Bulvár

Betörőt fogtak a Kolozsvári téren

Betörőt fogtak a Kolozsvári téren

2013. október 7., hétfő
Betörőt fogtak a Kolozsvári téren

Szegeden és Hódmezővásárhelyen is betörőt fogtak el a rendőrök vasárnap - írja a police.hu.

Lakossági bejelentés alapján fogták el a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei

H. Lászlót

október 6-án délután. A 46 éves férfi a Kolozsvári tér egyik lakásába mászott be, miután a redőnyt kifeszítette, az ablakot pedig betörte. Az egyenruhások kutatás közben érték tetten a férfit. Egy órával később egy hódmezővásárhelyi telephely biztonsági őre hívta rendőröket. Elmondta, hogy tetten ért egy férfit, aki betört hozzájuk. A gyanúsított elszaladt, de a személyleírás alapján a járőrök a közelben megtalálták.

B. István

az egyenruhások elől is futni próbált, de a rendőrök gyorsabbak voltak és néhány méter után elfogták a 61 éves férfit. A szegedi és a hódmezővásárhelyi betörőt is őrizetbe vették a rendőrök. Utóbbi várhatóan gyorsított eljárás keretében három napon belül bíró elé áll.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.