Vélemény

Vélemény: Miért zavaró a békülékenység?

Vélemény: Miért zavaró a békülékenység?

2013. szeptember 29., vasárnap
Vélemény: Miért zavaró a békülékenység?

A világ – néhány militáns kivételtől eltekintve – egyáltalán nem kívánja azt a forgatókönyvet, amelyet annak idején, csakúgy az állítólagosan veszélyes atomprogram megakadályozása ürügyén, az amerikaiak és szövetségeseik megvalósítottak a szomszédos Irakban.

Itthoni pártcsatározásaink (pontosabban: mélyütésekkel tarkított politikai viszálykodásaink) idején, nyilván nem jut elég időnk arra, hogy egy kicsit kitekintsünk a világra. Nevezetesen arra, hogy másutt is voltak/vannak/lesznek választások, s egyes országokban, a mi kis hazánktól jóval nagyobbakban, olyan változások történtek vagy következhetnek, amelyek meghatározó módon alakítják át az adott ország belpolitikáját. A jövőben hatással lehetnek a szélesebb nemzetközi közösség életére is. Nem véletlenül várta szinte egész Európa, de különösen az Európai Unióhoz tartozó államok közössége, hogy miként alakul a németországi választások kimenetele. Marad Merkel vagy sem? Alakíthat egyedül kormányt a CDU/CSU vagy továbbra is valamelyik koalíciós partnerére kell támaszkodnia? Miután Merkel asszony hatalmas vereséget mért a szociáldemokratákra, de állandó koalíciós társa – a szabaddemokrata FDP párt – nem jutott be a Bundestagba, most újra azon rágódik a német és az európai politika, hogy lesz-e nagykoalíció vagy sem? Egyszóval, nemcsak nálunk, hanem másutt is zajlik az élet. Tőlünk ugyan távolabb van, de szerintem csöppet sem jelentéktelenebb az az utóbbi napokban érkezett hírcsokor, ami a közelmúltban megválasztott iráni elnökkel kapcsolatos. Haszan Róháni ugyanis az Egyesült Nemzetek Szervezetének a 68. ülésszakára érkezett az amerikai kontinensre, egészen pontosan: New York-ba. S ha már ott van, gondolta, felszólal a szervezet általános vitájában is. Nagy érdeklődéssel várták az ott összesereglett magas rangú személyiségek, közöttük állam- és kormányfők, külügyminiszterek, ENSZ-nagykövetek, valamint más diplomaták az új perzsa államfő beszédét (csak az izraeli delegáció helye maradt üresen a nagyteremben, ők ugyanis kivonultak a Róháni felszólalás idejére). Nem véletlenül volt ilyen felfokozott az érdeklődés az új államfő és egyben beszéde iránt, hiszen elődje – Mahmúd Ahmadinezsád – a korábbi években rendre „kiosztotta” az Amerikai Egyesült Államokat és Izraelt, pontosabban az általuk képviselt álságosnak minősített politikát. A korábbi elnök gyakran elragadtatta magát, csaknem botrányba fulladt egy-egy megnyilatkozása, s csak feszítette az amúgy is feszesre keményített húrt amikor országának alig jó vagy egészen kedvezőtlen megítéléséről esett szó. Úgy nagy általánosságban ez utóbbi volt a jellemzőbb a diplomaták körében. Most Haszan Róháni jóval visszafogottabb és egyenesen háborúellenes retorikát használt. Mi több, azt is mondta, hogy a nukleáris és más tömegpusztító fegyvereknek nincs helyük Irán biztonsági és védelmi doktrínájában! Ugyanakkor kijelentette: kormánya bizonyos feltételek mellett kész „eredményorientált és határidőhöz kötött” tárgyalásokat kezdeni és folytatni az iráni nukleáris programról. A hírügynökségek azt is továbbították a közgyűlésen elmondott beszédből, hogy Róháni ragaszkodott országa azon jogához, miszerint a békés célú urándúsítást mindenképpen végezhet. Egyidejűleg utalt a néhány nappal ezelőtt ugyanazon a pódiumon elmondott Obama-beszédre, s reményének adott kifejezést, hogy az USA tartózkodni fog a háborúpárti nyomásgyakorló csoportoktól és azok rövidlátó érdekeinek teljesítésétől. Ez utóbbi nyilvánvalóan üzenet az amerikai lobbistáknak, akik mindenáron szeretnék bevonni Amerikát egy fegyveres konfliktusba a Közel-Keleten. Egyidejűleg pedig üzenet Izraelnek is: felesleges szítani a békétlenséget ezen a tájékon, mert Iránnak nincs szándékában veszélyeztetnie a zsidó állam biztonságát, függetlenségét. Érdekes számomra a Haszan Róháni-beszéd utáni izraeli reakció. Még véletlenül sem hangzott el, hogy „meg kellene vizsgálni, ki kellene elemezni az iráni államfő által elmondottakat”, hanem csípőből tüzelve azonnal támadásba mentek át a zsidó állam vezetői. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki egyébként október elsején mondja el beszédét az ENSZ idei közgyűlésén, kijelentette, hogy Róháni mostani megnyilatkozása képmutató és cinikus, s ezzel Teherán csak időt kíván nyerni nukleáris fegyverprogramjának további fejlesztéséhez. Nos, e reakció annál is inkább a furcsa kategóriába sorolható, mert egyfelől a békülékenységet még az ellenfelek (szándékosan mellőztem az ellenség kifejezést) között is meg kell becsülni, másrészt a világ nagyobbik, békeszerető része alig várja már, hogy rendeződjék a válság a földgolyóbis e forrongó részén és az iszlám köztársasággal végre megfelelő partneri viszonyt tudjanak kialakítani az arra hajlandó országok. Mindenesetre Haszan Róháni most megtette az első lépést az évek óta napirenden lévő atomprogramjáról – meg-megújuló, majd enyhülő – viták békés lezárásához. Persze, nem szabad azonnal pajzsra emelni az irániakat sem, már csak azért sem, mert a diplomácia mindig tartogat egészen váratlan fordulatokat, kellemetlen meglepetéseket is. Azt azonban el kell ismerni, hogy a gyakran „vérgőzös produkciókkal” bemutatkozó Mahmúd Ahmadinezsád elnök után jött egy joviális, állandóan mosolygó síita egyházi atyafi, aki szeretné országa hajóját békésebb vizekre kormányozni. Hogy ez mennyire sikerül majd neki, az a jövő titka. Mindeesetre a világ – néhány militáns kivételtől eltekintve – egyáltalán nem kívánja azt a forgatókönyvet, amelyet annak idején, csakúgy az állítólagosan veszélyes atomprogram megakadályozása ürügyén, az amerikaiak és szövetségeseik megvalósítottak a szomszédos Irakban. Mint kiderült, az ottani „tuti tippek” is hibásak voltak. De volt/van kőolaj, meg demokráciát kellett csinálni. A történet végét is ismerjük…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.