Közélet

Jobbik: szennyezik a dóci és ópusztaszeri földeket?

Jobbik: szennyezik a dóci és ópusztaszeri földeket?

2013. május 10., péntek
Jobbik: szennyezik a dóci és ópusztaszeri földeket?

A Jobbik szerint megfertőzték a talajvízbázist Dóc és Ópusztaszer környékén.

A párt közleménye szerint helyi gazdák jelezték, hogy cölöpök lehelyezésével a talajt szennyezték be nagyvállalkozók. Az ügyben a Jobbik egy közleményt adott ki, amit alább változtatás nélkül teszünk közzé. "A napokban megkeresett bennünket néhány gazda a Bodorszék (Dóc) és Pitricsom (Ópusztaszer) nevű tanyavilágból. Elpanaszolták, hogy a két település határvidékét megvásárolta egy nagyvállalkozó, és folyamatosan keríti körbe karám-kerítéssel a területet, méghozzá úgy, hogy közben lezár két földutat, amelyeken évtizedek óta közlekednek a tanyasiak munkába, gyermekeik iskolába. Május 2-án este, felkeresve az említett helyszíneket, az alábbiakat tapasztaltuk: valóban, már álltak a karámcölöpök a kérdéses területen, járművel, csak nagy ügyeskedéssel lehetett eljutni Bodorszékről Pitricsomba. Másnap, május 3-án délelőtt a helyszínen, rögtönzött lakossági fórum keretein belül, az ópusztaszeri jegyző segítségével, közösen elértük, hogy az új tulajdonos, az egyik lezárt utat felszabadította, és a cölöpöket áthelyeztette az úton kívülre. A másik lezárt út helyett pedig megkezdte egy elkerülő földút kialakítását. Amit viszont továbbra is sérelmezünk a helyiekkel együtt, az a következő: A kialakítandó karámkerítéssel kettészelik egy szomszédos tanyasi ingatlan területét, amit húsz évvel ezelőtt hivatalosan a földhivatal geodétái mértek ki. Mitől változtak a koordináták? Egy másik tulajdonos termőföldjén, egy hatméteres sávot elvéve alakítják ki az elkerülő földutat. Hogyan lehet ezt a gazda hozzájárulása nélkül megtenni? A mintegy 5 kilométer hosszúságú kerítést úgy alakították ki, hogy kétméterenként, egy méteres mélységben levertek a földbe kb. 20-25 cm átmérőjű fenyő (illetve nyárfa) oszlopokat, körülbelül egy méteres mélységig. Az oszlopok földbe helyezett végét, fáradt olajba, némelyiket kátrány emulzióba mártották. Tudni kell, hogy az egész terület a Kiskunsági Nemzeti Park környezet-, és tájvédelmi felügyeletének része, valamint Natúra 2000-es minősítésű gyep, valamint kiemelten védett, természetvédelmi terület. A kerítés-anyag „mártogatásával” számításaink szerint több köbméter káros vegyi anyaggal szennyezték a kerítés építői a fokozottan védett talajt, veszélyeztetve annak állat-, és növényvilágát. Véleményünk szerint a teljes helyi talajvízbázist, ami jelenleg igen magasan van, megfertőzték. Ki adott erre engedélyt? Honnan van a fáradt olaj, vagy az a vegyi anyag, amivel bekenték az oszlopokat, és a kerítés léceit?Tudomásunk szerint a Kiskunsági Nemzeti Park is vizsgálatot indított természetkárosítás miatt az ügyben" - olvasható a párt közleményében, amit

Székely Gyula

, a dóci Jobbik elnöke és

Toroczkai László

, a Jobbik megyei képviselője írt alá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.