Bulvár

Nem tesz jót bekapcsolt tévé előtt aludni

Nem tesz jót bekapcsolt tévé előtt aludni

2013. szeptember 10., kedd
Nem tesz jót bekapcsolt tévé előtt aludni
alvas_tv

Nem egészséges bekapcsolt tévé fényében aludni, mert búskomorrá tehet - állítja egy brit alváskutató a The Daily Mail című brit lap közlése szerint.

"Szervezetünket úgy tervezték, hogy sötétben aludjunk. Amikor megvirrad, szemünk retinájának fényreceptorai a szemhéj takarása ellenére is közlik szervezetünkkel, hogy ideje felkelni: megakadályozzák az álmosságot okozó hormon, a melatonin további termelődését. A tévé derengő fénye elég ahhoz, hogy megzavarja ezt a ritmust, a nem elegendő kellően mély alvás pedig károsan hat hangulatunkra" - mondta

Guy Meadows

, a londoni The Sleep School alvásklinika igazgatója. "A kialvatlanság miatti fáradtság rontja az agyban a racionális gondolkodásért felelős terület működésének hatékonyságát, ami arra készteti az embert, hogy jobban aktiválja agyának azt a részét, amelynek az érzelmek a tiszte. Ez a legprimitívebb érzelmi szabályozója az agynak, felerősíti az érzelmeket, és arra hajlamosít, hogy dühösebbek, erőszakosabbak, levertebbek legyünk" - mondta a szakértő. A Daily Mail megjegyzi, hogy Ohio államban amerikai kutatók hörcsögökön tanulmányozták a jelenséget: a tévék fényéhez hasonló erejű derengésben éjszakáztatták az állatokat, amelyek idővel depresszió jeleit mutatták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.