Közélet

Böjte Csaba: Próbáljuk fel Ferenc pápa szárnyait! + FOTÓK

Böjte Csaba: Próbáljuk fel Ferenc pápa szárnyait! + FOTÓK

2013. szeptember 22., vasárnap
Böjte Csaba: Próbáljuk fel Ferenc pápa szárnyait! + FOTÓK
konyvbemutato05_gs

Ferenc pápa két szárnyat hozott mindannyiunknak, amit felpróbálhatunk – fogalmazott Böjte Csaba a pápáról szóló könyv szegedi bemutatóján, ahol Kiss-Rigó László megyés püspökkel az egyházfő egyszerűségét és stílusát is méltatták.

„Számomra ő egyértelműen a reménység pápája, a holnapba vezető út embere” – írja

Böjte Csaba Matthew E. Bunson

Ferenc pápa küldetése – Út a tangótól a Vatikánig című könyvének előszavában, amit szombaton délután az Alexandra Könyváruházban mutatta be. Az Akadémiai Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv bemutatóján

Kiss-Rigó László

szeged-csanádi megyés püspök elmondta, amint kiderült, hogy a

Ferenc

nevet veszi fel a pápa, számára egyértelmű volt, hogy az

Assisi Szent Ferenc

által járt utat tartja követendő példának, vagyis az egyszerűséget és a szegénységet. A megyés püspöknek szimpatikus az az új stílus, amit Ferenc pápa hozott, s hangsúlyozta, ahogy először köszöntötte a híveket, már azzal is jelezte ezt. A tradicionális „dicsértessék a Jézus Krisztus” helyett ő jó estét kívánt mindenkinek. „Ez egy normális, emberi hangnem, hiszen attól, hogy valakit pápává választanak, attól még normális ember maradhat. Nem kell felvenni mindenféle státuszszimbólumokat vagy hivatkozni ősi szokásokra” – jegyezte meg Kiss-Rigó László, aki úgy látja, nagy problémát jelent, hogy azon csodálkozunk el, ha valaki természetes és normális ember tud maradni. „A pápa nem az egyház vezetője, az egyháznak egy vezetője van, Krisztus, az alapító. A pápa csak azt teheti, ami vele összhangban van, de az a stílus, amivel az evangéliumot képviseli, sokat számít, példát mutathat a kívülállóknak is” – fogalmazott Kiss-Rigó László. A könyvvel kapcsolatban kiemelte: Matthew E. Bunson amerikai egyháztörténész szakzsargon nélkül, világosan fogalmazva írja el az eseményeket, így tisztább képet kaphatunk Ferenc pápáról. Böjte Csaba testvér elmondta, a könyv előszavában arra mutatott rá, hogy Ferenc pápának két szárnya van, amely kompatibilis az életünkhöz, vagyis felpróbálhatjuk, ha akarjuk. „Melyek ezek az evangéliumi ősi, mégis a ma embere számára mégis nélkülözhetetlen szárnyak? Először egyszerűsége, természetessége. Ferenc pápának jó a réz mellkereszt, amit segédpüspöki kinevezésekor kapott. Jó a kopott, régi cipő, az a szállás, ahol mások is laknak, nem kell a palota, a luxus, a pazarló gazdagság… A másik hatalmas szárny, amit Ferenc pápa mindannyiunknak hozott a becsületes, tisztességes munka, Isten adta feladatink szorgalmas végzése” – olvasható a könyvben.

A ferences szerzetes a pápa egyszerűségét, nyitottságát is méltatta, szerinte van mit tanulnunk tőle. „Ha azt szeretnénk, hogy szeressenek, nekünk is ezt a természetes egyszerűséget jó lenne megtanulnunk” – fogalmazott Csaba testvér. Fontos üzenetnek tartja, hogy a rézből készült mellkeresztet viseli, hiszen gyakran esünk abba a hibába, hogy mindig új és új holmikat vásárolunk, pedig ettől nem szeretnek bennünket jobban. „Fenntarthatóvá kell tenni a világot, de ha mindig új dolgokat veszünk, akkor fenntarthatatlan lesz, s egymás torkának esünk az újabbnál újabb holmikért” – tette hozzá. A másik szárnnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, minden nap aktívan cselekszik Ferenc pápa, építi Isten országát. Ferenc pápáról még most is aránylag keveset tudunk, de ez az életrajzi kötet pontos és érdekes képet rajzol életéről, gondolkodásáról és az őt pápává választó konklávé tevékenységéről. Ferenc pápa sok szempontból „első", hiszen az első jezsuita szerzetes, akit pápává választottak, az első, aki az amerikai földrészről származik, és az első, aki Itália leghíresebb szentjének nevét vette fel. Azok, akik megvásárolják a kötetet, 120 forinttal támogatják a Böjte Csaba által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítványt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.