Sport

NFL: péntek hajnalban indul a harc

NFL: péntek hajnalban indul a harc

2013. szeptember 5., csütörtök
NFL: péntek hajnalban indul a harc
NFL logo

Hét hónapos szünet után magyar idő szerint péntek hajnalban kezdetét veszi a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) 2013-as bajnoksága.

Az idénynyitón hagyományosan a címvédő, azaz most a Baltimore Ravens az egyik résztvevő. A holtidényben több poszton meggyengült Hollókra rögtön egy rangadó vár, ugyanis az előző rájátszás második körében éppen általuk legyőzött, s minden idők egyik legjobb irányítója,

Peyton Manning

által vezetett Denver Broncos vendégei lesznek. A tengerentúlon tízmilliók várják a rajtot, de az Európában is egyre népszerűbb sport rajongóinak ezúttal sem kell beérniük kizárólag a televíziós közvetítésekkel, sőt a 2007 óta megszokott egy londoni meccs helyett idén már kettőt rendeznek majd a Wembley Stadionban. Először szeptember 29-én a modernkori NFL (az 1967-ben kezdődő Super Bowl-éra) legeredményesebb csapata, a hatszoros bajnok Pittsburgh Steelers találkozik a Minnesota Vikings együttesével, majd október 27-én a Jacksonville Jaguars gárdája fogadja az előző idény döntőjének vesztesét, az amúgy ötszörös Super Bowl-győztes San Francisco 49ers-t. Utóbbi klub már másodszor lép pályára Londonban: 2010-ben 24-16-os győzelmet aratott a Denver Broncos felett.

newyorkgiants-jets_metlifestadium_nfl

A 32 csapat célja minden évben változatlan: eljutni az ezúttal február 2-án sorra kerülő nagydöntőbe, azaz a Super Bowlba, amelyet a mostani idényben a két New York-i csapat, a Giants és a Jets 2010-ben átadott stadionjában rendeznek. A szakértők szerint a Nemzeti Főcsoport (NFC) tavalyi legjobbja, a 49ers mellett a Green Bay Packers és a Seattle Seahawks számít esélyesnek, de meglepetést okozhat az Atlanta Falcons és a Washington Redskins is. A gyengébbnek tűnő Amerikai Konferenciából (AFC) a Denver Broncos az előzetes erőviszonyok alapján kimagaslik, de mindig számolni kell a

Tom Brady

irányító által vezérelt New England Patriots csapatával, továbbá a feltörekvő Cincinnati Bengals és Houston Texans gárdájával, a címvédő Ravenstől azonban váratlan lenne, ha megismételné tavalyi sikerét.

meskozoltan_newenglandpatriots_nfl

Az elmúlt idényekhez hasonlóan van magyar nemzetiségű játékosa az NFL-nek a Temesváron született

Meskó Zoltán

személyében. A 27 éves, román állampolgárságú rúgójátékos (punter) idén már új klubban szerepel, ugyanis a New England Patriots pár nappal idény kezdete előtt felbontotta a szerződését, de ezt követően

szinte azonnal lecsapott rá

a legutóbb 2009-ben bajnok és a 2011-ben döntős Pittsburgh Steelers. Az NFL-ben 17 fordulóból áll az alapszakasz, s minden csapat egyszer szabadnapos. Főcsoportonként a 16-16 együttesből a legjobb 6-6 jut a rájátszásba, mégpedig úgy, hogy a 4-4 divízió győztese mellett főcsoportonként a két-két legjobb mérlegű gárda lép tovább. A playoff első körében a főcsoportok első és második helyen kiemelt gárdái erőnyerők. A rájátszásban minden párharc egy mérkőzésen dől el, s a jobb helyen playoffba jutott gárda játszhat hazai pályán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.