Közélet

Tábort ver a török a szegedi ferencesek falai alatt

Tábort ver a török a szegedi ferencesek falai alatt

2013. július 16., kedd
Tábort ver a török a szegedi ferencesek falai alatt
nandorfehervari_emleknap17_gs

A magyar ruházat, fegyverzet és életmód mellett ezúttal a török tábor mindennapjaiba is betekinthetünk a Nándorfehérvári Emléknapokon július 19-20-án: különleges keleti ételek, harci bemutatók, agarászat várják a kilátogatókat!

Immár nyolcadik alkalommal emlékeznek meg a Mátyás téren a dicsőséges nándorfehérvári diadalra: az egyesült magyar sereg 1456. július 21-én döntő csapást mért

II. Mehmed

hadára, ezzel közel hetven évre megállította a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását. A győzelem tiszteletére idén is hagyományőrzők idézik fel a kor szellemét, a szombati napon ezúttal nemcsak a magyar csapatok, de az ellenség táborába is bepillantást nyerhetünk, megismerve harcászatukat és mindennapjaikat egyaránt.

Agarászat és keleti ételek a török oldalon

"Hagyományosan a keleti nomád kultúrával foglalkozunk, így idén a törökök táborát erősítjük majd. A csata rekonstruálása mellett a népcsoportra jellemző gasztronómiai különlegességekkel és a keleti életmód sajátosságainak bemutatásával elevenítenénk fel a török tábor mindennapjait" - mesélte a Négy Griff hagyományőrző csoportból

Lele János.

A különleges keleti ételek között szerepel majd a keményítőből és cukorból készülő lokum, valamint több feltéttel korabeli kenyérlángost is készítenek majd. Keleti vadászkutyákról és azok Kárpát-medencei rokonairól is hallhatunk majd - az egyik legrégebben háziasított kutyának tartott perzsa saluki sajnos nem áll rendelkezésre, helyette egy magyar agár mutatja majd be, hogyan vadásztak kutyával évszázadokkal ezelőtt. Egy nyúlhúzás nevű játékkal a gyerekek is letesztelhetik, milyen gyorsan utoléri a "vadat" (amely ez esetben egy kis darab állatszőr) az eb. A csata erőviszonyainak rekonstruálásáért elvileg a török oldalnak kellene túlerőben lenni, mivel azonban a hagyományőrzők nagy része inkább a nyugati harcmodort követi, valószínűleg néhányuknak "át kell állni" az ostromlók közé - a török tábor ezért a Szent Longinus Hagyományőrző Egyesülettől várhat erősítést.

nandorfehervari_emleknap29_gs

Gyalogos harci bemutatók a magyar táborban

Elsősorban a 9-11. századi magyar, avar és kun viselet és fegyverzet sajátosságaival készül a magyar oldalon a Hősök Kapuja Hagyományőrző Baráti Kör is. A fél háromtól kezdődő bemutató mellett naponta többször tartanak gyalogos harci bemutatót, a közelharc mellett az íjászat és dárdahajítás mikéntjét is ismertetve. "Kardok, balták buzogányok, hajítódárdák is megtekinthetőek lesznek a fegyvertárunkban, ezeket a bemutató után kézbe is vehetik, a páncélokat fel is próbálhatják az érdeklődők, hogy érezhessék, mennyire nem volt egyszerű a kor harcosainak" - mondta

Tóth László

hagyományőrző. Korabeli ételek itt is készülnek majd, az európai konyha szerint - mivel a mostani fűszerek akkor még nem voltak ismertek hazánkban, így kakukkfűvel, zsályával és tárkonnyal ízesített, főként árpából készült különlegességeket tekinthetnek meg az érdeklődők, a vállalkozó kedvű ínyencek pedig akár meg is kóstolhatják a menüt. A részletes programokról az

alábbi cikkünkben

olvashat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.