Labdarúgás: vásárhelyi diadal a duplák újszegedi meccsén (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

utc_hfc20_gsKét olyan csapat csatázott szerdán este a Kertész utcában, melyek joggal dédelgetnek dobogós álmokat az augusztus 17-én kezdődő megye I-es pontvadászatban.

A nyáron alaposan megerősödött Ujszegedi TC a Hódmezővásárhelyi FC-t fogadta edzőmérkőzésen. Hazai oldalon Major László vezetőedző nem lehetett jelen, így segítője, Pálfy Zoltán, valamint a Tápéról frissen igazolt Brinszky Adrián mint játékos-edző vezette harcba a fekete-fehéreket Dezső Ferenc legényei ellen. A színvonalas összecsapáson három labdarúgó is duplázni tudott, a gólpárbajból végül az összeszokottabb vendégek jöttek ki jobban.

Némi meglepetésre a vendég vásárhelyiek kezdték lényegesen jobban a találkozót. A 8. percben Marton szögletét Tóth József fejelte teljesen tiszta helyzetben mellé. Egy perc múlva a fiatal Huszka Milán egyedül lépett ki a lesre játszó hazai védők közül, de lövését Tombácz kapus szögletre ütötte. A beívelés után Varga Máté került lövőhelyzetbe, de 16 méterről mellé bombázott. A 13. perc meghozta a vendégek vezetését, Hatvani szerzett labdát a hazai térfél közepén, de védője visszahúzta. A megítélt 20 méteres szabadrúgásból Marton Bence hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba, 0-1. Három perc múlva egyenlítettek a hazaiak, a bizonytalankodó vásárhelyi védők között helyzetbe kerülő Gajdacsit Kökény buktatta,és a megítélt 11-est Bernát Péter magabiztosan lőtte a kapu bal oldalába, 1-1. A 20. percben az előretörő Jesenszkit akadályozták az újszegedi védők a büntetőterületen belül, de ekkor elmaradt a büntető.

Kiegyenlített, jó iramú, élvezetes játékkal folytatódott a találkozó. A 35. percben Szabó Márk került helyzetbe, de Tombácz remek ütemben mozdult ki kapujából, és hárított. A 38. percben megszerezte a vezetést a hazai alakulat, Bernát Péter egy előrevágott labdát egy pattanás után okosan emelt jó 35 méterről a kissé kint álló Vasas Gábor fölött a léc alá, 2-1. Az újszegediek azonban mindössze három percig örülhettek a vezetésnek, hiszen a 41. percben egy kontratámadás során Szabó Márk kapott labdát a jobb oldalon, majd a rátámadó védő feje felett a hátulról érkező Hatvani József elé emelt, és a vásárhelyiek újonnan igazolt támadója Tombácz fölött emelt a kapuba, 2-2. A félidő utolsó eseményeként Végh Ariel indította Bernátot a bal szélen, aki remekül adott be, de Gajdacsi tiszta helyzetből fölé fejelt.

A szünetben Gidai Sándort, az UTC elnökét kérdeztük a csapat helyzetéről. “Mindenképpen szeretnénk egy dobogóközeli helyezést elcsípni, hiszen a vártnál is jobban sikerültek a nyári igazolásaink. A mi indíttatásunk a futsalból eredt, hiszen abból a csapatból három alapemberünk külföldre távozott, további hárman pedig sérüléssel bajlódnak, így rájuk sem számíthatunk jó ideig. Mindenképpen erősítenünk kellett, hiszen nagyon kevés bevethető játékosunk maradt az elmúlt idény végén. A nyáron tíz minőségi labdarúgó került hozzánk, többségük a futsalban és nagypályán is bevethető, amire nagy szükségünk is volt. Első lépcsőben a Szűcs, Kerepeczki, Végh triót szerettük volna megszerezni, de Major László érkezésével képbe került Bernát Péter is, sőt reményeink szerint Ondrejó Tamást is sikerül leigazolnunk. Az eredeti elképzelésünkben szereplő Bitó Róbert és a fiatal – de már a futsal NB I-ben is bemutatkozott – Szentes-Bíró Tamás megszerzése is nagy erősítést jelent. Meggyőződésem, hogy egy nagyon erős megyei I. osztályú bajnokság elé nézünk, de remélem, hogy ezzel a kerettel sikerül helytállnunk. Az előttünk álló szezon érdekessége lesz számunkra, hogy itt, a Kertész utcai pályánkon edzünk ugyan, de hazai bajnoki mérkőzéseinket a SZVSE stadionjában játsszuk. Erre a döntésre azért került sor, mert bár a környezet gyönyörű itt Újszegeden, a pályánk talaja is megfelelő, de a létesítmény más részei már kevésbé felelnek meg az elvárásoknak. Szerepet játszott a nézők kiszolgálása is, hiszen a tömegközlekedés hiánya miatt a Kertész utcába a törzsszurkolókon kívül más aligha jön ki, míg a SZVSE stadionja minden szempontból ideális helyen van, ahol egy-egy rangadó alkalmával több száz nézőre is számítunk” – mondta a sportvezető.

