Labdarúgás: megőrizték veretlenségüket a szegedi veteránok

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

oregfiuk_szegedRossz előjelekkel indult a Farkas Imre által edzett és irányított 60 éven felüli játékosok csapata Kecskemétre a hétvégén, ám meg tudták őrizni veretlenségüket a szegedi veteránok.

A szegedi öregfiúk Gerecz Péter, Kozma János és Tóth András góljai révén a házigazdák elleni sima 3-0-s győzelemmel nyitották a kecskeméti fordulót, ám a találkozón megsérült a csapat kiváló játékosa Bálint László, akinek hiányát a Békéscsaba ellen is megérezte az alakulat. A nagy vetélytárs viharsarkiak ugyancsak 3-0-ra verték a “hírös városiakat”, így a tabellán versenyt futó két gárda összecsapása még kiélezettebbnek bizonyult. A szegedi veteránok meglehetősen foghíjasan tudtak csak kiállni a sok sérült – Nagy Zoltán, Huszár Zoltán, Krecskai Lajos, Hegyes Péter és Tóth Lajos volt a maródiak listáján – miatt, sőt, a rangadó második félidejét csere nélkül játszották végig. Mindkét csapat nagy erővel támadott, s a Békéscsaba ugyan jobban játszott, de a Szeged higgadtan, taktikusan futballozott. A kimaradt helyzetek mellett Gerecz Péter találata is elég volt a pontszerzéshez, illetve a kapus, Miskolczi Ferenc ragyogó védése is nagyban hozzájárult a számos kulcsemberét nélkülöző szegedi csapat helytállásához. A kissé túlfűtött hangulatú mérkőzésen, sportszerű és gigászi küzdelemben végül 1-1-es döntetlen született, amivel a Tisza-partiak megőrizték tavaszi veretlenségüket és pontszámbeli előnyüket a békéscsabaiak előtt. Az egész csapat, élén Miskolczi Ferenc kapussal, dicséretet érdemel kiváló szerepléséért.

“Ezer sebből vérzett csapatom, a sok–sok sérülés és betegség folytán a csodával határos eredményt értünk el Játszani jöttünk, ez sikerült is, ami meghozta az eredményt, hiszen veretlenek vagyunk még az idén. Köszönöm csapatomnak a szép szereplést!” – értékelte a szegedi eredményeket Farkas Imre, a szegediek játékos-edzője. “Végig fegyelmezetten játszottunk még a szerencsével sem álltunk hadilábon” – tette hozzá Szamosvölgyi Zoltán csapatvezető. Fortuna szerepét a rivális csabai mester is kiemelte: “Ma mi voltunk a jobbak, de a szerencsésebb Szegedet nem lehetett legyőzni, s szerencséjük kiváló kapusteljesítménnyel is párosult. Ma is ‘góliszonyunk’ volt mint legutóbb Békéscsabán. A gólhelyzeteket be kell rúgni – nekünk ma ez sem sikerült…” – értékelt Süle István. Karakas Ferenc, a Kecskemét csapatának vezetője csak annyit fűzött hozzá: “Ma ennyire futotta, bízom a sikeresebb folytatásban!”

“Ismét jó hírverése volt ez a torna a veterán labdarúgásnak! Amit kértem megkaptam – a Szeged csapata nem csak a nagy akarásának, küzdeni tudásának, de taktikus, és érett játékának is köszönheti a tavaszi veretlenség megőrzését. A OVLSE Dél-Régió Veterán Labdarúgás nagy családjának, de külön a Szeged csapatának is köszönöm a sportszerű mérkőzéseket amivel megajándékoztak születésnapomon. Most is bebizonyosodott: a labdarúgást egy életen át kell és lehet játszani!” – összegzett Dudás Tivadar, a Dél-Régió koordinátora.

A Szeged Senior Center Válogatott kispályás labdarúgócsapata: (a nyitóképen balról jobbra állnak) Farkas Imre játékos-edző, Szamosvölgyi Zoltán csapatvezető, Kozma János, Kónya Zoltán technikai vezető, Bálint László, Hegyes Péter, Dudás Tivadar OVLSE Dél–Régió koordinátor, Tóth András, Antal Ferenc, (guggolnak) Tóth Lajos, Nagy István, Wenner Vilmos, Miskolczi Ferenc, Szentes-Bíró Ferenc, Gerecz Péter. A képen nem szerepelnek: Nagy Zoltán, Huszár Zoltán, Krecskai Lajos.

OVLSE Dél–Régió 3. forduló (Kecskemét):

Kecskemét – Szeged O-3 (szegedi gólszerzők: Gerecz Péter, Kozma János, Tóth András)
Békéscsaba – Kecskemét 3-O
Szeged – Békéscsaba 1-1 (szegedi gólszerző: Gerecz Péter)

1. Szeged 14 pont
2. Békéscsaba 10
3. Kecskemét 4

Default thumbnail
Előző sztori

Berúgott és autót lopott a férfi Szegeden

Következő sztori

Tófutás a szegedi Pláza mögött + FOTÓK

Legutóbbi hasonló cikkek