Nem a 3 millió forintos hegedű számít

A szegedi születésű zenész, a Belmondo frontembere többek között arról is beszélt a SZEGEDma.hu-nak a SZIN-en, hogy miért kellett Pestre költöznie ahhoz, hogy Szegeden is komolyan vegyék.

- Mondjuk, hogy egy tini vagyok, aki zenész akar lenni, már van egy gitárom, járok órákra és zenekart alapítottam, hogyan tovább?

- Az egyik ok, ami miatt nehéz erre válaszolni, hogy félévente változnak a nyilvánosságnak azok a fórumai, ahol érdemes megjelenni, energiát, pénzt fektetni. A másik pedig egy földrajzi, kelet-európai sajátosság: a kishitűség, bátortalanság, emiatt sokan nem járják végig az útjukat. De van egy harmadik tapasztalatom is: ha valaki eljut addig, hogy már labdába rúghat, tízből kilenc tehetség elfelejti, hogy miért is kezdte el ezt az egészet csinálni. Ez az, amit nem szabad. Nekem évek óta egy emlékeztető példa, amikor láttam

Liza Minellit

fellépni 75 éves zenészekkel olyan szemcsillogással minden előadó részéről, ami igazán lenyűgöző. Sajnos ez a tűz szokott kiégni. Olyan ez, mint mikor a 18 éves modell lány nagyon vonzó, és 30 éves korábban még szebb, de valahogy mégsem kell annyira. Az a hazugság, amit egy modellnek át kell élnie ahhoz, hogy eljusson oda, ahová szeretne, kiöli belőle a lényeget. Pedig ez nem szabadna, hogy elvesszen az emberekből. Konkrétabbakat nem mondanék, hiszen az nyilvánvaló, hogy sok munkával, lelkesen jó dalokat kell írni, és önazonosnak kell maradni. Ez nem egy varázsszó egyszerűen csak azt jelenti, hogy olyan dologgal kell foglalkozni, amiben hiszünk.

- Legyen az bármilyen stílus?

- Igen, ha valaki a Kozsó-féle popzenében hisz, akkor azzal kell foglalkoznia, ha a Nagy-Magyarországban, akkor azzal, a lényeg, hogy olyanról írjunk zenét és szöveget, amiben hiszünk.