parkolókban kell megállniuk. Az ünnepek idején három kisvonat fogja szállítani az emlékezőket, melyekre kijelölt megállóhelyeken lehet le- és felszállni. Fontos tudni, hogy a Belvárosi temető forgalmát idén is egyirányúsítják az ünnepek idejére, behajtani csak a külső parkolón keresztül lehet, míg a kihajtani a Bajai úti főbejáraton keresztül. Azt is szeretnék megoldani, hogy csak az utak egyik oldalán lehessen állhassanak meg azok, akiknek engedélyezik, hogy autóval közlekedjenek a temető területén. Az ügyvezető hozzátette, az IKV és az Ikarus parkolókapacitásával együtt mintegy 800 gépjárműnek tudnak helyet biztosítani.

A Belvárosi mellett az alsóvárosi, a tápéi, a dorozsmai és gyálaréti temetőkbe is várják az szeretteikre emlékezőket. Balogi Dániel elmondta, a Gyálaréten felújították a sírkertet és a ravatalozót, amit november elsején fognak felszentelni.

Kegyeleti és hadi emlékkiállítás a Belvárosi temetőben

Az I. világháború centenáriumi előzeteseként Kegyeleti és hadi emlékkiállítás nyílt a Belvárosi temetőben, amit november harmadikáig tekinthetnek meg az érdeklődők. „Az a cél, hogy ezzel a tárlattal felhívjuk a figyelmet arra, hogy 2014-ben lesz az I. világháború kitörésének századik évfordulója” – nyilatkozta portálunknak Balogi Dániel. A kiállítást a csatatérkutatással és hagyományőrzéssel foglalkozó Meritum Egyesület rendezte. Szanka Józseftől megtudtuk, minden egyes kiállított darab magángyűjteményből származik, és a tablósorozatot is az egyesület tagjai állították össze. Kuriózum az olaszországi San Martinóból származó sírpárna, amit most láthat először a nagyközönség, de a kiállított tárgyak között fegyverek, sisakok, öntött vas mozsarak is láthatóak. Ez utóbbiak megvásárlásával például özvegyeket támogathattak. A rendhagyó tárlat vasárnapig, a Belvárosi temető nyitvatartási idejében ingyenesen látogatható. A Belvárosi temető megváltozott forgalmi rendjét ITT tekintheti meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.