Szünet után a hazaiak kezdtek lényegesen agilisabban, hosszú percekig a vásárhelyi térfélen folyt a játék, de csak kisebb lehetőségekig jutott el az UTC. A 60. percben Szentes-Bíró kapott kiváló átadást, de ígéretes helyzetben fölé lőtt. A 66. percben Bernát ugrott ki lesgyanús helyzetben, de ő is fölé durrantott. Az utolsó negyedórára feléledt a vendégcsapat, a 75. percben Varga Máté keresztlabdájával Szabó Márk tört kapura, de ziccerben leadott lövését Tombácz kapus védte. A 80. percben visszavette a vezetést a HFC. Szabó Márk átadásával Marton Bence húzott kapura, és éles szögből a hosszú sarokba lőtt, 2-3. Két perc múlva tovább nőtt a vásárhelyiek előnye, Konc Adrián átadását Varga Máté a jobb oldalról remek ütemben centerezte a kapu elé, és Hatvani József biztos lábbal lőtt a hálóba, 2-4.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés:

Ujszegedi TC – Hódmezővásárhelyi FC 2-4 (2-2). Újszeged, Kertész utca.
UTC: Tombácz R. – Szűcs D., Kerepeczki, Brinszky, Mészáros Z. – Dürgő, Mészáros T., Ondrejó, Végh – Bernát, Gajdacsi. Cserék: Balogh Á., Szentes-Bíró, Erhardt, Szántó, Dobi, Bitó R., Kiefer. Edzők: Pálfy Zoltán, Brinszky Adrián.
HFC: Vasas – Jesenszki, Kökény, Tóth J., Marton – Konc A., Varga R., Varga M. – Szabó M., Hatvani J., Huszka. Cserék: Huszár, Keller, Király D. Edző: Dezső Ferenc.
Gólszerzők: Bernát P. (2 – egyet 11-esből), illetve Marton B. (2), Hatvani J. (2)

Brinszky Adrián: “Ez is csak a szokásos felkészülési mérkőzések egyike volt.”

Dezső Ferenc: “Ezúttal sem tudtam azt a csapatot pályára küldeni, amelyet szerettem volna, hiszen Antal Krisztián a bemelegítés során megsérült. Az első félidőben jó teljesítményt nyújtottunk, szünet után visszaesett ugyan a játékunk, de a kínálkozó helyzeteink felét értékesíteni tudtuk.”

Az Ujszegedi TC további edzőmérkőzései:

Augusztus 3., szombat 18.00: UTC – Kistelek
Augusztus 7., szerda 18.00: UTC – Tápé
Augusztus 10., szombat 10.00: Hódmezővásárhelyi FC – UTC

A Hódmezővásárhelyi FC további edzőmérkőzései:

Augusztus 3., szombat 10.00: HFC – Székkutas
Augusztus 7., szerda 17.30: Orosháza FC – HFC
Augusztus 10., szombat 10.00: HFC – UTC

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Csütörtökre ismét több megyére adott ki figyelmeztetést a meteorológia

Default thumbnail
Következő sztori

Labdarúgás: csongrádi bravúr a Bács megyei bajnok ellen

Legutóbbi hasonló cikkek