Egyház

Összefogás a szegedi szerb templom harangjáért

Összefogás a szegedi szerb templom harangjáért

2013. május 26., vasárnap
Összefogás a szegedi szerb templom harangjáért
szerb_karacsony17_gs

Az első világháborútól egészen 2007 februárjáig, tehát több mint 90 évig a szegedi szerb templomnak nem volt harangja, egyetlen, ajtó fölé szerelt, pici rézcsengő jelezte, ha valaki belépett a templomba. Pályázati pénzből és közadakozásból 2007 februárjában sikerült felállítaniuk egy harangot, most a másodikra gyűjtenek.

A több szempontból is egyedülálló szépségű szegedi szerb templomnak (amelyet a műemlékjegyzék szerint 1743-1745 között építettek, azonban sokkal valószínűbbnek tűnik keletkezését az 1773-1778 közötti időszakra datálni) öt új, felszentelt harangja volt. Az 1820-ban bekövetkezett villámcsapás és a hatalmas vihar következtében a torony kigyulladt, a harangok pedig a tűz martalékává váltak. Később ezt pótolták, azonban jött az első világháború, amikor a temesvári katonai parancsnokság hadicélokra hivatkozva elvitte és beolvasztotta a 4 darab, 4200 kilogramm összsúlyú, bronz és ezüst ötvözetéből készült harangot, amelynek mai értéke több mint 20 millió forint. Egészen 2006-ig nem harangoztak a Szent Miklós templomban. Ekkor történelmi esemény színhelye volt a templom, pályázaton nyert pénzből és számos magánadományból összegyűlt 1,5 millió forint az új harangra, s ezáltal valóra vált a szerb ortodox közösség régi vágya.

Gálity Braniszláv

szegedi esperesnek sikerült megszerveznie egy új harang öntését. A korabeli tudósítások szerint a templomi hangszer

Gombos Miklós

őrbottyáni harangöntő mester műhelyében készült, a szentelési ünnepségen pedig jelen volt

Pantelics Lukiján

budai ortodox püspök is. A bronzból és ezüstből gyártott, 115 kilós harangot drótkötéllel emelték fel a toronyba.

Keleti harangozást terveznek

Káplán Pál

esperesi helynök portálunknak elmondta, az idei rendezvényeken összegyűlt adományokból szeretnék egy új haranggal gazdagítani a templom tornyát, sőt az lenne az álma, ha idővel sikerülne pótolni mind a 4 harangot.”A városban a mi templomunk volt az egyetlen, amelynek – sajnálatos módon – ilyen hosszú ideig nem volt egy harangja sem” – mondja Káplán Pál. Tavaly egy topolai szerb vállalat felajánlotta segítségét, hogy egy szerény letét fejében kiöntik a legkiesebb, mintegy 70 kilós harangot. Ennek ára több mint 400 ezer forint, de még legalább 200 ezret rá kell költeni, hogy meg is szólaljon, világosít fel az esperes úr. Keleti harangozást terveznek, ami azt jelenti, hogy harangozáskor a kiépített szerkezet nem az egész harangot mozgatja, csak a nyelvét, így az könnyebben üzemeltethető, olcsóbb és végső soron kevésbé kopik az anyag. Nem véletlen, hogy egyes nagyobb, többtonnás harangot például évente csak egyszer-kétszer mernek megkongatni, mert ilyenkor vele együtt az egész torony is mozog. A keleti harangozásnál nem kell tengely, ellensúly, csak egy jó rögzítés, és a templomi hangszer is tovább bírja. Az esperes úr megkapta az árajánlatot a másik két tervezett harangra is: a 200 kilós 1 millió 155 ezer, a 400 kilós pedig 2 millió 265 ezer forintba kerülne. Akik adományukkal segíteni szeretnék a szerb templom második harangjának felállítását, megtehetik a következő számlaszámon: Partiscum Takarékszövetkezet 57600101-11062505.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.