Sport

Úszás: Olasz Anna 5., Risztov Éva 9. lett 10 kilométeren

Úszás: Olasz Anna 5., Risztov Éva 9. lett 10 kilométeren

2013. július 23., kedd
Úszás: Olasz Anna 5., Risztov Éva 9. lett 10 kilométeren
Vizes vb - Nyíltvízi úszás

Olasz Anna az ötödik, Risztov Éva, a tavalyi londoni olimpia aranyérmese pedig a kilencedik lett Barcelonában, a nyíltvízi úszók keddi 10 kilométeres versenyében.

A 27 éves

Risztov

, a Debreceni Sportcentrum sportolója - aki medencében, 1500 méter gyorson is indul a vb-n - akárcsak Londonban, most is gyorsan az élre állt, és az első körben végig vezetett. A 19 esztendős

Olasz

ekkor az 51 tagú mezőny 30. helyén úszott. Risztov - 2012 legjobb magyar női sportolója, akit a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) a világ legjobb nyíltvízi úszójának választott tavaly - a második kör végén, azaz féltávnál is az élen haladt, és a mezőny szorosan követte. A magyar egészen hét kilométerig vezetett, ezután azonban fokozatosan visszaesett, egészen a 9. helyre. Eközben Olasz Anna, aki szombaton, öt kilométeren 12. lett, egyre erőteljesebben jött föl az élbolyhoz, és az utolsó kör előtt már a 13. helyen úszott. A hajrát a szegedi Haász SZUE úszója, az élete első felnőtt vb-jén szereplő Olasz Anna bírta jobban, és kevéssel csúszott le a dobogóról. Risztov Évának pedig be kellett érnie a kilencedik helyezéssel.

Eredmények:

nyíltvízi úszás, női 10 km, világbajnok: Poliana Okimoto (Brazília) 1:58:19.2 ó 2. Ana Marcela Cunha (Brazília) 1:58:19.5 3. Angela Maurer (Németország) 1:58:20.2 ...5. Olasz Anna 1:58:22.4 ...9. Risztov Éva 1:58:23.4

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.